2013. december 31., kedd
2013. december 22., vasárnap
2013. december 18., szerda
Lejtmenet
Nagyon nem úgy alakult ez az év, főleg az év vége, ahogy mi szerettük volna. Jelenleg 40 körömmel kapaszkodunk a szakadék oldalán (már nem a szélén, beleértünk) és csak reméljük, hogy a jövő év és annak is leginkább az eleje, pozitív változásokat hoz.
A gyerekek szerencsére jól vannak, kisebb betegeskedést leszámítva.
Készülünk a karácsonyra, negyed gőzzel. Háromnegyed másra kell...
Hiszem, hogy nemsokára megoldódik, aminek meg kell!!!
A gyerekek szerencsére jól vannak, kisebb betegeskedést leszámítva.
Készülünk a karácsonyra, negyed gőzzel. Háromnegyed másra kell...
Hiszem, hogy nemsokára megoldódik, aminek meg kell!!!
2013. november 22., péntek
2013. november 12., kedd
Morr
Amikor én még kislány voltam, hímeztem de nem nagyon szerettem. Aztán egy könyvből megtanultam a kötés alapjait. Csodaszép mintákat tudtam kötni egyszerű téglalap alapban, de ha a mintában szaporítani vagy fogyasztani kellett, az mindig botrányosan csúnyára sikeredett. Abba is hagytam.
Most a horgolásba csaptam bele. Az alapokról, tehát a kezdés, szélszem, stb. nagyon jó videók vannak fent a neten. Na és azzal kész is. Na, mondjuk ez nem igaz, pl. karácsony díszek meg poháralátétek videója vagy részletes leírása fent van a neten. De mondjuk egy-egy szép kendő mintájának leírása? Én nem találok, magyarul. Meg nekem egyelőre a leírás kínaiul van, jobban megy, ha látom, mit csinál valaki :)
Szóval, bosszant, hogy a mindenféle blogokban megmutatják a gyönyörű horgolmányokat, a leírást meg megtartják maguknak.
Most milyen lenne már, ha egy gasztroblogban lenne egy fénykép az elkészült kajáról, hogy nézzétek, micsoda csuda finomat főztem, aztán jóéccakát!
Most a horgolásba csaptam bele. Az alapokról, tehát a kezdés, szélszem, stb. nagyon jó videók vannak fent a neten. Na és azzal kész is. Na, mondjuk ez nem igaz, pl. karácsony díszek meg poháralátétek videója vagy részletes leírása fent van a neten. De mondjuk egy-egy szép kendő mintájának leírása? Én nem találok, magyarul. Meg nekem egyelőre a leírás kínaiul van, jobban megy, ha látom, mit csinál valaki :)
Szóval, bosszant, hogy a mindenféle blogokban megmutatják a gyönyörű horgolmányokat, a leírást meg megtartják maguknak.
Most milyen lenne már, ha egy gasztroblogban lenne egy fénykép az elkészült kajáról, hogy nézzétek, micsoda csuda finomat főztem, aztán jóéccakát!
2013. november 9., szombat
2013. november 8., péntek
Molló - avagy akinek nincs a fejében, annak legyen a .....
Az úúúúgy volt .....
Szóval, az én édes uramtól még az őszi szünet előtt kb. 3 héttel megkérdeztem, hogy mi lenne, ha az említett időszakban meglátogatnánk apukám testvérééket, aki Szombathelyen laknak. Legutoljára azon a nyáron voltunk, amikor Miksát vártam. A Zuram nézte a munkatáblázatát, és azt ötölte ki, hogy menjünk a november 1-i hosszú hétvégén. Rendben, gondoltam én. Hívtam aput, hogy jöjjenek ők is le, ha tudnak. Lefoglaltam a szállásunk az oldalt kilinkelt Claudius Hotelben (amiben ismételten nem csalódtunk, de erről később), aztán elégedetten hátradőltem, hogy jaj de jó, lesz 3 napunk együtt és még a rokonokat is látjuk. Csak pöppet tévedtem...
Az elutazás hetében a Zuram tiszta ideg volt, mert a céges határidős munkáival nem úgy haladt, ahogy kellett volna. Ráadásul maszek munkái is voltak, aminek már illő lett volna nekiállni. Már éreztem a vihar szelét! Szerdán éjjel, amikor hazajött (mostanában az este 9 órai érkezés már korainak mondható) láttam a teljes tanácstalanságot és idegességet rajta. Én akkor azt mondtam neki, hogy ha úgy érzi, dolgoznia kell, akkor maradjon itthon és én elmegyek a gyerekekkel egyedül, apámék úgyis jönnek le. Nem mondott kapásból nemet. Aztán kezdte, hogy de mit fognak szólni, blabla.. Én meg azt mondtam, hogy ismerem őt annyira, hogy tudjam, nem fogja jól érezni magát, mert végig azon fog kattogni, hogy nem végez a munkájával és mennyit haladhatna 3 nap alatt. Így eldőlt az utazás előtt másfél nappal, hogy útra kelek a 3 pucokkal. Igazából én ilyenektől nem ijedek meg, nem egyszer utaztam már velük egyedül, csak azt sajnáltam nagyon, hogy a Zuram megint nem lesz velünk és mennyi jó dologból kimarad.
Péntek reggel ő már korábban elment a cégbe, mint mi elindultunk. 100-szor a lelkemre kötötte, hogy csak óvatosan (tudja, hogy az vagyok, de mások...) és kiadta az ukázt, hogy Győrnél, Csornánál és a célban jelentkezzek le. Ok.
Csomagok a kocsiban, gyerekek a kocsiban, még elrohantam egy helyre, mert rám jellemzően nekem útközben minimum 1-szer meg kell állni, folyóügyeket intézni. Most tessék figyelni! A telefonom a farzsebemben volt, én oda szoktam tenni. De mielőtt elvégeztem volna az elvégezni valót, kivettem és a mosógépre tettem, nehogy véletlenül olyan helyen landoljon, ahol nem kellene. Majd dolgom végeztével beültem a kocsiba és elindultunk.
Vettem a virágosnál koszorúkat és mécseseket, majd ráhajtottunk az M2 autóútra, aztán az M0-ás körgyűrűre (ami végre a pesti oldalon összeér és nem kell kacskaringózni) és már az M1 kapujában is voltam, amikor is hátranyúltam a zsebemhez, hogy majd nemsokára le kell egyszer jelentkeznem. Ekkor jeges rémület kúszott a gyomromba, mert a zsebem üres volt. Persze ilyenkor az embernek semmi nem jut eszébe, hogy vajon mi is történt otthon. Barni feltúrta a táskám, persze nem volt benne. Ráértem az M1-re és az első pihenőnél, ahol egy MOL kút is van, megálltam. Megnéztem még a dolgot a kabátzsebembe, de mondanom sem kell a telefonom nem volt ott. Hogy lett volna, amikor itthon pihent a fürdőben a mosógépen!? Elsorjáztunk az illemhelyiségbe, mert természetesen mindenkinek kellett intézkednie. Kínomban megkérdeztem, hogy nincs-e véletlenül a kúton nyilvános telefon (haha), nem volt, de felhomályosítottak, hogy mobiltelefont viszont lehet venni. No persze, gondoltam magamban, most ezért vegyek egyet még, mert otthon maradt? Pedig vettem, a legolcsóbbat, 3 ezerért. Mert valahogy tudatnom kellett a Zurammal és apámmal, hogy mi a helyzet és hogyan érnek el.
Nagy vígan (sík idegen) beültem a szerzeménnyel a kocsiba, beaktiváltam a kártyát, majd hívtam a Zuram. Vagyis hívtam volna, ha eszembe jutott volna a telefonszáma!! Ettől még idegesebb lettem, már azt sem tudtam, fiú vagyok-e vagy lány. Tudtam, hogy 20-as, meg az utolsó négy számjegy tuti volt, de az első három szám, köd. Pedig keringett a fejemben 3 szám, de azt minden variációba felhívtam és mondanom sem kell, hogy egyszer sem a férjem jelentkezett. Barni a harmadik telefon után, már sírva röhögött én meg egyre idegesebb lettem. Kínomban elindultam, hogy majd csak eszembe jut. Persze apám számát sem tudtam fejből. Mennyire elkényelmesedik az ember, ha csak gombokat nyomogat ahhoz, hogy valakit felhívjon. Vezetékes telefonszámok eszembe jutottak! Pl. a nagynéném, de róla tudtam, hogy egész nap a temetőt járja, tuti nincs otthon. Aztán itthon a szomszédomékét is tudtam és abban reménykedtem, hogy valaki biztos van itthon. Volt! És meglett a Zuram telefonszáma (nem tudom, hogy a szomszéd mennyire röhöghetett rajtam), aki persze a hívásomkor nem vette fel a telefont, lévén nem jelzett ki számot, így írtam egy sms-t. Végre tudtam vele beszélni! Nem röhögött egy kicsit se, de akkor már én is tudtam. Meglett apám száma is.
Végül szerencsésen leérkeztünk Nemesbődre, igaz, hogy majd egy órás késéssel.
És most már akár én is kiabálhatom a telefonba, hogy "Molló" :)))
Folyt.köv.
Szóval, az én édes uramtól még az őszi szünet előtt kb. 3 héttel megkérdeztem, hogy mi lenne, ha az említett időszakban meglátogatnánk apukám testvérééket, aki Szombathelyen laknak. Legutoljára azon a nyáron voltunk, amikor Miksát vártam. A Zuram nézte a munkatáblázatát, és azt ötölte ki, hogy menjünk a november 1-i hosszú hétvégén. Rendben, gondoltam én. Hívtam aput, hogy jöjjenek ők is le, ha tudnak. Lefoglaltam a szállásunk az oldalt kilinkelt Claudius Hotelben (amiben ismételten nem csalódtunk, de erről később), aztán elégedetten hátradőltem, hogy jaj de jó, lesz 3 napunk együtt és még a rokonokat is látjuk. Csak pöppet tévedtem...
Az elutazás hetében a Zuram tiszta ideg volt, mert a céges határidős munkáival nem úgy haladt, ahogy kellett volna. Ráadásul maszek munkái is voltak, aminek már illő lett volna nekiállni. Már éreztem a vihar szelét! Szerdán éjjel, amikor hazajött (mostanában az este 9 órai érkezés már korainak mondható) láttam a teljes tanácstalanságot és idegességet rajta. Én akkor azt mondtam neki, hogy ha úgy érzi, dolgoznia kell, akkor maradjon itthon és én elmegyek a gyerekekkel egyedül, apámék úgyis jönnek le. Nem mondott kapásból nemet. Aztán kezdte, hogy de mit fognak szólni, blabla.. Én meg azt mondtam, hogy ismerem őt annyira, hogy tudjam, nem fogja jól érezni magát, mert végig azon fog kattogni, hogy nem végez a munkájával és mennyit haladhatna 3 nap alatt. Így eldőlt az utazás előtt másfél nappal, hogy útra kelek a 3 pucokkal. Igazából én ilyenektől nem ijedek meg, nem egyszer utaztam már velük egyedül, csak azt sajnáltam nagyon, hogy a Zuram megint nem lesz velünk és mennyi jó dologból kimarad.
Péntek reggel ő már korábban elment a cégbe, mint mi elindultunk. 100-szor a lelkemre kötötte, hogy csak óvatosan (tudja, hogy az vagyok, de mások...) és kiadta az ukázt, hogy Győrnél, Csornánál és a célban jelentkezzek le. Ok.
Csomagok a kocsiban, gyerekek a kocsiban, még elrohantam egy helyre, mert rám jellemzően nekem útközben minimum 1-szer meg kell állni, folyóügyeket intézni. Most tessék figyelni! A telefonom a farzsebemben volt, én oda szoktam tenni. De mielőtt elvégeztem volna az elvégezni valót, kivettem és a mosógépre tettem, nehogy véletlenül olyan helyen landoljon, ahol nem kellene. Majd dolgom végeztével beültem a kocsiba és elindultunk.
Vettem a virágosnál koszorúkat és mécseseket, majd ráhajtottunk az M2 autóútra, aztán az M0-ás körgyűrűre (ami végre a pesti oldalon összeér és nem kell kacskaringózni) és már az M1 kapujában is voltam, amikor is hátranyúltam a zsebemhez, hogy majd nemsokára le kell egyszer jelentkeznem. Ekkor jeges rémület kúszott a gyomromba, mert a zsebem üres volt. Persze ilyenkor az embernek semmi nem jut eszébe, hogy vajon mi is történt otthon. Barni feltúrta a táskám, persze nem volt benne. Ráértem az M1-re és az első pihenőnél, ahol egy MOL kút is van, megálltam. Megnéztem még a dolgot a kabátzsebembe, de mondanom sem kell a telefonom nem volt ott. Hogy lett volna, amikor itthon pihent a fürdőben a mosógépen!? Elsorjáztunk az illemhelyiségbe, mert természetesen mindenkinek kellett intézkednie. Kínomban megkérdeztem, hogy nincs-e véletlenül a kúton nyilvános telefon (haha), nem volt, de felhomályosítottak, hogy mobiltelefont viszont lehet venni. No persze, gondoltam magamban, most ezért vegyek egyet még, mert otthon maradt? Pedig vettem, a legolcsóbbat, 3 ezerért. Mert valahogy tudatnom kellett a Zurammal és apámmal, hogy mi a helyzet és hogyan érnek el.
Nagy vígan (sík idegen) beültem a szerzeménnyel a kocsiba, beaktiváltam a kártyát, majd hívtam a Zuram. Vagyis hívtam volna, ha eszembe jutott volna a telefonszáma!! Ettől még idegesebb lettem, már azt sem tudtam, fiú vagyok-e vagy lány. Tudtam, hogy 20-as, meg az utolsó négy számjegy tuti volt, de az első három szám, köd. Pedig keringett a fejemben 3 szám, de azt minden variációba felhívtam és mondanom sem kell, hogy egyszer sem a férjem jelentkezett. Barni a harmadik telefon után, már sírva röhögött én meg egyre idegesebb lettem. Kínomban elindultam, hogy majd csak eszembe jut. Persze apám számát sem tudtam fejből. Mennyire elkényelmesedik az ember, ha csak gombokat nyomogat ahhoz, hogy valakit felhívjon. Vezetékes telefonszámok eszembe jutottak! Pl. a nagynéném, de róla tudtam, hogy egész nap a temetőt járja, tuti nincs otthon. Aztán itthon a szomszédomékét is tudtam és abban reménykedtem, hogy valaki biztos van itthon. Volt! És meglett a Zuram telefonszáma (nem tudom, hogy a szomszéd mennyire röhöghetett rajtam), aki persze a hívásomkor nem vette fel a telefont, lévén nem jelzett ki számot, így írtam egy sms-t. Végre tudtam vele beszélni! Nem röhögött egy kicsit se, de akkor már én is tudtam. Meglett apám száma is.
Végül szerencsésen leérkeztünk Nemesbődre, igaz, hogy majd egy órás késéssel.
És most már akár én is kiabálhatom a telefonba, hogy "Molló" :)))
Folyt.köv.
2013. október 31., csütörtök
2013. október 23., szerda
Kérdés, kérés
Szeretném ha írnának nekem véleményeket olyanok, akik valamilyen 7 személyes egyterűt használnak. Milyennek érzitek? Szeretitek, stb.. Köszi :)
Németországban él egy unokatestvérem, csak németül beszél, én meg nem. A Zuram igen, de nem sűrűn van szabadideje. Vállalkozó kedvű, németül írni is tudó (hihi) személyt keresek, aki lefordítaná a levelem, hogy el tudjam küldeni! Köszi :)
Németországban él egy unokatestvérem, csak németül beszél, én meg nem. A Zuram igen, de nem sűrűn van szabadideje. Vállalkozó kedvű, németül írni is tudó (hihi) személyt keresek, aki lefordítaná a levelem, hogy el tudjam küldeni! Köszi :)
2013. október 17., csütörtök
Na, szóval
Miksa ezt mondta:
Apa - ez stimmel, apa :)
e - el(ment)
pó - autó(val)
pópáp - boltba
Apa elment autóval boltba, amiből ez utóbbi nem igaz, mert dolgozni ment. De hiába mondtam neki, hogy nem boltba ment, hanem dolgozni, ő feszt mondta, hogy pópáp!
Mai szösszenet:
Nagyon szeret bújócskázni, mint a többi gyerek. Takaró alá, ágy alá, szekrénybe, mindegy :) Bebújt a takaró alá és ott fekszik már egy ideje, de nem jön elő.
Szólok neki: Miksa gyere ki! De csak azt látom, hogy rázza a fejét.
Mondom neki: Hol a Miksa?
Mire ő: Itt! De még mindig a takaró alatt.
Megint megkérdem: Hova lett a Miksa?
Mire felel: ebú!
A kis hóhányó :)
Apa - ez stimmel, apa :)
e - el(ment)
pó - autó(val)
pópáp - boltba
Apa elment autóval boltba, amiből ez utóbbi nem igaz, mert dolgozni ment. De hiába mondtam neki, hogy nem boltba ment, hanem dolgozni, ő feszt mondta, hogy pópáp!
Mai szösszenet:
Nagyon szeret bújócskázni, mint a többi gyerek. Takaró alá, ágy alá, szekrénybe, mindegy :) Bebújt a takaró alá és ott fekszik már egy ideje, de nem jön elő.
Szólok neki: Miksa gyere ki! De csak azt látom, hogy rázza a fejét.
Mondom neki: Hol a Miksa?
Mire ő: Itt! De még mindig a takaró alatt.
Megint megkérdem: Hova lett a Miksa?
Mire felel: ebú!
A kis hóhányó :)
2013. október 15., kedd
Beszólások
Egy ideje nyomja a lelkem, talán jobb lesz, ha kiírom magamból.
Két hete ugye történt ami történt. Anyósomék is gyorsan feljöttek, mert amúgy nem akartak, de ha már a Zuram mondta, hogy mi a helyzet, hát meglátogatnak.
Nem felhőtlen amúgy sem a kapcsolatunk, de azért rossznak sem mondható. Viszont a gyerekeinkhez illetve a számukhoz való hozzáállásuk már kezd kiborítani. Már a Miksa előtt is mondogatta anyósom, hogy nem kell több gyerek, minek, elég a kettő. Na, jobb vérnyomás emelő nincsen, mint ezek a mondatok. Szerintem minden családban a két szülő eldönti, hogy mennyi gyereket vállalnak, nem a nagyszülő mondja meg.
Most anyósom első mondatai között ez a kérdés hangzott el felém (megérkezésük után kb. 5 perccel), hogy ez a gyerek véletlen volt vagy tervezett? Pár másodpercig nem kaptam szikrát. Aztán visszafogva magam, de azt hiszem látszott rajtam, hogy dühös vagyok, csak annyit mondtam neki, hogy erről már ugyan volt szó a családban, de én nem hiszek a véletlen gyerekbe. Mert ha nem akarok, akkor teszek ellene. És igen, szerettük volna!
Meg különben is, mi van ha véletlen besikeredett, akkor még jobb is így? Vagy mit akart ezzel mondani? Mi akkor sem vetettük volna el, ha már egyszer velünk van.
Két hete ugye történt ami történt. Anyósomék is gyorsan feljöttek, mert amúgy nem akartak, de ha már a Zuram mondta, hogy mi a helyzet, hát meglátogatnak.
Nem felhőtlen amúgy sem a kapcsolatunk, de azért rossznak sem mondható. Viszont a gyerekeinkhez illetve a számukhoz való hozzáállásuk már kezd kiborítani. Már a Miksa előtt is mondogatta anyósom, hogy nem kell több gyerek, minek, elég a kettő. Na, jobb vérnyomás emelő nincsen, mint ezek a mondatok. Szerintem minden családban a két szülő eldönti, hogy mennyi gyereket vállalnak, nem a nagyszülő mondja meg.
Most anyósom első mondatai között ez a kérdés hangzott el felém (megérkezésük után kb. 5 perccel), hogy ez a gyerek véletlen volt vagy tervezett? Pár másodpercig nem kaptam szikrát. Aztán visszafogva magam, de azt hiszem látszott rajtam, hogy dühös vagyok, csak annyit mondtam neki, hogy erről már ugyan volt szó a családban, de én nem hiszek a véletlen gyerekbe. Mert ha nem akarok, akkor teszek ellene. És igen, szerettük volna!
Meg különben is, mi van ha véletlen besikeredett, akkor még jobb is így? Vagy mit akart ezzel mondani? Mi akkor sem vetettük volna el, ha már egyszer velünk van.
2013. október 14., hétfő
2013. október 11., péntek
Anyaaaaa!!!
Olivér a fürdőből: Anyaaaaaa, növekszik a szőröm!
Én a konyhából: Nem baj kisfiam!
Olivér: Anyaaaaaa, hamarosan apuka leszek! (sajnos a hangsúlyt nem adhatom vissza...)
Nem kicsit nyerítettem fel :))))
Én a konyhából: Nem baj kisfiam!
Olivér: Anyaaaaaa, hamarosan apuka leszek! (sajnos a hangsúlyt nem adhatom vissza...)
Nem kicsit nyerítettem fel :))))
2013. október 10., csütörtök
Felpörgött
Miksa eleddig nem nagyon produkálta magát beszéd terén. Nagyon jól elvolt ő, végül is megértette magát, mindig kiderült, ha nem is mondta, hogy mit szeretne.
Engem nem aggasztott, de már kicsit dühös voltam rá, hogy milyen lusta és kényelmes.
Aztán nem tudom mi történt, de az elmúlt egy hétben ez a dolog felpörgött. Miksa mindent megpróbál kimondani, amit hall.
Tegnap előtt rizs főztem a rizottóhoz, odajött, kukucskált. Majd az edényre mutatott és halandzsázott. Mondom neki, rizs, anya rizst főz. Mire ő, rih. Mondom, igen rizs, ő megint, rih. Utána vágtam a májat is, megint jön és halandzsázik. Mondom neki, máj, vágom a májat. És ő szépen mondja azt is máj, máj.
Olivér jön ki, bemegy vécére. Alig telik el pár másodperc, megjelenik Miksa, rám néz és kérdően szól, O(l)i?
Szendvicset eszek, ő is kér, adok neki. Harapja, majd jól megnézi mi van benne. Megszólal, ko(b)ász.
Nagy kedvenc náluk is a Star Wars, vannak klón bábuink. Jön ki, kezében egy és szajkózza, k(l)óh.
Teregetünk, mert ő is segít. Ad egy bugyit, közben mondja, hogy popó.
Ha megkérdem tőle, hogy hol van a Miksa, akkor magára mutat és mondja, hogy itt. Ha pedig a tükörben nézzük magunkat, akkor sokszor mondja, hogy baba van ott, majd azt is mondja, hogy én. Nekem meg azt, hogy te.
Viszont minden nő (B)etti neki, annak ellenére, hogy tudja, esetleg nem is úgy hívják. Mert a szomszédasszony Kriszti. Ha kérdem, hol a Kriszti rámutat. Mondjuk neki, hogy mondja Kriszti (jó, tudom:D), erre mondja, (B)etti. :)
Hozza az apja papucsát és mondja, hogy apáé.
A motor továbbra is káká, az autó pó, nem tudom milyen elgondolásból. Barninak már nem csak a Ba, hanem a Bai megy. Olit végre nevén szólítja. Ki tudja mondani a szomszéd nevét is, Pi(s)tti. A szomszédasszonyom apját következetesen lepapázza.:) Hát, annyi mindent mond,csinál mostanában, hogy nem is jut eszembe.
Nagyon aranyos még, hogy ha szól nekem, de nem figyelek rá, akkor addig szirénázik, hogy aja,aja, aja, amíg oda nem figyelek. Másik módszere, ha a kezembe tartom, hogy a két kezébe fogja az arcom és beletolja az arcomba az ő arcát és úgy mondja, ajaaaaaaa. :)
Nagy hóhányó!
Engem nem aggasztott, de már kicsit dühös voltam rá, hogy milyen lusta és kényelmes.
Aztán nem tudom mi történt, de az elmúlt egy hétben ez a dolog felpörgött. Miksa mindent megpróbál kimondani, amit hall.
Tegnap előtt rizs főztem a rizottóhoz, odajött, kukucskált. Majd az edényre mutatott és halandzsázott. Mondom neki, rizs, anya rizst főz. Mire ő, rih. Mondom, igen rizs, ő megint, rih. Utána vágtam a májat is, megint jön és halandzsázik. Mondom neki, máj, vágom a májat. És ő szépen mondja azt is máj, máj.
Olivér jön ki, bemegy vécére. Alig telik el pár másodperc, megjelenik Miksa, rám néz és kérdően szól, O(l)i?
Szendvicset eszek, ő is kér, adok neki. Harapja, majd jól megnézi mi van benne. Megszólal, ko(b)ász.
Nagy kedvenc náluk is a Star Wars, vannak klón bábuink. Jön ki, kezében egy és szajkózza, k(l)óh.
Teregetünk, mert ő is segít. Ad egy bugyit, közben mondja, hogy popó.
Ha megkérdem tőle, hogy hol van a Miksa, akkor magára mutat és mondja, hogy itt. Ha pedig a tükörben nézzük magunkat, akkor sokszor mondja, hogy baba van ott, majd azt is mondja, hogy én. Nekem meg azt, hogy te.
Viszont minden nő (B)etti neki, annak ellenére, hogy tudja, esetleg nem is úgy hívják. Mert a szomszédasszony Kriszti. Ha kérdem, hol a Kriszti rámutat. Mondjuk neki, hogy mondja Kriszti (jó, tudom:D), erre mondja, (B)etti. :)
Hozza az apja papucsát és mondja, hogy apáé.
A motor továbbra is káká, az autó pó, nem tudom milyen elgondolásból. Barninak már nem csak a Ba, hanem a Bai megy. Olit végre nevén szólítja. Ki tudja mondani a szomszéd nevét is, Pi(s)tti. A szomszédasszonyom apját következetesen lepapázza.:) Hát, annyi mindent mond,csinál mostanában, hogy nem is jut eszembe.
Nagyon aranyos még, hogy ha szól nekem, de nem figyelek rá, akkor addig szirénázik, hogy aja,aja, aja, amíg oda nem figyelek. Másik módszere, ha a kezembe tartom, hogy a két kezébe fogja az arcom és beletolja az arcomba az ő arcát és úgy mondja, ajaaaaaaa. :)
Nagy hóhányó!
2013. október 9., szerda
Fránya blogger..
Néhány blog a listámban, valamiért hirtelen nem akar frissülni, hiába jelenik meg egy új bejegyzés. Én nem állítottam az enyémben semmit.
Valami ötlete valakinek, hogy miért van ez?
Valami ötlete valakinek, hogy miért van ez?
Köszönöm!
Köszönöm a kedves szavaitok, hogy gondoltatok rám és lélekben velem voltatok/vagytok. Nagyon sokat jelent, ha érzed a szeretetet. Mindennél jobban esett az is, hogy bár fontos tárgyalásai voltak a Zuramnak aznap, csapot papot otthagyott, hogy átölelhessen. Ezek a pillanatok, szavak, amiket leírtok, segítenek a fájdalomban.
Igen, elfelejteni sosem lehet, de enyhülni fog, tudom!
Igen, elfelejteni sosem lehet, de enyhülni fog, tudom!
2013. október 7., hétfő
Bőgés
Rettentően utáltam az anyák napi ünnepségeket gyerekkoromban. Vagyis inkább azt, hogy soha nem bírtam normálisan elmondani egy verset sem, mert a torkom mindig elszorult közben, a végén alig bírtam bármit is kipréselni a számon, aztán meg csendesen folytak a könnyeim.
Azt hittem, hogy ezt majd "kinövöm". De aztán jött az első óvodai ünnepség a Barninál, amikor csak elég volt meglátnom a kisembereket, ahogy izgatottan készülődnek és aztán meg milyen szépen elő is adják a verseket, énekeket. Az anyák napjáról ne is beszéljünk. Mindig lopva körbenéztem, hogy csak az én könnyeim folynak-e (miközben elszorul a torkom és igazából tudnék én jó hangosan bőgni is) vagy más is ilyen bőgőmasina. Nincs olyan ünnepség, amin ne érzékenyülnék el. (na jó, az évnyitó meg évzáró, de csak azért, mert már nem elsős a Barni:D)
De azt látom, hogy vagy nagyon tartják magukat az anyukák vagy én vagyok túl érzékeny..
Most volt a faluban a gyerekeknek futóverseny. Az ovisok is futnak, középső csoporttól, vagyis Oli idén először. Mindig az óvodások nyitják a verseny, ha ők lefutották azt a 200 méter, akkor kezdődik az igazi futóverseny az iskolásoknak, amire más városokból is jönnek. Idén is közel ezer gyerek.
Szóval, ezek a tökmagok ott álltak a rajtnál a kis egyen óvodás pólójukban. Már ekkor párásodtak a szemeim. Aztán elrajtoltak, futott a kis kék siserehad az óvónénik terelgetésével és biztatása mellett, én meg ott álltam, a bőgést megpróbálva visszatartani. És akkor megláttam a kis fürtös fejét, ahogy kifelé tekinget, hogy hol az anyukája. Észrevettem előtte, hogy egy csapat gyerek fut mellettük a kordonon kívül, hát Barnikám meg a társai futottak ott és kiabálta a tesójának, hogy "fuss Oli, fuss". Most lehet ezen nem bőgni??
Ezen a futóversenyen, bár hirdetnek első 3 helyezettet, mégis minden részvevő úgy mehet haza, hogy érmet kapott a nyakába illetve valami kis apróság is üti a markukat. Olivérék egy kis kulacsot kaptak, Barniék csipszet. Meg finom meleg teát, amint célba értek.
Nagyon büszke vagyok rájuk:)
Azt hittem, hogy ezt majd "kinövöm". De aztán jött az első óvodai ünnepség a Barninál, amikor csak elég volt meglátnom a kisembereket, ahogy izgatottan készülődnek és aztán meg milyen szépen elő is adják a verseket, énekeket. Az anyák napjáról ne is beszéljünk. Mindig lopva körbenéztem, hogy csak az én könnyeim folynak-e (miközben elszorul a torkom és igazából tudnék én jó hangosan bőgni is) vagy más is ilyen bőgőmasina. Nincs olyan ünnepség, amin ne érzékenyülnék el. (na jó, az évnyitó meg évzáró, de csak azért, mert már nem elsős a Barni:D)
De azt látom, hogy vagy nagyon tartják magukat az anyukák vagy én vagyok túl érzékeny..
Most volt a faluban a gyerekeknek futóverseny. Az ovisok is futnak, középső csoporttól, vagyis Oli idén először. Mindig az óvodások nyitják a verseny, ha ők lefutották azt a 200 méter, akkor kezdődik az igazi futóverseny az iskolásoknak, amire más városokból is jönnek. Idén is közel ezer gyerek.
Szóval, ezek a tökmagok ott álltak a rajtnál a kis egyen óvodás pólójukban. Már ekkor párásodtak a szemeim. Aztán elrajtoltak, futott a kis kék siserehad az óvónénik terelgetésével és biztatása mellett, én meg ott álltam, a bőgést megpróbálva visszatartani. És akkor megláttam a kis fürtös fejét, ahogy kifelé tekinget, hogy hol az anyukája. Észrevettem előtte, hogy egy csapat gyerek fut mellettük a kordonon kívül, hát Barnikám meg a társai futottak ott és kiabálta a tesójának, hogy "fuss Oli, fuss". Most lehet ezen nem bőgni??
Ezen a futóversenyen, bár hirdetnek első 3 helyezettet, mégis minden részvevő úgy mehet haza, hogy érmet kapott a nyakába illetve valami kis apróság is üti a markukat. Olivérék egy kis kulacsot kaptak, Barniék csipszet. Meg finom meleg teát, amint célba értek.
Nagyon büszke vagyok rájuk:)
Gyalogkapu és téli farkas
Mondá Olivér és ki is osztja a szerepeket. Nagy kedvencük gyerekkorom kedvence, nekik is. Annyira bírom, amikor nem érti jól vagy nem tudja úgy kimondani a szavakat, ahogy kellene. Elég vicces dolgok születnek így!
Pl. Viviánából az óvodában, Bibiána. Tuttifruttiból tlutyliflutyli.
Pl. Viviánából az óvodában, Bibiána. Tuttifruttiból tlutyliflutyli.
2013. október 4., péntek
Üres a ház
Apukámék itt voltak egy hétig. Nagyon nagy hála nekik! Persze, most meg üres a ház nélkülük. A gyerekek is örültek, hogy hosszabb ideig velünk voltak. Ki is használták :) Erzsi mama csak sütötte a sütiket, pesztrálta a legkisebbet. Apukám rendbe tette a kertet. Voltak nagy hancúrozások. Jobban eloszlott a gyereklétszám és kicsit könnyebb volt nekem is.
A Zuram is volt pár napot itthon, bár ugye végül nem utaztunk el, de azért velünk maradt. Megint eljutottunk kettesben moziba:) Annyira jók az ilyen esték!
Nuca, kipróbáltam azt a gofrizós helyet! Hát, ettem már máshol finomabbat. Mondjuk az adag tényleg nagy, de nem rengetett meg annyira, hogy visszajárjak. Viszont ezt találtam nem mesze tőle:Sütipatika
Hmm.. :) Kipróbálásra vár!
A Zuram is volt pár napot itthon, bár ugye végül nem utaztunk el, de azért velünk maradt. Megint eljutottunk kettesben moziba:) Annyira jók az ilyen esték!
Nuca, kipróbáltam azt a gofrizós helyet! Hát, ettem már máshol finomabbat. Mondjuk az adag tényleg nagy, de nem rengetett meg annyira, hogy visszajárjak. Viszont ezt találtam nem mesze tőle:Sütipatika
Hmm.. :) Kipróbálásra vár!
Kórházasdi
Pénteken reggel sem inni, sem enni nem szabadott, úgy kellett 7-re a kórházban lenni. Este 11-kor ittam talán 3 korty vizet utoljára és a szokásos időben vacsoráztam. Későn feküdtem, mert valahogy nem voltam álmos és korán keltem.
Drága szomszédasszonyom jött át 3/4 6-kor, hogy a gyerekeimre vigyázzon, később pedig a megfelelő intézménybe indítson vagy vigyen illetve vigyázzon rá egész nap. Azért nem volt semmi, hogy a saját 2 gyereke mellé kapott tőlem hármat és még a tesója is beadta neki az egy fiát. Délután 6 gyerek rohangált az udvarukon...
Még hét előtt a kórházban voltunk, amikor bemehetünk a váróba, akkor mondtam a Zuramnak, hogy nyugodtan elmehet, csak ideges lenne a várakozásban és engem is még jobban azzá tenne. Persze lelkemre kötötte, hogy bármi van, írjak sms-t. Mondanom sem kell, először ő küldött, kb. másfél óra elteltével, hogy mi a helyzet, de akkor még lent ültünk a felvételen.
Időrendben:
3/4 7 megérkezés, sorban állás kint, mert a váró még zárva (rengeteg pocakos kismama, akik ugye jönnek a vérvételre, hát nem volt jó..)
Pisilés másodszor..
7 után kicsivel egyenként szólítanak minket, akik ilyen-olyan műtétre várnak. Papírtöltögetés. (Mellbevág az egyik papír nagybetűs fejléce: Magzat elhalálozási lap) Műtéti leírás, mi várható utána, stb..
Kapok karszalagot, kiülhetek várakozni. Azt nem tudják megmondani, hogy milyen sorrendben műtenek és azt sem, mikor kerül egyáltalán az ember sorra.
Megjön a dokim fél 8-kor, biztatóan rám mosolyog, nem lesz baj, elmegy vizitelni és jön le, ismét lelkemre köti, hogy ne egyek és ne igyak. (mindenki elmondja ezt százszor és minden alkalommal ekkor tudatosul bennem, hogy éhes és szomjas vagyok)
Egy óra múlva lejön a doki, beülünk egy géphez, számítógépen adatokat vesz fel, egyeztet, leletet ír. Újból meghallgatom, hogy nem tudják mikor műtenek, attól függ, hogy mikor lesz aneszteziológus (állítólag minden kórházban küzdenek a hiányával). 11 műtét van aznapra kiírva, a három tervezett császár mellé.
Újból kispad. Vannak páran, akik kísérővel jöttek, de többen akik egyedül várnak. Eleinte mindenki ül magában, később azért elindul a beszélgetés. 9 körül újból szólít egy férfi, kiderül ő az anesztezes. Elmondja, hogy mi fog történni altatáskor, látja izgulok, kedvesen próbál megnyugtatni, hogy nem kell félni, észre sem veszem és elalszom, aztán ugyanez lesz az ébredésnél is. 10 perc lesz az egész beavatkozás. Műtét után még délután is aludni fogok. Műtét után 6 órával hazamehetek.
Újra kispad. 3/4 10-kor végre felhangzik, hogy megyünk fel az osztályra, mindenki megkapja az ágyát, öltözzön át és próbáljon a műtétig pihenni. Majd megy a műtősfiú és szól mindenkinek. Ismét próbálják megtudni, hogy van-e műtéti sorrend, de elutasító választ kapnak. Nekem már fáj a fejem.
Végül egy 6 ágyas szobába ketten leszünk, mint kiderül egy másik missed ab-os hölggyel. Beszélgetünk, próbálunk lazítani.
Pisilnem kell ismét (csak tudnám mit, hiszen 12 órája nem ittam).
11 órakor átsétálok a másik szobába, hogy elvittek-e onnan már valakit. Igen mondják, ketten már fent vannak. Mindenki próbálja elfoglalni magát és beszélget azzal, akit szimpatikusnak talál. Visszamegyek és mondom Katának, hogy megkezdődött. Még jobban parázunk. Aggódunk, hogy még sokáig kell várni és aggódunk a műtét miatt is, egyikünket sem műtötték még. Az egészben a legrosszabb a várakozás!
Lehet az idegességtől, de megint wc-re kell mennem. Miután visszaérek és elhelyezkedem, halljuk, valaki jön a szoba felé, majd belibben a műtősfiú. Tapintható az ijedtség.
Az én nevem mondja. Egyszerre könnyebbülök meg, hogy végre túl leszek rajta és pánikolok, hogy mi fog történni. Felkísér a másik szobából egy 16 évesnek látszó lánnyal. Kicsit próbálja a feszültségünket oldani a műtősfiú, de a másik lány beszól neki a fiú azonnal bekeményít, vele többet nem kedves. Leültetnek megint a műtő előtti folyosón. A fiú eltűnik. Jön újra, mond egy nevet, a Katáét, aki lent van a szobában. Szentségel, hogy nem hozta fel, indulna le, de az orvos inkább maga megy érte. Közben jön egy újabb hölgy, beszélgetünk hárman. A lány nem is 16, hanem 22 ( neki a melléből távolítanak el egy újra kinőtt jóindulatú daganatot) a másik csajszi 41 és amúgy szülésznő. Ő is missed ab-os. Mondja (amit már egyébként a lenti nővér is megjegyzett, hogy mostanában valahogy sokan vagyunk így), hogy a szeptemberi és a februári hónapban mindig kiugróan magas az elhalások száma, bár ennek miértjét nem tudják. Talán ilyenkor támadnak jobban a betegségek és ugye az első 3 hónap kritikus.
Látom, hogy beöltözve megjön a dokim, jön az anesztezes is, szólít, mondja ne aggódjam, 10 perc és én jövök. Köszi!
Kicsit beszélgetünk még, de már jön is értem, tényleg. Elmegyek Kata mellett, aki már a guruló ágyon fekszik, alszik.
Bemegyek, tegyem le a köpenyem, a papucsom, másszak fel az ágyra. Kapaszkodjam meg, húzzam magam előre, doki segít a helyes póz elérésében. Közben a bal kezemen már vérnyomás mérnek, de közben már teszik be a branült. Szemem csukva, nem akarok látni semmit. Szól a hölgy, hogy ez egy kicsit csípni fog, de mindjárt elmúlik. Várom, de nem érzek semmi, hallom a fejemnél az anesztezest, hogy vegyek egy mély levegőt és aztán elalszom, úgy ahogy megbeszéltük. Ez az utolsó emlékem, vagyis még az, hogy érzek a tüdőmben széterjedni egy kámforos érzést.
Következő amit észlelek, hogy már a szobában vagyunk és szól a műtősfiú, hogy húzzam fel a lábam és kapaszkodjam a nyakába. Áttett az ágyra és betakart. Emlékszem rá, hogy bár nehezen forgott a nyelvem, megköszöntem neki. Próbálom kinyitni a szemem és felemelni a fejem, de olyan, mintha egész nap ittam volna és jól be vagyok rúgva. Visszahanyatlok és éber álomba merülök. Jólesik feküdni. Figyelem magam, de nem érzek fájdalmat. Egy idő után, megint próbálkozom kommunikálni és felkönyökölni legalább. Még mindig rettenetesen forog a szoba. Látom Katát, ő is pihen. Kérdezem, hogy van. Mondja, hogy fáj a hasa, nekem nem? Nem. Na, most melyik a jó? Egy kis idő múlva szól, hogy már neki sem fáj. 12-kor műtöttek, fél kettőkor jött a nővér, kérdeztük ihatunk-e már. Csak két óra elteltével. Még várhattunk egy kicsit. Kettőkor előkotortam a táskámból a magammal vitt üres kifliket és enni kezdtem. Jól esett! Közben kaptunk egy harmadik szobatársat is, először ő adott nekünk inni, mert akkor még felkelni nem mertünk. 4 órakor megpróbálkoztam a felkeléssel. Nem jutottam messzire. Felültem, kicsit "letakarítottam"magam (odatesznek az ágyra, egy baba alátéttel) és az ágy szélére ültem, amikor éreztem, hogy elkezdek szédülni, kivert a víz. Na, akkor vissza az ágyba. Eltartott jó pár percig, míg jól lettem. Még egy órát próbáltam aludni. 5-kor sikeresen felkeltem és ittam. Fél 6-kor elmentem wc-re, megkaptam a zárómat, kivette a nővérke a branült (az sem fájt). 6-kor ott volt a Zuram és szabadultam.
Bár ezt a dolgot nem szeretném megismételni, de végül nem volt olyan nagyon gáz, mint amennyire féltem tőle. Fájdalmam nem volt, a kellemetlen dolog meg van minden hónapban... Valahogy rosszabbra számítottam, talán mert mások meséltek olyat, amitől azt hittem, hogy ez a világ vége.
Mondhatom, hogy jól vagyok. Fizikailag tényleg semmi nincs. Nem foglalkozom a vetéléssel, tudatosan. De lehetetlen nem gondolni rá. Ugyanolyan emlék marad, mint bármi más, ami időnként (most még elég sűrűn) felbukkan a fejemben. Nem őrlődöm a miérteken, elfogadtam, hogy ennek így kellett lennie és biztos ez volt a legjobb. Jobb, mint ha megszületik egy gyerek és beteg vagy a terhesség későbbi szakaszában történik valami.
Most ez már mindig velem marad, amíg élek.
Viszont még mindig szeretnénk, ha bővülne majd a család, amint sikerül.
Drága szomszédasszonyom jött át 3/4 6-kor, hogy a gyerekeimre vigyázzon, később pedig a megfelelő intézménybe indítson vagy vigyen illetve vigyázzon rá egész nap. Azért nem volt semmi, hogy a saját 2 gyereke mellé kapott tőlem hármat és még a tesója is beadta neki az egy fiát. Délután 6 gyerek rohangált az udvarukon...
Még hét előtt a kórházban voltunk, amikor bemehetünk a váróba, akkor mondtam a Zuramnak, hogy nyugodtan elmehet, csak ideges lenne a várakozásban és engem is még jobban azzá tenne. Persze lelkemre kötötte, hogy bármi van, írjak sms-t. Mondanom sem kell, először ő küldött, kb. másfél óra elteltével, hogy mi a helyzet, de akkor még lent ültünk a felvételen.
Időrendben:
3/4 7 megérkezés, sorban állás kint, mert a váró még zárva (rengeteg pocakos kismama, akik ugye jönnek a vérvételre, hát nem volt jó..)
Pisilés másodszor..
7 után kicsivel egyenként szólítanak minket, akik ilyen-olyan műtétre várnak. Papírtöltögetés. (Mellbevág az egyik papír nagybetűs fejléce: Magzat elhalálozási lap) Műtéti leírás, mi várható utána, stb..
Kapok karszalagot, kiülhetek várakozni. Azt nem tudják megmondani, hogy milyen sorrendben műtenek és azt sem, mikor kerül egyáltalán az ember sorra.
Megjön a dokim fél 8-kor, biztatóan rám mosolyog, nem lesz baj, elmegy vizitelni és jön le, ismét lelkemre köti, hogy ne egyek és ne igyak. (mindenki elmondja ezt százszor és minden alkalommal ekkor tudatosul bennem, hogy éhes és szomjas vagyok)
Egy óra múlva lejön a doki, beülünk egy géphez, számítógépen adatokat vesz fel, egyeztet, leletet ír. Újból meghallgatom, hogy nem tudják mikor műtenek, attól függ, hogy mikor lesz aneszteziológus (állítólag minden kórházban küzdenek a hiányával). 11 műtét van aznapra kiírva, a három tervezett császár mellé.
Újból kispad. Vannak páran, akik kísérővel jöttek, de többen akik egyedül várnak. Eleinte mindenki ül magában, később azért elindul a beszélgetés. 9 körül újból szólít egy férfi, kiderül ő az anesztezes. Elmondja, hogy mi fog történni altatáskor, látja izgulok, kedvesen próbál megnyugtatni, hogy nem kell félni, észre sem veszem és elalszom, aztán ugyanez lesz az ébredésnél is. 10 perc lesz az egész beavatkozás. Műtét után még délután is aludni fogok. Műtét után 6 órával hazamehetek.
Újra kispad. 3/4 10-kor végre felhangzik, hogy megyünk fel az osztályra, mindenki megkapja az ágyát, öltözzön át és próbáljon a műtétig pihenni. Majd megy a műtősfiú és szól mindenkinek. Ismét próbálják megtudni, hogy van-e műtéti sorrend, de elutasító választ kapnak. Nekem már fáj a fejem.
Végül egy 6 ágyas szobába ketten leszünk, mint kiderül egy másik missed ab-os hölggyel. Beszélgetünk, próbálunk lazítani.
Pisilnem kell ismét (csak tudnám mit, hiszen 12 órája nem ittam).
11 órakor átsétálok a másik szobába, hogy elvittek-e onnan már valakit. Igen mondják, ketten már fent vannak. Mindenki próbálja elfoglalni magát és beszélget azzal, akit szimpatikusnak talál. Visszamegyek és mondom Katának, hogy megkezdődött. Még jobban parázunk. Aggódunk, hogy még sokáig kell várni és aggódunk a műtét miatt is, egyikünket sem műtötték még. Az egészben a legrosszabb a várakozás!
Lehet az idegességtől, de megint wc-re kell mennem. Miután visszaérek és elhelyezkedem, halljuk, valaki jön a szoba felé, majd belibben a műtősfiú. Tapintható az ijedtség.
Az én nevem mondja. Egyszerre könnyebbülök meg, hogy végre túl leszek rajta és pánikolok, hogy mi fog történni. Felkísér a másik szobából egy 16 évesnek látszó lánnyal. Kicsit próbálja a feszültségünket oldani a műtősfiú, de a másik lány beszól neki a fiú azonnal bekeményít, vele többet nem kedves. Leültetnek megint a műtő előtti folyosón. A fiú eltűnik. Jön újra, mond egy nevet, a Katáét, aki lent van a szobában. Szentségel, hogy nem hozta fel, indulna le, de az orvos inkább maga megy érte. Közben jön egy újabb hölgy, beszélgetünk hárman. A lány nem is 16, hanem 22 ( neki a melléből távolítanak el egy újra kinőtt jóindulatú daganatot) a másik csajszi 41 és amúgy szülésznő. Ő is missed ab-os. Mondja (amit már egyébként a lenti nővér is megjegyzett, hogy mostanában valahogy sokan vagyunk így), hogy a szeptemberi és a februári hónapban mindig kiugróan magas az elhalások száma, bár ennek miértjét nem tudják. Talán ilyenkor támadnak jobban a betegségek és ugye az első 3 hónap kritikus.
Látom, hogy beöltözve megjön a dokim, jön az anesztezes is, szólít, mondja ne aggódjam, 10 perc és én jövök. Köszi!
Kicsit beszélgetünk még, de már jön is értem, tényleg. Elmegyek Kata mellett, aki már a guruló ágyon fekszik, alszik.
Bemegyek, tegyem le a köpenyem, a papucsom, másszak fel az ágyra. Kapaszkodjam meg, húzzam magam előre, doki segít a helyes póz elérésében. Közben a bal kezemen már vérnyomás mérnek, de közben már teszik be a branült. Szemem csukva, nem akarok látni semmit. Szól a hölgy, hogy ez egy kicsit csípni fog, de mindjárt elmúlik. Várom, de nem érzek semmi, hallom a fejemnél az anesztezest, hogy vegyek egy mély levegőt és aztán elalszom, úgy ahogy megbeszéltük. Ez az utolsó emlékem, vagyis még az, hogy érzek a tüdőmben széterjedni egy kámforos érzést.
Következő amit észlelek, hogy már a szobában vagyunk és szól a műtősfiú, hogy húzzam fel a lábam és kapaszkodjam a nyakába. Áttett az ágyra és betakart. Emlékszem rá, hogy bár nehezen forgott a nyelvem, megköszöntem neki. Próbálom kinyitni a szemem és felemelni a fejem, de olyan, mintha egész nap ittam volna és jól be vagyok rúgva. Visszahanyatlok és éber álomba merülök. Jólesik feküdni. Figyelem magam, de nem érzek fájdalmat. Egy idő után, megint próbálkozom kommunikálni és felkönyökölni legalább. Még mindig rettenetesen forog a szoba. Látom Katát, ő is pihen. Kérdezem, hogy van. Mondja, hogy fáj a hasa, nekem nem? Nem. Na, most melyik a jó? Egy kis idő múlva szól, hogy már neki sem fáj. 12-kor műtöttek, fél kettőkor jött a nővér, kérdeztük ihatunk-e már. Csak két óra elteltével. Még várhattunk egy kicsit. Kettőkor előkotortam a táskámból a magammal vitt üres kifliket és enni kezdtem. Jól esett! Közben kaptunk egy harmadik szobatársat is, először ő adott nekünk inni, mert akkor még felkelni nem mertünk. 4 órakor megpróbálkoztam a felkeléssel. Nem jutottam messzire. Felültem, kicsit "letakarítottam"magam (odatesznek az ágyra, egy baba alátéttel) és az ágy szélére ültem, amikor éreztem, hogy elkezdek szédülni, kivert a víz. Na, akkor vissza az ágyba. Eltartott jó pár percig, míg jól lettem. Még egy órát próbáltam aludni. 5-kor sikeresen felkeltem és ittam. Fél 6-kor elmentem wc-re, megkaptam a zárómat, kivette a nővérke a branült (az sem fájt). 6-kor ott volt a Zuram és szabadultam.
Bár ezt a dolgot nem szeretném megismételni, de végül nem volt olyan nagyon gáz, mint amennyire féltem tőle. Fájdalmam nem volt, a kellemetlen dolog meg van minden hónapban... Valahogy rosszabbra számítottam, talán mert mások meséltek olyat, amitől azt hittem, hogy ez a világ vége.
Mondhatom, hogy jól vagyok. Fizikailag tényleg semmi nincs. Nem foglalkozom a vetéléssel, tudatosan. De lehetetlen nem gondolni rá. Ugyanolyan emlék marad, mint bármi más, ami időnként (most még elég sűrűn) felbukkan a fejemben. Nem őrlődöm a miérteken, elfogadtam, hogy ennek így kellett lennie és biztos ez volt a legjobb. Jobb, mint ha megszületik egy gyerek és beteg vagy a terhesség későbbi szakaszában történik valami.
Most ez már mindig velem marad, amíg élek.
Viszont még mindig szeretnénk, ha bővülne majd a család, amint sikerül.
2013. szeptember 26., csütörtök
Elfújta a szél
Augusztus 22 óta vártam, hogy elmondhassam a mi kis édes titkunk. Akkor lett két csíkos a tesztem. Nagyon vártuk őt, már egy ideje szerettük volna ha bővül a család, mert párosan szép az élet.
De a mai napon szertefoszlottak az álmok. Tulajdonképpen szombaton már éreztem, hogy baj van. Elmentünk a dokimhoz, nagy örvendezve. Meg is állapította a várandósságot. UH-n viszont sokat molyolt, látszik a petezsák, embrió is, szívhang is, de mégsem azt látja amit szeretne. Mintha kettő petezsák is lenne, de az egyik sokkal kisebb. Menjek be csütörtökön a kórházba és ott is megnézi. Aggódtam, de nem féltem.
Ma kimondták azt a két szót nekem, ketten is, ami mindig rettegéssel töltött el, ha valakinél hallottam róla, Missed ab. Tudtam, hogy igazuk van, ezerszer megnézték és én is láttam, hogy bár petezsák és szikhólyag van, sőt embrió is, de igen pici a terhességi héthez képest (elvileg 8+3 nap) és szívhang nincs.
Nem kívánom senkinek. Mindenféle gondolatok cikáznak az ember fejében. Abban biztos vagyok, hogy jobb ez így, most, mint esetleg beteg baba legyen vagy később vetéljek el. De azért nem könnyű.
Mivel nincs mire várni, holnap reggel be kell mennem a kórházba és túlesek a dolgon. Félek...
Most minden összejött. A Zuramnak sok meló, most mentünk volna vasárnap 4 napra kettesben Parádfürdőre, de le kellett mondanom. A szállodában nagyon rendesek voltak. Nem tudnék most amúgy sem kikapcsolódni.
A Zuram első kérdése az volt, miután jól meglapogattuk egymást, hogy de ugye nem adom fel?
Én? Soha!
De a mai napon szertefoszlottak az álmok. Tulajdonképpen szombaton már éreztem, hogy baj van. Elmentünk a dokimhoz, nagy örvendezve. Meg is állapította a várandósságot. UH-n viszont sokat molyolt, látszik a petezsák, embrió is, szívhang is, de mégsem azt látja amit szeretne. Mintha kettő petezsák is lenne, de az egyik sokkal kisebb. Menjek be csütörtökön a kórházba és ott is megnézi. Aggódtam, de nem féltem.
Ma kimondták azt a két szót nekem, ketten is, ami mindig rettegéssel töltött el, ha valakinél hallottam róla, Missed ab. Tudtam, hogy igazuk van, ezerszer megnézték és én is láttam, hogy bár petezsák és szikhólyag van, sőt embrió is, de igen pici a terhességi héthez képest (elvileg 8+3 nap) és szívhang nincs.
Nem kívánom senkinek. Mindenféle gondolatok cikáznak az ember fejében. Abban biztos vagyok, hogy jobb ez így, most, mint esetleg beteg baba legyen vagy később vetéljek el. De azért nem könnyű.
Mivel nincs mire várni, holnap reggel be kell mennem a kórházba és túlesek a dolgon. Félek...
Most minden összejött. A Zuramnak sok meló, most mentünk volna vasárnap 4 napra kettesben Parádfürdőre, de le kellett mondanom. A szállodában nagyon rendesek voltak. Nem tudnék most amúgy sem kikapcsolódni.
A Zuram első kérdése az volt, miután jól meglapogattuk egymást, hogy de ugye nem adom fel?
Én? Soha!
2013. szeptember 13., péntek
Miksa
Annyi mesélni való lenne, csak valahogy az idővel hadilábon állok.
Mióta gyerekem van, azóta valahogy jobban feltűnik, hogy rohan az idő. A várandósság 9 hónapja sokszor tűnik hosszúnak, aztán pedig rácsodálkozunk, hogy jééé, már szülünk. Amikor pedig világra jönnek, onnantól nincs megállás. Mindig várunk valamire, izgatottan.Végre mosolyog, gagyarászik, nyúl valamiért, megfordul, mászik, felül, feláll, megy, elkezd beszélni (és ezzel párhuzamosan: mikor fog megülni a fenekén, mikor hallgat el egy picit:D )
Miksa lassan két éves lesz. Egy huncut kismanó. Mondhatni róla, hogy még a szeme sem áll jól. Tisztán látszik, hogy a legnagyobb hóhányó (vagy legalábbis lesz).
Néha kivesz az észből, de egyszerűen nem lehet rá haragudni. Akkor sem, ha még most sem alussza át az éjszakát. Rendszerint tuti, hogy kétszer felkiabál az úr éjjel. Nincs nagy baja, két lehetőség van, nem találja a cumiját vagy elfogyott az innivalója. Ha ezek megvannak, akkor probléma egy szál sem, nem ordít fel engem.
Minden érdekli, főleg amit a tesók művelnek. Hajmeresztő mutatványokra képes. Imádja a bátyáit, főleg Barnival jönnek ki jól. Szépen el tudnak játszani Olivérrel is, ha Olivér úgy gondolja :) Csak az a fránya irigység ne lenne. Viszont Miksa már egyáltalán nem hagyja magát félreállítani vagy, hogy elvegyenek tőle valamit. Jókat szoktam kuncogni, amikor lerendezi a nagyobbakat:)
Nem szoktam nézegetni, hogy ilyen korban mit is kellene neki tudni, mert azok olyan általánosságok és minden gyerek más. Ami fura a nagyobbakhoz képest, hogy ő nem igazán erőlteti a beszédet. Persze mond szavakat, meg halandzsázik, de a tesók ilyen idősen már többet és érthetőbben beszéltek. Gondolom ebben az is szerepet játszik, hogy megértjük és nem töri magát a beszéddel. Azt észrevettem, hogy Olivért jobban utánozza, beszédben. Még nem aggódom ez ügyben.
Ilyeneket mond:
Aja, Apa, Ba (Barni) apaka (eleinte apppa volt, ez a labda), popó, báp (láb), ögö (igen), nem, kö (ki), kakó (kakaó vagy traktor), kaka, káká (motor, nem tudom miért:D), po (autó), pápu (papucs), vava (kutya illetve jelenleg minden állat) e (elment), epü (repül), baba, bábú, papa, mama.
Szeret pusziszkodni (még). Apa imádat van még mindig, amit nem is csodálok, amennyit szegény uram itthon van. Végtelenül türelmes, bárkivel találkozunk el van ájulva, milyen nyugis gyerek. Persze, neki is vannak rossza napjai, néha kicsit hisztis, de sebaj!
Nagyon szereti a kutyáinkat, egyáltalán nem fél tőlük. Rendszeresen eteti is őket stikában, úgyhogy most már figyelem, ha kimegy a verandára, mit visz ki, mert a kaják a kutyáknál landolnak. Ha pl. eszünk és ő már nem kéri ami előtt van, odanyújtja nekem és mondja, hogy vava. Rendes gyerek!
Nem hazudtolja meg a tesókat sem, ő is minden nap konyhai kirakodóvásárt rendez. Szívesen lehántja a hagyma száraz leveleit vagy focizik a krumplikkal. A paradicsomot úgy eszi, mint más a barackot. Szereti a zöldségeket és gyümölcsöket is, szinte mindent megeszik. Érdekes, hogy a krumpli pürében és sütve jöhet neki, de főzve nem eszi meg. Pár hónapja a hússal is hadilábon állt. sokszor még a darált húsos ételeknél is kiválogatta a húst (pl, egy bolognai spagettinél...) és azt nem ette meg. Szerencsére ez változott :)
Örökmozgó, szinte mindig nagyon vidám, fülig ér a szája. Hatalmas krokodilkönnyeket képes ejteni műbalhézás közben, mint pl. nem engedtem tegnap is kivinni az elorozott pizzás abonettet, ami vélhetően a kutya bendőjében landolt volna. Őfelsége baromira megsértődött és nagy bőgést rendezett, kb. fél percig, amíg valami más érdekes dolgot nem talált.
Korán ebédelő és alvó fajta a lelke, már délben túl vagyunk az ebéden és durmol. Még mindig egyedül alszik el, berakom az ágyba és kész. Ha Olivér is itthon van és mesélek délben, akkor az első mesénél már szunyál. Este végighallhatja az egészet, Csodás képessége, hogy míg a nagyok este viháncolnak, stb. ő simán elalszik a zajban.
Imádom :)
Mióta gyerekem van, azóta valahogy jobban feltűnik, hogy rohan az idő. A várandósság 9 hónapja sokszor tűnik hosszúnak, aztán pedig rácsodálkozunk, hogy jééé, már szülünk. Amikor pedig világra jönnek, onnantól nincs megállás. Mindig várunk valamire, izgatottan.Végre mosolyog, gagyarászik, nyúl valamiért, megfordul, mászik, felül, feláll, megy, elkezd beszélni (és ezzel párhuzamosan: mikor fog megülni a fenekén, mikor hallgat el egy picit:D )
Miksa lassan két éves lesz. Egy huncut kismanó. Mondhatni róla, hogy még a szeme sem áll jól. Tisztán látszik, hogy a legnagyobb hóhányó (vagy legalábbis lesz).
Néha kivesz az észből, de egyszerűen nem lehet rá haragudni. Akkor sem, ha még most sem alussza át az éjszakát. Rendszerint tuti, hogy kétszer felkiabál az úr éjjel. Nincs nagy baja, két lehetőség van, nem találja a cumiját vagy elfogyott az innivalója. Ha ezek megvannak, akkor probléma egy szál sem, nem ordít fel engem.
Minden érdekli, főleg amit a tesók művelnek. Hajmeresztő mutatványokra képes. Imádja a bátyáit, főleg Barnival jönnek ki jól. Szépen el tudnak játszani Olivérrel is, ha Olivér úgy gondolja :) Csak az a fránya irigység ne lenne. Viszont Miksa már egyáltalán nem hagyja magát félreállítani vagy, hogy elvegyenek tőle valamit. Jókat szoktam kuncogni, amikor lerendezi a nagyobbakat:)
Nem szoktam nézegetni, hogy ilyen korban mit is kellene neki tudni, mert azok olyan általánosságok és minden gyerek más. Ami fura a nagyobbakhoz képest, hogy ő nem igazán erőlteti a beszédet. Persze mond szavakat, meg halandzsázik, de a tesók ilyen idősen már többet és érthetőbben beszéltek. Gondolom ebben az is szerepet játszik, hogy megértjük és nem töri magát a beszéddel. Azt észrevettem, hogy Olivért jobban utánozza, beszédben. Még nem aggódom ez ügyben.
Ilyeneket mond:
Aja, Apa, Ba (Barni) apaka (eleinte apppa volt, ez a labda), popó, báp (láb), ögö (igen), nem, kö (ki), kakó (kakaó vagy traktor), kaka, káká (motor, nem tudom miért:D), po (autó), pápu (papucs), vava (kutya illetve jelenleg minden állat) e (elment), epü (repül), baba, bábú, papa, mama.
Szeret pusziszkodni (még). Apa imádat van még mindig, amit nem is csodálok, amennyit szegény uram itthon van. Végtelenül türelmes, bárkivel találkozunk el van ájulva, milyen nyugis gyerek. Persze, neki is vannak rossza napjai, néha kicsit hisztis, de sebaj!
Nagyon szereti a kutyáinkat, egyáltalán nem fél tőlük. Rendszeresen eteti is őket stikában, úgyhogy most már figyelem, ha kimegy a verandára, mit visz ki, mert a kaják a kutyáknál landolnak. Ha pl. eszünk és ő már nem kéri ami előtt van, odanyújtja nekem és mondja, hogy vava. Rendes gyerek!
Nem hazudtolja meg a tesókat sem, ő is minden nap konyhai kirakodóvásárt rendez. Szívesen lehántja a hagyma száraz leveleit vagy focizik a krumplikkal. A paradicsomot úgy eszi, mint más a barackot. Szereti a zöldségeket és gyümölcsöket is, szinte mindent megeszik. Érdekes, hogy a krumpli pürében és sütve jöhet neki, de főzve nem eszi meg. Pár hónapja a hússal is hadilábon állt. sokszor még a darált húsos ételeknél is kiválogatta a húst (pl, egy bolognai spagettinél...) és azt nem ette meg. Szerencsére ez változott :)
Örökmozgó, szinte mindig nagyon vidám, fülig ér a szája. Hatalmas krokodilkönnyeket képes ejteni műbalhézás közben, mint pl. nem engedtem tegnap is kivinni az elorozott pizzás abonettet, ami vélhetően a kutya bendőjében landolt volna. Őfelsége baromira megsértődött és nagy bőgést rendezett, kb. fél percig, amíg valami más érdekes dolgot nem talált.
Korán ebédelő és alvó fajta a lelke, már délben túl vagyunk az ebéden és durmol. Még mindig egyedül alszik el, berakom az ágyba és kész. Ha Olivér is itthon van és mesélek délben, akkor az első mesénél már szunyál. Este végighallhatja az egészet, Csodás képessége, hogy míg a nagyok este viháncolnak, stb. ő simán elalszik a zajban.
Imádom :)
2013. szeptember 2., hétfő
És újra
Megkezdődtek a reggeli telefonos ébresztések. Ki-ki a maga intézményében újra felvette a kesztyűt!
Olivér épp annyira várta már ismét az óvodát, mint amennyire örült a nyár elején, hogy egy jó darabig nem kell mennie. Hiányoztak neki már a kis barátok. Igaz, hogy csoportbontás is volt és csak a fele csoportot ismeri, de ez egyelőre nem gond. Ugyanis mikor lenne a legjobb egy óvoda felújításba kezdeni, mint szeptember... Így most két csoport van a tornateremben összezárva, ahol a régi cimborák is ott vannak. Az óvónéniket is "megfelezték", mert az egyik tavalyi óvónő ment velük tovább egy csoporttal feljebb, egy pedig maradt a kisebbeknél. Zökkenőmentes volt a reggeli bevonulása:)
Barnit sem hatotta meg különösebben a dolog, talán ő is unta már a banánt, így tétlenül. Igaz, egy fél év múlva már más lesz a helyzet :) Kíváncsian várja, hogy milyen lesz történelmet tanulni, mert azt viszont szereti. Csak el ne rontsák a kedvét! Természetesen ma igazolással ment iskolába, hogy mi nem kívánjuk igénybe venni a napközit, haza is engedik gond nélkül. Délután nekem azért nagy segítség itthon a fiatalember!
Miksám egész jól vette az akadályt, egyelőre élvezi, hogy kettesben vagyunk. Amíg jó az idő, csavargunk is, szomszédolunk is, nem unatkozunk. Róla érik egy külön bejegyzés, csak rá kell vennem magam a rendszeres írásra.
Írok majd még a nyaralásról is egy szösszenetet vagyis kettőt :D
Olivér épp annyira várta már ismét az óvodát, mint amennyire örült a nyár elején, hogy egy jó darabig nem kell mennie. Hiányoztak neki már a kis barátok. Igaz, hogy csoportbontás is volt és csak a fele csoportot ismeri, de ez egyelőre nem gond. Ugyanis mikor lenne a legjobb egy óvoda felújításba kezdeni, mint szeptember... Így most két csoport van a tornateremben összezárva, ahol a régi cimborák is ott vannak. Az óvónéniket is "megfelezték", mert az egyik tavalyi óvónő ment velük tovább egy csoporttal feljebb, egy pedig maradt a kisebbeknél. Zökkenőmentes volt a reggeli bevonulása:)
Barnit sem hatotta meg különösebben a dolog, talán ő is unta már a banánt, így tétlenül. Igaz, egy fél év múlva már más lesz a helyzet :) Kíváncsian várja, hogy milyen lesz történelmet tanulni, mert azt viszont szereti. Csak el ne rontsák a kedvét! Természetesen ma igazolással ment iskolába, hogy mi nem kívánjuk igénybe venni a napközit, haza is engedik gond nélkül. Délután nekem azért nagy segítség itthon a fiatalember!
Miksám egész jól vette az akadályt, egyelőre élvezi, hogy kettesben vagyunk. Amíg jó az idő, csavargunk is, szomszédolunk is, nem unatkozunk. Róla érik egy külön bejegyzés, csak rá kell vennem magam a rendszeres írásra.
Írok majd még a nyaralásról is egy szösszenetet vagyis kettőt :D
2013. augusztus 28., szerda
Balaton a riviéra
Gyerekkoromban is nagy kedvencem volt a Balaton. Nem nyaraltam minden évben ott, de minden évben jártunk ott, ha másért nem, mert Szombathely felé Keszthelyen át mentünk. Mindig ettünk hekket és sült krumplit és sokszor hajókáztunk is.
Vízimádó vagyok. Utálok és nem is bírok napozni, gyerekként is utáltam. Igen ritkán barnulok le, azt is csak max. a hátam-vállam esetén. Egyébként mindig úgy nézek ki, mint aki a pincében töltötte a nyarat. Most sincs ez másként!
Idén, két hetet töltöttünk a Balatonnál, Fenyves-alsón. Nagyon-nagyon jó volt! A ház kb. 150 méterre volt a szabad strandtól, ugyanennyire egy klassz kis bolttól, ahol minden nap, helyben sütött ezerféle péksütemény volt kapható és egy finom olasz fagyizótól.
5 napot egyedül voltam a 3 gyerekkel. Nem túlságosan paráztam előtte sem, hogy hogyan fogom én ezt megoldani. Ott meg az első nap kiderült, hogy felesleges lett volna paráznom, mert kisebb hisztiktől eltekintve, egyáltalán nem volt gond a gyerkőcökkel. Szót fogadtak a strandon is, a vízben is és a nyaralóban is. A legfőbb gond a hangerejükkel volt, na azt néha újra kellett kalibrálni és ilyenkor bevallom, én voltam a leghangosabb...
Az első héten másból sem állt a napunk, mint strandolásból. Bőszen tartott a 40 fokhoz közeli napi hőmérséklet. De mi egyáltalán nem bántuk! :) Reggeli ébredés után ( ekkor még menetrend szerint pontban fél 8-kor megjelent Olivér ), elsétáltam a boltba, bevásároltam a finomságokból, aztán reggeliztünk. A gyerkőcök játszottak az udvaron. Szerencsére szinte egész nap árnyékos volt az udvar, talán egy- két óra volt délben, amikor nem, de akkor meg aludtunk :P Fél 10 felé lementünk a strandra. Hát, délelőtt mindig hidegebbnek tűnt a víz, de azért egy órát a kicsit is pancsoltak velem, Barni meg mindig talált magának játszótársakat, akikkel úszóhártyát növesztettek magunknak. A két kicsivel semmi gond nem volt, azon kívül, hogy Miksán hiába volt karúszó, nem lehetett elengedni, mert mindig előrebukott és vizet nyelt. Viszont nagyon jól érezte magát a vízben, semmi hiszti nem volt. Ha már fázott vagy unta, akkor szólt, hogy menjünk ki. Olivér karúszóval vitézkedett, nagyon élvezte a vizet ő is. Sokat segített neki, hogy jár úszni tanulni. Sokkal bátrabb és felszabadultabb volt, mint tavaly ilyenkor. Mindig ott volt körülöttem, soha nem ment messzebbre vagy ha mégis, első szóra visszajött mellém. Nekem ennyi volt a Balaton idén, hogy Miksát úsztattam :) De így is jó volt!
Legkésőbb fél 12 kettőkor visszamentünk a házba. Ha mi korán kijöttünk a vízből, akkor a kicsikkel még a játszótéren játszottunk, ami szerencsére itt is csak délben nem volt árnyékos. Délben ebéd, hála az előre lefőzött és lefagyasztott kajáknak. Aztán durmolás. De jó is a déli pihenő :) Ébredés után, még túl meleg volt a partra menni, így akkor még az udvaron játszottunk. 5 óra felé mentünk ismét a strandra. Az a jó, hogy bármikor is mentünk, mindig volt árnyékban hely, én utálok a napon aszalódni. Indulás előtt rituálé, hogy bekentem őket naptejjel. Miksa nagyon édes volt, amint meglátta kezemben a flakont, odaállt elém háttal, hogy kenjem be :) Hét óra felé mentünk fel a strandról. Hazaérve, fürdés (mindenünk tiszta homok volt:), vacsora, séta fagyizni. Általában 9-fél 10 takarodó, de még sokszor 10 után is viháncoltak a nagyobbak, miközben ezen Miksa igen jókat tudott aludni.
Abban a két hétben, nem volt hajnali kelés, egyik részéről sem. Többször előfordult az is, hogy csak 9-kor keltek. Na, mióta itthon vagyunk, ezt el is lehetett felejteni!
Az ötödik nap estéjén a Zuram is csatlakozott hozzánk, majd 4 nap múlva egy baráti házaspár is a két gyerekükkel.
Innentől kicsit rosszabb időnk lett, mindjárt szombaton egy "csodás" igazi balatoni vihar, széllel esővel és lehűléssel. Eljött az idő a kirándulásokra. Vasárnap vártuk a másik családot és este elmentünk Fonyódra. Itt a srácok gokartoztak a parton, sétáltunk, játszótereztünk és megvacsoráztunk.
Hétfőn elmentünk barátostul Keszthelyre, ismét megnéztük a vasútmodell és a vadászati kiállítást. Tavaly is élvezte Barni és Olivér, de idén még jobban, érdeklődőbbek lettek egy év alatt. Miksa tavaly ezt végigaludta, de most (mivel nagy kedvencei a csühögők) nagyon tetszett neki! A négy nagy fiú ült a kerti vasúton is, amit nagyon élveztek, csak azt sajnálták, hogy nem túl hosszú a pálya és csak egy kört mentek velük. Elköltöttünk egy pizzás ebédet a kastély parkjában és visszamentünk Fenyvesre.
Kedden délelőtt bográcsoztunk közösen, délután pedig (akkor még nem tudtuk, de utoljára) belemerészkedtünk a Balatonba. Nem volt hideg a víz még, de jó nagy hullámok voltak, mert a szél már igen csak fújt. Nem is voltam bent sokáig a kicsikkel, mert féltek. És azt hiszem, hogy ekkor Miksa és én meg is fáztunk. Este szél, éjjel eső.
Szerdán szakadt az eső.
Csütörtökön délben megint bográcsoztunk a másik családdal. Délután mi elmentünk szafarira és vacsizni. A szafari nagyon jó volt, ha valaki arrafelé jár, ne hagyja ki. Maga a major is nagy élmény. Lehet kisvasutazni is. A gyerekeknek van trambulin, játszótér, box kesztyűk és zsákok hozzá. Amikor nyitva vannak, színes programokat kínálnak. Pl. ott jártunkkor épp bográcsban készítettek vaddisznó pörköltett és nem is volt horror áron. De sütnek kemencében és grilleznek is. Csak javasolni tudom :) Fotósoknak is nagy élmény, ha kimennek a berekbe fotózni! Este már folyt Miksa orra és néha köhögött. Csak reméltem, hogy kihúzzuk szombatig. ACC-t azonnal kapott. (szombat este már itthon, olyan kruppos félén köhögött éjjel, de aztán ez ennyiben is maradt, azt hiszem a jó ütemben elkezdett ACC megtette hatását)
Pénteken már a Zuram sem érezte fényesen magát. Először úgy volt, hogy én a két nagyobbal és az ismerősékkel elmegyek Marcaliba, a strandra ( Balaton már hideg volt, én nem bírom a 20 fokos vizet:D). Aztán végül Miksát is elvittem, mert (hogy is mondjam finoman) a Zuram ráutaló magatartással tudatta, inkább egyedül vergődne, mint egy majdnem két évessel. Nem bántuk meg, hogy elmentünk, mindenki jól érezte magát. Miksa ugyan fázott a kinti medencékbe, de a jakuzziba szívesen ücsörgött velem. Elterült a karjaimban és lebegett a vízen a kellemes melegben. Aztán annyira nekibátorodott, hogy kimászott a szélére és eleinte ülésből, egy "hooooooopáááá" kíséretében a kezembe csúszott, aztán már fel is állt a szélén és onnan vetődött a kezembe. Nem is nagyon akarta abbahagyni :) Jó a strand Marcaliban, bár a büfé rész igen gyér. Nincs nagy választék és hát, nem is életünk legjobb pizzáját ettük. A lángosuk viszont jó volt. Délután a szokásos pihenés, ami a késői hazaérkezés miatt kitolódott. Este elindultunk, hogy majd valahol vacsorázunk. Egy csárdára esett a választásunk, ami borzalmas volt! Én ilyen vacakot nem mostanában ettem. Ráadásul én a konyhafőnök egyik ajánlatát kértem. A villa elgörbült, miközben a húst próbáltam felvágni. A fogaim majd kiestek, olyan rágós volt a hús. Majdnem éhesen jöttem el :( Na és itt történt az egyik legviccesebb és legfájdalmasabb dolog velem a nyaralás alatt. de erről máskor. Este még egy utolsó éjszakai beszélgetés a másik családdal és másnap irány haza..
Szombaton összecihelődtünk, majd a Zuram elindult Pestre, az autópályán. Én a gyerekekkel a 7-es úton indultam hazafelé. Elég nagy volt a forgalom ahhoz képest, hogy előtte 2 hétvégén semmi ilyesmit nem tapasztaltam. Siófokon megálltam velük egy csárdában ebédelni. Jó választásnak bizonyult, klassz kis játszószobájuk van, ahol elvoltak a gyerekek, amíg készült az étel. Udvarias és gyors pincérek, akik nem mentek a falnak a gyerekektől :) Amikor hozták az ebédet, szólt a pincér, hogy odafele beszólt a fiúknak, hogy jöhetnek ebédelni! Nagyon meg vagyok velük elégedve. Ebéd után útnak indultunk, akkor telefonált a Zuram, ő már otthon volt :D Végül délután fél 5-kor hazaérkezésünkkel véget ért a nyaralás.
De jó is volt!!!!
Vízimádó vagyok. Utálok és nem is bírok napozni, gyerekként is utáltam. Igen ritkán barnulok le, azt is csak max. a hátam-vállam esetén. Egyébként mindig úgy nézek ki, mint aki a pincében töltötte a nyarat. Most sincs ez másként!
Idén, két hetet töltöttünk a Balatonnál, Fenyves-alsón. Nagyon-nagyon jó volt! A ház kb. 150 méterre volt a szabad strandtól, ugyanennyire egy klassz kis bolttól, ahol minden nap, helyben sütött ezerféle péksütemény volt kapható és egy finom olasz fagyizótól.
5 napot egyedül voltam a 3 gyerekkel. Nem túlságosan paráztam előtte sem, hogy hogyan fogom én ezt megoldani. Ott meg az első nap kiderült, hogy felesleges lett volna paráznom, mert kisebb hisztiktől eltekintve, egyáltalán nem volt gond a gyerkőcökkel. Szót fogadtak a strandon is, a vízben is és a nyaralóban is. A legfőbb gond a hangerejükkel volt, na azt néha újra kellett kalibrálni és ilyenkor bevallom, én voltam a leghangosabb...
Az első héten másból sem állt a napunk, mint strandolásból. Bőszen tartott a 40 fokhoz közeli napi hőmérséklet. De mi egyáltalán nem bántuk! :) Reggeli ébredés után ( ekkor még menetrend szerint pontban fél 8-kor megjelent Olivér ), elsétáltam a boltba, bevásároltam a finomságokból, aztán reggeliztünk. A gyerkőcök játszottak az udvaron. Szerencsére szinte egész nap árnyékos volt az udvar, talán egy- két óra volt délben, amikor nem, de akkor meg aludtunk :P Fél 10 felé lementünk a strandra. Hát, délelőtt mindig hidegebbnek tűnt a víz, de azért egy órát a kicsit is pancsoltak velem, Barni meg mindig talált magának játszótársakat, akikkel úszóhártyát növesztettek magunknak. A két kicsivel semmi gond nem volt, azon kívül, hogy Miksán hiába volt karúszó, nem lehetett elengedni, mert mindig előrebukott és vizet nyelt. Viszont nagyon jól érezte magát a vízben, semmi hiszti nem volt. Ha már fázott vagy unta, akkor szólt, hogy menjünk ki. Olivér karúszóval vitézkedett, nagyon élvezte a vizet ő is. Sokat segített neki, hogy jár úszni tanulni. Sokkal bátrabb és felszabadultabb volt, mint tavaly ilyenkor. Mindig ott volt körülöttem, soha nem ment messzebbre vagy ha mégis, első szóra visszajött mellém. Nekem ennyi volt a Balaton idén, hogy Miksát úsztattam :) De így is jó volt!
Legkésőbb fél 12 kettőkor visszamentünk a házba. Ha mi korán kijöttünk a vízből, akkor a kicsikkel még a játszótéren játszottunk, ami szerencsére itt is csak délben nem volt árnyékos. Délben ebéd, hála az előre lefőzött és lefagyasztott kajáknak. Aztán durmolás. De jó is a déli pihenő :) Ébredés után, még túl meleg volt a partra menni, így akkor még az udvaron játszottunk. 5 óra felé mentünk ismét a strandra. Az a jó, hogy bármikor is mentünk, mindig volt árnyékban hely, én utálok a napon aszalódni. Indulás előtt rituálé, hogy bekentem őket naptejjel. Miksa nagyon édes volt, amint meglátta kezemben a flakont, odaállt elém háttal, hogy kenjem be :) Hét óra felé mentünk fel a strandról. Hazaérve, fürdés (mindenünk tiszta homok volt:), vacsora, séta fagyizni. Általában 9-fél 10 takarodó, de még sokszor 10 után is viháncoltak a nagyobbak, miközben ezen Miksa igen jókat tudott aludni.
Abban a két hétben, nem volt hajnali kelés, egyik részéről sem. Többször előfordult az is, hogy csak 9-kor keltek. Na, mióta itthon vagyunk, ezt el is lehetett felejteni!
Az ötödik nap estéjén a Zuram is csatlakozott hozzánk, majd 4 nap múlva egy baráti házaspár is a két gyerekükkel.
Innentől kicsit rosszabb időnk lett, mindjárt szombaton egy "csodás" igazi balatoni vihar, széllel esővel és lehűléssel. Eljött az idő a kirándulásokra. Vasárnap vártuk a másik családot és este elmentünk Fonyódra. Itt a srácok gokartoztak a parton, sétáltunk, játszótereztünk és megvacsoráztunk.
Hétfőn elmentünk barátostul Keszthelyre, ismét megnéztük a vasútmodell és a vadászati kiállítást. Tavaly is élvezte Barni és Olivér, de idén még jobban, érdeklődőbbek lettek egy év alatt. Miksa tavaly ezt végigaludta, de most (mivel nagy kedvencei a csühögők) nagyon tetszett neki! A négy nagy fiú ült a kerti vasúton is, amit nagyon élveztek, csak azt sajnálták, hogy nem túl hosszú a pálya és csak egy kört mentek velük. Elköltöttünk egy pizzás ebédet a kastély parkjában és visszamentünk Fenyvesre.
Kedden délelőtt bográcsoztunk közösen, délután pedig (akkor még nem tudtuk, de utoljára) belemerészkedtünk a Balatonba. Nem volt hideg a víz még, de jó nagy hullámok voltak, mert a szél már igen csak fújt. Nem is voltam bent sokáig a kicsikkel, mert féltek. És azt hiszem, hogy ekkor Miksa és én meg is fáztunk. Este szél, éjjel eső.
Szerdán szakadt az eső.
Csütörtökön délben megint bográcsoztunk a másik családdal. Délután mi elmentünk szafarira és vacsizni. A szafari nagyon jó volt, ha valaki arrafelé jár, ne hagyja ki. Maga a major is nagy élmény. Lehet kisvasutazni is. A gyerekeknek van trambulin, játszótér, box kesztyűk és zsákok hozzá. Amikor nyitva vannak, színes programokat kínálnak. Pl. ott jártunkkor épp bográcsban készítettek vaddisznó pörköltett és nem is volt horror áron. De sütnek kemencében és grilleznek is. Csak javasolni tudom :) Fotósoknak is nagy élmény, ha kimennek a berekbe fotózni! Este már folyt Miksa orra és néha köhögött. Csak reméltem, hogy kihúzzuk szombatig. ACC-t azonnal kapott. (szombat este már itthon, olyan kruppos félén köhögött éjjel, de aztán ez ennyiben is maradt, azt hiszem a jó ütemben elkezdett ACC megtette hatását)
Pénteken már a Zuram sem érezte fényesen magát. Először úgy volt, hogy én a két nagyobbal és az ismerősékkel elmegyek Marcaliba, a strandra ( Balaton már hideg volt, én nem bírom a 20 fokos vizet:D). Aztán végül Miksát is elvittem, mert (hogy is mondjam finoman) a Zuram ráutaló magatartással tudatta, inkább egyedül vergődne, mint egy majdnem két évessel. Nem bántuk meg, hogy elmentünk, mindenki jól érezte magát. Miksa ugyan fázott a kinti medencékbe, de a jakuzziba szívesen ücsörgött velem. Elterült a karjaimban és lebegett a vízen a kellemes melegben. Aztán annyira nekibátorodott, hogy kimászott a szélére és eleinte ülésből, egy "hooooooopáááá" kíséretében a kezembe csúszott, aztán már fel is állt a szélén és onnan vetődött a kezembe. Nem is nagyon akarta abbahagyni :) Jó a strand Marcaliban, bár a büfé rész igen gyér. Nincs nagy választék és hát, nem is életünk legjobb pizzáját ettük. A lángosuk viszont jó volt. Délután a szokásos pihenés, ami a késői hazaérkezés miatt kitolódott. Este elindultunk, hogy majd valahol vacsorázunk. Egy csárdára esett a választásunk, ami borzalmas volt! Én ilyen vacakot nem mostanában ettem. Ráadásul én a konyhafőnök egyik ajánlatát kértem. A villa elgörbült, miközben a húst próbáltam felvágni. A fogaim majd kiestek, olyan rágós volt a hús. Majdnem éhesen jöttem el :( Na és itt történt az egyik legviccesebb és legfájdalmasabb dolog velem a nyaralás alatt. de erről máskor. Este még egy utolsó éjszakai beszélgetés a másik családdal és másnap irány haza..
Szombaton összecihelődtünk, majd a Zuram elindult Pestre, az autópályán. Én a gyerekekkel a 7-es úton indultam hazafelé. Elég nagy volt a forgalom ahhoz képest, hogy előtte 2 hétvégén semmi ilyesmit nem tapasztaltam. Siófokon megálltam velük egy csárdában ebédelni. Jó választásnak bizonyult, klassz kis játszószobájuk van, ahol elvoltak a gyerekek, amíg készült az étel. Udvarias és gyors pincérek, akik nem mentek a falnak a gyerekektől :) Amikor hozták az ebédet, szólt a pincér, hogy odafele beszólt a fiúknak, hogy jöhetnek ebédelni! Nagyon meg vagyok velük elégedve. Ebéd után útnak indultunk, akkor telefonált a Zuram, ő már otthon volt :D Végül délután fél 5-kor hazaérkezésünkkel véget ért a nyaralás.
De jó is volt!!!!
2013. augusztus 24., szombat
Két és fél hét "otthon"
Július közepén a 3 lurkóval "haza" utaztam Pécsre. Már mindenki nagyon várta a csemetéket. Sajnos, a nyaralás végül nem úgy jött össze, ahogy terveztük/ték.
Eredetileg úgy lett volna, hogy pár napot négyen a barátnőméknél leszünk, aztán Barni és Olivér együtt mennek apuékhoz, Miksa marad velem, de egy-egy napra majd csatlakozik a nagyokhoz és éjszakára is a papáéknál marad. Aztán a második héten, Barni ment volna a keresztanyukájához, ide Olivér csatlakozott volna két napra, de ez az ő részéről teljesen bizonytalan volt. Egyik nap ment volna Barnival, másik nap nem. Olivér alapban a második héten anyósoméknál lett volna, ahova Miksa szintén néha becsatlakozott volna. Volt egy tali megbeszélve ötösben a régi osztálytársakkal is.
Aztán jött a szokásos képlet, én tervezek, az élet meg átírja azt. Leérkezésünk előtt apukám hívott, hogy a párja eltörte a bokáját, műteni is kellett, 4 hét fekvőgipsz. Hát, nem ez volt sem az ő, sem az én álmom! Annyira várták már a gyerkőcöket, hiszen csak fél napokra szoktak találkozni és nyáron van lehetőség több időt együtt tölteni. Itt kezdődött az a bizonyos újratervezés. Mert apukám a nyugdíj mellett bizony dolgozik, így nyáron 4 naponta 24 órát egyszerre. Erzsi mama pedig a fekvőgipsz miatt még magát sem tudta ellátni, nem ám a kisebbeket. Barni töltött apuéknál 4 napot, lévén ő azért ellátja magát, Oli csak kettőt. Nem így volt ez sem tervezve, csak apukám elég fáradt volt a munka és a Erzsi mama ellátása mellett és elég idegbetegen viselkedett. Ami, bár megértem őt, azért rosszul esett az adott pillanatban, amikor csak azt hallom egész délután, hogy szekálja a gyerekeket és mindenen kiakad. Akkor döntöttem úgy, hogy most ez nem az a helyzet, hogy a gyerekeim a papa és mama társaságát élvezzék. Az egy ott töltött hét helyett, így lett pár napos a vakáció apáméknál.
Szerencsére Barni keresztanyja mentőövet dobott. Illetve az ő idős szülei is. Mert már tavaly is nyaggattak, hogy Olivér is maradjon ott náluk pár napra. Hát, most megkapták :) Először persze Olivér nem is akart a dologról hallani, majd amikor mentem értük apuékhoz, már izgatottan mondta, hogy akkor pár napot ő is maradna a Zsókáéknál. Aznap mi is ott vendégeskedtünk Miksával és Olivérrel nem volt semmi gond az ott töltött 3 napon.
Közben mi Miksával a barátnőméknél, az ő keresztanyjánál vendégeskedtünk. Az első hét péntekjén, anyósom elvállata Miksát. Nagy reménnyel, elindultunk esti fürdőzésre, Harkányba. Elkövettem azt a hibát, hogy neten nem néztem utána, hagyatkoztunk a barátnőmékre, akik tavaly többször is voltak így fürdeni. Leautóztunk, aztán a bejáratnál szembesültünk vele, hogy megszűnt a pénteki éjjeli fürdőzés és csak szombaton van. Na, puff neki... Viszont beültünk vacsorázni és utána ettünk egy nagyon finom fagylaltot :)
Második héten Barni maradt a keresztanyjánál, Olivért átfuvaroztam anyósékhoz. El is volt egy darabig, csak ő az a fajta, hogy le kell tenni egy helyre és nem szabad addig oda menni, amíg el nem hozza őt az ember. Mert mi is mentünk néha a Miksával, ott ebédeltünk illetve ha intéztem valamit, akkor Miksáért még vissza kellett mennem. Na, ilyenkor Olivér is el akart jönni. Szóval, pár nap után elhoztam anyóséktól, velem is volt, apáméknál is jártunk, aztán visszakéredzkedett a Barniékhoz.
Mást sem csináltam két hétig, csak szerveztem, hogy mikor ki és hol, hova kit viszek... (és apósomék még véletlenül sem ajánlották, hogy majd ők hozzák viszik Olivért) Pihenni nem sok idő volt. 2 napom volt, teljesen gyerek mentesen. De ez is több a semminél :)
Persze, hogy ne legyen egyszerű, a baráti társaság sem ért rá egyszerre. Egy hétköznap késő délutáni-esti program lett 3 csajszival, ahova Miksát is vittem, mert nem volt kire hagyni. Miksa nagyon jól bírta, eltéblábolt körülöttünk, kapott építőkockákat, felfedezte a házat. Jól esett az az igazi csajos duma est! Haza 10 órakor értünk, Miksa szépen bealudt a kocsiban, miután megitta a barátnőméknél gondosan elkészített kakaóját :) Meg sem érezte, hogy a kocsiból a kiságyba pakoltam, durmolt reggelig. És akkor volt még egy tali, az egy ebéd volt, másik két csajszival. Teljesen feltöltődtem!
Az utolsó napokat apuéknál főzéssel töltöttem, fagyasztóba tettük a kajákat, mert Pécsről nem jöttünk vissza Pestre, hanem elindultunk a Balatonra. Volt még jó kis rohangálás utolsó éjjel, mert leesett, hogy csak 5 törölközőt hoztam a strandra, de nekünk a Balatonon 2 hétig az esti fürdésnél is kell valamibe törölközni :D Mondjuk később lent az is kiderült, hogy nem hoztam fésűt, körömcsipeszt, hajbalzsamot, hajszárítót. Szerencsére, mivel a Zuram csak pár nappal később csatlakozott hozzánk, mindezeket utánunk szállította :))
Szerencsére Erzsi mama már járógipszet kapott illetve nemsokára meg is szabadul a gipsztől!
Unalmasnak nem mondható a nyaralás, de azért, jó lett volna ha nyugisabb az egész!
Eredetileg úgy lett volna, hogy pár napot négyen a barátnőméknél leszünk, aztán Barni és Olivér együtt mennek apuékhoz, Miksa marad velem, de egy-egy napra majd csatlakozik a nagyokhoz és éjszakára is a papáéknál marad. Aztán a második héten, Barni ment volna a keresztanyukájához, ide Olivér csatlakozott volna két napra, de ez az ő részéről teljesen bizonytalan volt. Egyik nap ment volna Barnival, másik nap nem. Olivér alapban a második héten anyósoméknál lett volna, ahova Miksa szintén néha becsatlakozott volna. Volt egy tali megbeszélve ötösben a régi osztálytársakkal is.
Aztán jött a szokásos képlet, én tervezek, az élet meg átírja azt. Leérkezésünk előtt apukám hívott, hogy a párja eltörte a bokáját, műteni is kellett, 4 hét fekvőgipsz. Hát, nem ez volt sem az ő, sem az én álmom! Annyira várták már a gyerkőcöket, hiszen csak fél napokra szoktak találkozni és nyáron van lehetőség több időt együtt tölteni. Itt kezdődött az a bizonyos újratervezés. Mert apukám a nyugdíj mellett bizony dolgozik, így nyáron 4 naponta 24 órát egyszerre. Erzsi mama pedig a fekvőgipsz miatt még magát sem tudta ellátni, nem ám a kisebbeket. Barni töltött apuéknál 4 napot, lévén ő azért ellátja magát, Oli csak kettőt. Nem így volt ez sem tervezve, csak apukám elég fáradt volt a munka és a Erzsi mama ellátása mellett és elég idegbetegen viselkedett. Ami, bár megértem őt, azért rosszul esett az adott pillanatban, amikor csak azt hallom egész délután, hogy szekálja a gyerekeket és mindenen kiakad. Akkor döntöttem úgy, hogy most ez nem az a helyzet, hogy a gyerekeim a papa és mama társaságát élvezzék. Az egy ott töltött hét helyett, így lett pár napos a vakáció apáméknál.
Szerencsére Barni keresztanyja mentőövet dobott. Illetve az ő idős szülei is. Mert már tavaly is nyaggattak, hogy Olivér is maradjon ott náluk pár napra. Hát, most megkapták :) Először persze Olivér nem is akart a dologról hallani, majd amikor mentem értük apuékhoz, már izgatottan mondta, hogy akkor pár napot ő is maradna a Zsókáéknál. Aznap mi is ott vendégeskedtünk Miksával és Olivérrel nem volt semmi gond az ott töltött 3 napon.
Közben mi Miksával a barátnőméknél, az ő keresztanyjánál vendégeskedtünk. Az első hét péntekjén, anyósom elvállata Miksát. Nagy reménnyel, elindultunk esti fürdőzésre, Harkányba. Elkövettem azt a hibát, hogy neten nem néztem utána, hagyatkoztunk a barátnőmékre, akik tavaly többször is voltak így fürdeni. Leautóztunk, aztán a bejáratnál szembesültünk vele, hogy megszűnt a pénteki éjjeli fürdőzés és csak szombaton van. Na, puff neki... Viszont beültünk vacsorázni és utána ettünk egy nagyon finom fagylaltot :)
Második héten Barni maradt a keresztanyjánál, Olivért átfuvaroztam anyósékhoz. El is volt egy darabig, csak ő az a fajta, hogy le kell tenni egy helyre és nem szabad addig oda menni, amíg el nem hozza őt az ember. Mert mi is mentünk néha a Miksával, ott ebédeltünk illetve ha intéztem valamit, akkor Miksáért még vissza kellett mennem. Na, ilyenkor Olivér is el akart jönni. Szóval, pár nap után elhoztam anyóséktól, velem is volt, apáméknál is jártunk, aztán visszakéredzkedett a Barniékhoz.
Mást sem csináltam két hétig, csak szerveztem, hogy mikor ki és hol, hova kit viszek... (és apósomék még véletlenül sem ajánlották, hogy majd ők hozzák viszik Olivért) Pihenni nem sok idő volt. 2 napom volt, teljesen gyerek mentesen. De ez is több a semminél :)
Persze, hogy ne legyen egyszerű, a baráti társaság sem ért rá egyszerre. Egy hétköznap késő délutáni-esti program lett 3 csajszival, ahova Miksát is vittem, mert nem volt kire hagyni. Miksa nagyon jól bírta, eltéblábolt körülöttünk, kapott építőkockákat, felfedezte a házat. Jól esett az az igazi csajos duma est! Haza 10 órakor értünk, Miksa szépen bealudt a kocsiban, miután megitta a barátnőméknél gondosan elkészített kakaóját :) Meg sem érezte, hogy a kocsiból a kiságyba pakoltam, durmolt reggelig. És akkor volt még egy tali, az egy ebéd volt, másik két csajszival. Teljesen feltöltődtem!
Az utolsó napokat apuéknál főzéssel töltöttem, fagyasztóba tettük a kajákat, mert Pécsről nem jöttünk vissza Pestre, hanem elindultunk a Balatonra. Volt még jó kis rohangálás utolsó éjjel, mert leesett, hogy csak 5 törölközőt hoztam a strandra, de nekünk a Balatonon 2 hétig az esti fürdésnél is kell valamibe törölközni :D Mondjuk később lent az is kiderült, hogy nem hoztam fésűt, körömcsipeszt, hajbalzsamot, hajszárítót. Szerencsére, mivel a Zuram csak pár nappal később csatlakozott hozzánk, mindezeket utánunk szállította :))
Szerencsére Erzsi mama már járógipszet kapott illetve nemsokára meg is szabadul a gipsztől!
Unalmasnak nem mondható a nyaralás, de azért, jó lett volna ha nyugisabb az egész!
2013. augusztus 22., csütörtök
És ott hagytam abba, hogy
majd mesélek arról, hogy milyen volt a Kansas-i vagányokkal való találkozás.
De, nézzünk vissza pár évvel előbbre. Felbuzdulva a blogok kitárulkozó világán, (egy ismerős blogján keresztül kezdtem olvasgatni az írásokat), én is elkezdtem blogot írni. Az ismerős azóta már nem írja, mint ahogy a legtöbben akiket akkor kezdtem olvasni. Nem úgy, Nuca-t, aki szerencsére azóta is tudósít külhonba szakadt és azóta kibővült családjának napjairól.
Véletlen-e, hogy ha nem élnének kint, akkor tőlem 10-15 kilométerre laknának? Nem tudom. Viszont, így piszokságnak érzem, hogy most több ezer kilométerre élnek és évente egy alkalommal tudunk csak találkozni.
Amikor először találkoztunk, Olivér egy éves volt, Zselyki kettő. Mi meg bénán, a másikat feltérképezve ültünk először az ősfás játszótéren, majd fagyizni mentünk. És csak beszéltünk, beszéltünk. Minden alkalommal úgy folytatjuk, mintha csak tegnap váltunk volna el. Persze, sokat segít nekünk a másik blogja, mégis olyan érzés volt bennem minden találkozáskor, mintha ezer éve ismernénk egymást.
Idén is nagyon vártuk őket. Kíváncsi voltam arra a kisemberre, Zalánra, aki tavaly meghiúsította a család hazalátogatását :) Most már egy éves nagyfiúként vett részt a találkozónkon. Zselyki az évek alatt 5 éves nagy lány lett, aki ugye most kezdte kint az iskolát. Nuca pedig, semmit nem változott, azon kívül, hogy lassan olyan lesz, mint egy nádszál, mert Zalán megdolgoztatja :) Most is, ugyanolyan jó volt beszélgetni, sétálni és egy kis időt együtt tölteni. Megölelni a virtuális barátokat, élőben is!
Remélem, hogy ez a sorozat nem szakad meg és jövőre is találkozunk a Kansas-i "szomszédokkal" :)
De, nézzünk vissza pár évvel előbbre. Felbuzdulva a blogok kitárulkozó világán, (egy ismerős blogján keresztül kezdtem olvasgatni az írásokat), én is elkezdtem blogot írni. Az ismerős azóta már nem írja, mint ahogy a legtöbben akiket akkor kezdtem olvasni. Nem úgy, Nuca-t, aki szerencsére azóta is tudósít külhonba szakadt és azóta kibővült családjának napjairól.
Véletlen-e, hogy ha nem élnének kint, akkor tőlem 10-15 kilométerre laknának? Nem tudom. Viszont, így piszokságnak érzem, hogy most több ezer kilométerre élnek és évente egy alkalommal tudunk csak találkozni.
Amikor először találkoztunk, Olivér egy éves volt, Zselyki kettő. Mi meg bénán, a másikat feltérképezve ültünk először az ősfás játszótéren, majd fagyizni mentünk. És csak beszéltünk, beszéltünk. Minden alkalommal úgy folytatjuk, mintha csak tegnap váltunk volna el. Persze, sokat segít nekünk a másik blogja, mégis olyan érzés volt bennem minden találkozáskor, mintha ezer éve ismernénk egymást.
Idén is nagyon vártuk őket. Kíváncsi voltam arra a kisemberre, Zalánra, aki tavaly meghiúsította a család hazalátogatását :) Most már egy éves nagyfiúként vett részt a találkozónkon. Zselyki az évek alatt 5 éves nagy lány lett, aki ugye most kezdte kint az iskolát. Nuca pedig, semmit nem változott, azon kívül, hogy lassan olyan lesz, mint egy nádszál, mert Zalán megdolgoztatja :) Most is, ugyanolyan jó volt beszélgetni, sétálni és egy kis időt együtt tölteni. Megölelni a virtuális barátokat, élőben is!
Remélem, hogy ez a sorozat nem szakad meg és jövőre is találkozunk a Kansas-i "szomszédokkal" :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)