Az úúúúgy volt .....
Szóval, az én édes uramtól még az őszi szünet előtt kb. 3 héttel megkérdeztem, hogy mi lenne, ha az említett időszakban meglátogatnánk apukám testvérééket, aki Szombathelyen laknak. Legutoljára azon a nyáron voltunk, amikor Miksát vártam. A Zuram nézte a munkatáblázatát, és azt ötölte ki, hogy menjünk a november 1-i hosszú hétvégén. Rendben, gondoltam én. Hívtam aput, hogy jöjjenek ők is le, ha tudnak. Lefoglaltam a szállásunk az oldalt kilinkelt Claudius Hotelben (amiben ismételten nem csalódtunk, de erről később), aztán elégedetten hátradőltem, hogy jaj de jó, lesz 3 napunk együtt és még a rokonokat is látjuk. Csak pöppet tévedtem...
Az elutazás hetében a Zuram tiszta ideg volt, mert a céges határidős munkáival nem úgy haladt, ahogy kellett volna. Ráadásul maszek munkái is voltak, aminek már illő lett volna nekiállni. Már éreztem a vihar szelét! Szerdán éjjel, amikor hazajött (mostanában az este 9 órai érkezés már korainak mondható) láttam a teljes tanácstalanságot és idegességet rajta. Én akkor azt mondtam neki, hogy ha úgy érzi, dolgoznia kell, akkor maradjon itthon és én elmegyek a gyerekekkel egyedül, apámék úgyis jönnek le. Nem mondott kapásból nemet. Aztán kezdte, hogy de mit fognak szólni, blabla.. Én meg azt mondtam, hogy ismerem őt annyira, hogy tudjam, nem fogja jól érezni magát, mert végig azon fog kattogni, hogy nem végez a munkájával és mennyit haladhatna 3 nap alatt. Így eldőlt az utazás előtt másfél nappal, hogy útra kelek a 3 pucokkal. Igazából én ilyenektől nem ijedek meg, nem egyszer utaztam már velük egyedül, csak azt sajnáltam nagyon, hogy a Zuram megint nem lesz velünk és mennyi jó dologból kimarad.
Péntek reggel ő már korábban elment a cégbe, mint mi elindultunk. 100-szor a lelkemre kötötte, hogy csak óvatosan (tudja, hogy az vagyok, de mások...) és kiadta az ukázt, hogy Győrnél, Csornánál és a célban jelentkezzek le. Ok.
Csomagok a kocsiban, gyerekek a kocsiban, még elrohantam egy helyre, mert rám jellemzően nekem útközben minimum 1-szer meg kell állni, folyóügyeket intézni. Most tessék figyelni! A telefonom a farzsebemben volt, én oda szoktam tenni. De mielőtt elvégeztem volna az elvégezni valót, kivettem és a mosógépre tettem, nehogy véletlenül olyan helyen landoljon, ahol nem kellene. Majd dolgom végeztével beültem a kocsiba és elindultunk.
Vettem a virágosnál koszorúkat és mécseseket, majd ráhajtottunk az M2 autóútra, aztán az M0-ás körgyűrűre (ami végre a pesti oldalon összeér és nem kell kacskaringózni) és már az M1 kapujában is voltam, amikor is hátranyúltam a zsebemhez, hogy majd nemsokára le kell egyszer jelentkeznem. Ekkor jeges rémület kúszott a gyomromba, mert a zsebem üres volt. Persze ilyenkor az embernek semmi nem jut eszébe, hogy vajon mi is történt otthon. Barni feltúrta a táskám, persze nem volt benne. Ráértem az M1-re és az első pihenőnél, ahol egy MOL kút is van, megálltam. Megnéztem még a dolgot a kabátzsebembe, de mondanom sem kell a telefonom nem volt ott. Hogy lett volna, amikor itthon pihent a fürdőben a mosógépen!? Elsorjáztunk az illemhelyiségbe, mert természetesen mindenkinek kellett intézkednie. Kínomban megkérdeztem, hogy nincs-e véletlenül a kúton nyilvános telefon (haha), nem volt, de felhomályosítottak, hogy mobiltelefont viszont lehet venni. No persze, gondoltam magamban, most ezért vegyek egyet még, mert otthon maradt? Pedig vettem, a legolcsóbbat, 3 ezerért. Mert valahogy tudatnom kellett a Zurammal és apámmal, hogy mi a helyzet és hogyan érnek el.
Nagy vígan (sík idegen) beültem a szerzeménnyel a kocsiba, beaktiváltam a kártyát, majd hívtam a Zuram. Vagyis hívtam volna, ha eszembe jutott volna a telefonszáma!! Ettől még idegesebb lettem, már azt sem tudtam, fiú vagyok-e vagy lány. Tudtam, hogy 20-as, meg az utolsó négy számjegy tuti volt, de az első három szám, köd. Pedig keringett a fejemben 3 szám, de azt minden variációba felhívtam és mondanom sem kell, hogy egyszer sem a férjem jelentkezett. Barni a harmadik telefon után, már sírva röhögött én meg egyre idegesebb lettem. Kínomban elindultam, hogy majd csak eszembe jut. Persze apám számát sem tudtam fejből. Mennyire elkényelmesedik az ember, ha csak gombokat nyomogat ahhoz, hogy valakit felhívjon. Vezetékes telefonszámok eszembe jutottak! Pl. a nagynéném, de róla tudtam, hogy egész nap a temetőt járja, tuti nincs otthon. Aztán itthon a szomszédomékét is tudtam és abban reménykedtem, hogy valaki biztos van itthon. Volt! És meglett a Zuram telefonszáma (nem tudom, hogy a szomszéd mennyire röhöghetett rajtam), aki persze a hívásomkor nem vette fel a telefont, lévén nem jelzett ki számot, így írtam egy sms-t. Végre tudtam vele beszélni! Nem röhögött egy kicsit se, de akkor már én is tudtam. Meglett apám száma is.
Végül szerencsésen leérkeztünk Nemesbődre, igaz, hogy majd egy órás késéssel.
És most már akár én is kiabálhatom a telefonba, hogy "Molló" :)))
Folyt.köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése