Mostanában mindenféle okokból és egy nagy adag lustaságból is, alig írom a blogot. De most azon vagyok, hogy igenis megörökítse a velünk történő eseményeket. Mert olyan jó másokat is olvasni, ha kell bátorítani őket vagy velük együtt örülni, sőőőőt találkozni a blogot írókkal. :) No és persze magunknak is, hogy majd rácsodálkozhassunk, hogy jéééé meg jaaaaaa!
Szóval, van ez a kisember, ez a Miksa, aki már nem is olyan kisemberem, mert két hét múlva beíratom az óvodába! A legkisebb is közintézménybe kerül. Egyik szemem sír, a másik meg nevet. Hova lettek az én kis babáim???
Miksa egy tünemény. Persze ő is tud hisztizni, sírva toporzékolni, de nagy átlagban meg kell zabálni. Sokat beszél most már, bár néha én is elég fura fejet vágok, ha nem értem mit is szeretne. Mindenben utánozza a nagyokat, szóval nem lesz egy sarokban ülő kisfiú ő sem :) Minden csíntevésben benne van, sőt! Előszeretettel mászik fel az emeletes ágyra és ha ez nem elég, fel is áll rajta, hogy aztán hasra vágja magát rajta, egyszóval hajmeresztő. És csak nevet rajtam! Csak úgy tud játszani, ha minden létező dobozból és szatyorból kiborítja a játékokat. Szokta is mondani, szétmutatva a szobában, hogy "kupi van". De így érzi jól magát. Összerámolni kevésbé hajlandó, ennek levét a nagyobbak isszák meg. Imád a Barnival birkózni, kergetőzni. Ők ketten jobban elvannak együtt. Miksa nagyon jól nyúzható, nevetgél, ha gyurmázzák, nevet ha kergetőznek, ritkán nyafog. Ő is nagy motor fan, szeret csúszdázni és homokozni. No és persze bandázni a nagyobbakkal :)
Olikám a kis középső. Elég nehéz helyzetben van. Most tényleg az van, hogy Oli "szendvics gyerek" lett. Mert Barnival nem jutnak közös nevezőre, bár tudnak együtt játszani, sok a vita, veszekedés és Oli szinte folyamatosan visít valamiért. Barni hatalmaskodni próbál felette, amit természetesen nem hagy, de sokszor már ok nélkül (dehogyis ok nélkül, rájött, hogy mindig a Barnit vesszük elő, ha ő sír vagy visít) csinálja a fesztivált. Barni nem kérhet tőle semmit vagy nem szólhat rá, mert azonnal visítva üvölt, hogy "anyaaaaaaaaaaaaaa". Elég idegtépő tud lenni a nap végére. Miksával próbál kompenzálni, de ő is pont ugyanúgy reagálja le a dolgokat felé, mint ő Barnival. Szóval, akkor megy köztük a veszekedés. Ebben próbálok lavírozni, több kevesebb sikerrel. Az óvodában egy angyal, itthon tombolja ki magát, de inkább így legyen! Elég jól együtt lehet vele működni, bár vannak makacsabb napjai, amikor a nem és az úgyse szavak gyakoriak nála, de túléljük. Még mindig imádja az óvodát. egyre ügyesebben rajzol, most már itthon is leül magától, hogy rajzolgasson. Nagyon úgy néz ki, hogy bal kezes lesz, bár még nem alakult ki nála. A ceruzát nem is tudja szépen fogni a jobb kezében, rajzolni csak ballal, viszont az evőeszközöket úgy használja, mint mi. Na, majd eldől a következő évben.
Barni kamasz. Minden nyűgével és szépségével együtt. Visszabeszél, mindig mindent megmagyaráz, övé kell legyen az utolsó szó. Magától soha semmit nem csinál, ha kérünk tőle valamit, akkor attól függ, hogyan teljesít, hogy milyen kedve van. Sokat veszekszem vele. Kicsit a tanulásba is leeresztett, bár talán a jegyein nem fog látszani, de mondanom sem kell, minden fontosabb, mint a tanulás. Ja, amúgy, hogy mikor tanul, fogalmam sincs, nem nagyon szoktam látni... Egyre többet van a haverokkal, barátokkal. Amíg megbízható, addig mehet. Allergiás vagyok a késésre ( ó, annak idején én sem értettem soha, hogy mi a fenének kell anyáméknak kiakadni, ha kések 10-15 percet, MA MÁR TUDOM!!), ilyenkor egy darabig nem mehet sehova. Az internetet itthon nem nagyon használhatja, csak akkor ha én is itthon vagyok és csak bizonyos játékokat és bizonyos ideig. és bizony akkor is be kell fejeznie, ha bármennyire is nem tetszik neki, hogy csak keveset használhatja. Állandó ütközőpont, hogy neki okostelefon kell meg tablet. Nagyon sajnáljuk, de ebben nem engedünk, szerintünk neki még nem kell, hogy aztán állandóan azon játsszon. Amíg tudjuk behatároljuk a neten való lógást. Már több dolgot rá lehet bízni, nagyon jó gyerekfelügyelő például :)
Nagyon-nagyon meglátszik rajtuk és az egész családon az elmúlt évek rohanása. Hogy a Zuram az elmúlt 3 évben, szinte soha nem volt itthon hétvégén. Elmaradtak a közös családi programok, sokat voltam/mentem egyedül a gyerekekkel. Pl. Pécsen másfél éve nem járt!! Ez nagyon rossz volt neki is és nekünk is. Most persze még rosszabb lesz egy darabig, de reméljük, hogy aztán rendbe jönnek a dolgaink! :)
Köszönjük azoknak, akik drukkoltak vagy szorítottak nekünk vagy inkább a Zuramnak. Mert jól szorítottatok!!
És ez azt jelenti, hogy mostantól egy új élet kezdődik, ami nagyon nehéz is lesz szerintem, de biztos sok jó dolgot is át fogunk élni.
Reszkess Németország!
Ingyenes volt, mit vár/ok/tam tőle? (by Zuram)
De azért ez pofátlanság, hogy szó nélkül, lekapcsolták a freeblog szerverét. Pár év blogolás füstbe ment.
Talán a Zuram gépén van lementve belőle, de lehet ki lett törölve :(
Olivér megkapta a bárányhimlőt, nemrég telefonált anyósom, hogy van több pötty a gyereken.
Elmentek a gyógyszertárba hintőporért, más baja (láz) egyelőre nincs és még nem is viszket neki. Kíváncsi vagyok, hogy Miksa is elkapja-e.
Még jó, hogy ezt a hetet kihúzta, mert így mamázhattak és keresztanyázhattak. Mi meg kicsit pihenhettünk.
De legalább túl leszünk rajta :)
Tegnap anyósomék elvitték magukkal a két kicsit. Egyik a mamánál, másik a barátnőmnél, szerdán csere. Szombaton hozzák őket haza barátnőmék.
Csendes a ház, a Barni egyedül nem tud hangzavart csinálni :)
Én nekiestem a nagytakarításnak, ma a konyhaszekrény volt az áldozatom vagy én őneki... Még egy kis söprés-felmosás belefért, holnap jön a spájz!
Nemsokára Barnival kettesben megyünk beszerzünk ezt-azt, aztán megvárjuk a Zuram az állomáson.
Micsoda nyugalom van! És milyen furcsa!
Hiányzik a csicsergésük, de tudom jól vannak és nekünk is kell ez a pihi :)
Csak azért, hogy fel tudjam venni a fonalat...
A tavalyi évünk vagyis jobban mondva az év utolsó pár hónapja nem úgy sikerült, ahogy mi azt terveztük.
Először ugye örültünk, hogy érkezik a negyedik gyermekünk, de aztán hamar szomorúságba fordult a dolog.
Aztán jött az újabb hideg zuhany, november végén majd 6 év után és vitatható körülmények között elbocsájtották a Zuram.
Igazából ott álltunk decemberben, egy havi keresettel. Annyi mákunk volt, hogy pont összejött maszek melókból egy kis pénz. Így tudtuk, hogy februárban már kell, hogy legyen munkahelye, mert márciusra még elegendő a pénzünk.
Nem kívánom senkinek (amellett, hogy tudom, nem vagyunk egyedi eset, sem a munkahely elvesztésben, se abban, hogy nincs nagyobb összegű félretett pénzünk) azt a pár hónapot, főleg a decembert.
Ennek ellenére szép volt a karácsonyunk, itt voltak apukámék ismét, sőt anyósék is valahogy megoldották, hogy feljöjjenek, ha már mindkét gyerekük és az összes unoka itt él. Volt kártyázás, mozizás, evés-ivás, beszélgetés.
Aztán jöttek a szürke hétköznapok, rohanás az idővel, CV-k küldözgetése, interjúk... Voltak nem csendes napjaink, amikor jól egymásnak ugrottunk, nem mindig apróságokon. Ilyenkor nagy hátrány az is, hogy az egyikünk kicsit lazábban kezeli a problémás helyzeteket, nem látja annyira tragikusan a dolgot és próbálja optimistán felfogni a történéseket és pozitívan állni a helyzethez, míg a másikunk mindjárt a kardjába dől, mély letargiába esik és a legsötétebb jövőkép lebeg a szeme előtt. Baromi fárasztó, nap mint nap lelket önteni a másikba, persze minden realitás nélkül, de tudva, ha te feladod, akkor vége mindennek. Ezért veszekszel, dorgálsz, ölelsz, biztatsz, csak egy dolgot nem teszel nyíltan, nem sírsz. Az marad magadnak, csendben, mikor senki sem lát, amikor a másik valahol a dolgát intézi. Nem tudhatja, hogy néha te is elveszted a reményt, hogy aztán megrázd magad, újra megtaláld azt és mire a másik hazaér, már semmi nem maradjon a remény vesztettségből. Volt, hogy nem beszéltünk egymással egy délelőtt, csak kerülgettünk egymást, de aztán mindig történt valami és újra beszélgettünk. Nagyon nehéz volt! De elmúlt, most jöhet az új cél :)
Külön köszönet Csillának, aki nem volt rest és próbált lelket önteni belém, nem különben Gyuszinak aki a Zuramat látta el tanácsokkal, valamint Verdének, aki sebtében kreált egy német nyelvű önéletrajzot!
Lett munkahely februárban, de a Zuramnak más tervei
vannak, amiért tesz is, de nem tudjuk, hogy mennyit kell itt töltenie.
Alap esetben nem lenne rossz a hely, de .....
Igen, ez az elbocsájtás volt az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban, ami túlcsordult. Eldöntöttük, hogy amint lehetőség van rá, bizony elhagyjuk kis hazánkat. A mikor még nem ismert, a hova az behatárolt, hogy majdan hazajövünk-e, az még képlékeny.
Volt jó kis lehetőség Angliában, de végül nem jött össze, sosem fog kiderülni a pontos oka, de gyanítjuk, hogy ezeknél az állásoknál gond, ha még nem vagy a célországban, csak most költöznél ki. Hallottuk sok helyről, hogy itthonról szinte lehetetlen ( nem teljesen) állást kapni, sokkal jobb, ha valaki kimegy és ott pályázik mondjuk Angliában az ottani állásokra. Nekünk ez az út egyelőre nem járható, de van olyan helyzet, amiben kénytelen az ember meglépni bizonyos dolgokat.
Pl. már 2 éve gondolkodott a váltáson a Zuram, de mindig volt valami, ami miatt nem lépte meg, hát ez megoldódott tavaly év végén...
Szóval, most van munkahely, keressük, kutatjuk a további lehetőségeket.
Nem vetettük el a család bővülését sem, az előbbiek ellenére sem. (tudom, bolondok vagyunk), de az sok dolog függvénye, főleg, hogy nem vagyok egy mai csirke :)
Az idei évünk csupa betegségből áll ki. Januárt indítottam megint fülészeti problémákkal, aztán szinte folyamatosan taknyol-köhög, valaki a családból. Jelenleg én vagyok dögrováson, de rendesen...
De most már csak azért is minden jóra fordul!! :)
