És ott hagytam abba, hogy

majd mesélek arról, hogy milyen volt a Kansas-i vagányokkal való találkozás.

De, nézzünk vissza pár évvel előbbre. Felbuzdulva a blogok kitárulkozó világán, (egy ismerős blogján keresztül kezdtem olvasgatni az írásokat), én is elkezdtem blogot írni. Az ismerős azóta már nem írja, mint ahogy a legtöbben akiket akkor kezdtem olvasni. Nem úgy, Nuca-t, aki szerencsére azóta is tudósít külhonba szakadt és azóta kibővült családjának napjairól.

Véletlen-e, hogy ha nem élnének kint, akkor tőlem 10-15 kilométerre laknának? Nem tudom. Viszont, így piszokságnak érzem, hogy most több ezer kilométerre élnek és évente egy alkalommal tudunk csak találkozni.

Amikor először találkoztunk, Olivér egy éves volt, Zselyki kettő. Mi meg bénán, a másikat feltérképezve ültünk először az ősfás játszótéren, majd fagyizni mentünk. És csak beszéltünk, beszéltünk. Minden alkalommal úgy folytatjuk, mintha csak tegnap váltunk volna el. Persze, sokat segít nekünk a másik blogja, mégis olyan érzés volt bennem minden találkozáskor, mintha ezer éve ismernénk egymást.

Idén is nagyon vártuk őket. Kíváncsi voltam arra a kisemberre, Zalánra, aki tavaly meghiúsította a család hazalátogatását :) Most már egy éves nagyfiúként vett részt a találkozónkon. Zselyki az évek alatt 5 éves nagy lány lett, aki ugye most kezdte kint az iskolát. Nuca pedig, semmit nem változott, azon kívül, hogy lassan olyan lesz, mint egy nádszál, mert Zalán megdolgoztatja :) Most is, ugyanolyan jó volt beszélgetni, sétálni és egy kis időt együtt tölteni. Megölelni a virtuális barátokat, élőben is!

Remélem, hogy ez a sorozat nem szakad meg és jövőre is találkozunk a Kansas-i "szomszédokkal" :)