2013. január 23., szerda

Műkörmösből varrónő

Eredetileg a bébiszitter első jelenésekor (próbanap, hogy egyáltalán szimpatikus-e a gyerekeknek), kedden fél 5-re körmöshöz mentem volna, mert a zselélakkom már igen-igen gáz állapotban van. Hétfő reggel telefonált a csajszi, hogy közbejött neki valami, tegyük el máskorra. Hát, jó, most szombat reggel a cél:)

Gondoltam, ha már így ez kútba esett, akkor se céltalanul legyek csak valahol minimum egy órát, elmegyek a Miksa etetőszékéért, ami Budapesten van, de általam még autóval megközelíthető helyen. (belvárosba nem megyek kocsival) Le is leveleztük. Tegnap délben telefonál az eladó, hogy beteg lett a gyereke és össze-vissza rohangálnak, nem lesznek otthon, csak este 6 után vagy még négy előtt. Na, négy előtt sehogy sem értem volna oda érte, hat után meg semmi kedvem nem volt a 3 gyerekkel beautózni, miután a bébiszittert meg fizetem. Más választás nem lévén,  ma megyünk el érte, persze a 3 gyerekkel.

Kínomban, fogtam pár holmit, amivel amúgy is készültem a varrónőhöz és elmentem vele a gödi tecsóba. Volt, amit rögtön orvosolt is a hölgy (csak kocsi kellett a cipzárra), de volt amit ott kellett hagynom. Utána még bementem a tecsóba is, mert elfogyott a macskaalom, meg pár apróság, ami nem várhat csütörtökig, amikor a heti bevásárlást intézem.

Így lett a körmösből varrónő:)

Szerencsére a bébiszitter helyt állt, a gyerekeim nem borították ki és ő sem a gyerekeket!:) Miksa még aludt, amikor eljöttem otthonról, de még csak egy nyikk sem volt tőle, hogy valami idegen van ott. Igaz a tesói ott voltak vele. Holnap újfent gyerekmegőrzés, mivel lélekemelő szülőire kell mennem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése