Elfújta a szél

Augusztus 22 óta vártam, hogy elmondhassam a mi kis édes titkunk. Akkor lett két csíkos a tesztem. Nagyon vártuk őt, már egy ideje szerettük volna ha bővül a család, mert párosan szép az élet.

De a mai napon szertefoszlottak az álmok. Tulajdonképpen szombaton már éreztem, hogy baj van. Elmentünk a dokimhoz, nagy örvendezve. Meg is állapította a várandósságot. UH-n viszont sokat molyolt, látszik a petezsák, embrió is, szívhang is, de mégsem azt látja amit szeretne. Mintha kettő petezsák is lenne, de az egyik sokkal kisebb. Menjek be csütörtökön a kórházba és ott is megnézi. Aggódtam, de nem féltem.

Ma kimondták azt a két szót nekem, ketten is, ami mindig rettegéssel töltött el, ha valakinél hallottam róla, Missed ab. Tudtam, hogy igazuk van, ezerszer megnézték és én is láttam, hogy bár petezsák és szikhólyag van, sőt embrió is, de igen pici a terhességi héthez képest (elvileg 8+3 nap) és szívhang nincs.

Nem kívánom senkinek. Mindenféle gondolatok cikáznak az ember fejében. Abban biztos vagyok, hogy jobb ez így, most, mint esetleg beteg baba legyen vagy később vetéljek el. De azért nem könnyű.

Mivel nincs mire várni, holnap reggel be kell mennem a kórházba és túlesek a dolgon. Félek...

Most minden összejött. A Zuramnak sok meló, most mentünk volna vasárnap 4 napra kettesben Parádfürdőre, de le kellett mondanom. A szállodában nagyon rendesek voltak. Nem tudnék most amúgy sem kikapcsolódni.

A Zuram első kérdése az volt, miután jól meglapogattuk egymást, hogy de ugye nem adom fel?

Én? Soha!