2015. március 31., kedd

Ahány fő, annyi szoba

Laktam albérletben itthon is, nem ismeretlen számomra. Azért itt általában nem határozzák meg, hogy max. hányan lakhatnak egy lakásban. Na, jó 10 embernek nem adnak ki egy két szobásat. De igazából az a mérvadó, hogy mennyire van pénzed. Ha öten vagytok és ki tudod fizetni az albérletet, akkor simán lakhattok egy két szobás lakásban.

Nos, kint ilyennel nem is kell próbálkozni... Bár elméletileg, csak és kizárólag a szociálisan kiutalt lakásoknál van meghatározva, hogy mennyi az a négyzetméter, ami minimum kell a családnak, de az is az előírások miatt,  a németek mégis előszeretettel hivatkoznak arra, hogy azért nem adnak ki neked valamit, mert nektek kicsi. Teszik ezt sokszor úgy, hogy mondjuk 100 nm-es lakásról beszélünk...

De hát, kicsi a kínálat és nagy a kereslet. Szinte olyan "felvételit"csinálnak  a tulajdonosok , amilyet akarnak. A legnehezebb dolguk azoknak van, akiknek gyerekük van. Tetszhet neked egy lakás, lehet is rá pénzed (1 havi lakbér+ 2 vagy 3 havi kaució és a legrosszabb esetben a már taglalt provisio), ha a tulaj félti a lakását a gyerekeidtől. Hiába a kaució, egy-egy javíttatás több ezer euróba is kerülhet és hiába van mondjuk biztosítás is, ha mondjuk olyan kárért nem fizet és rajtad a tulaj meg nem tudja behajtani, de ki sem tud rakni. Ugyanis kint, ha probléma van veletek, főleg ha gyerek is van, nagyon nehéz kirakni a bérlőt az ingatlanból. Próbálnak szűrni rendesen. Ezért bár nem kérhetnének tőled bankszámla kivonatot, de ez egy alap dokumentum, amit bizony oda kell adni egy lakáskeresésnél, ha jelentkezel egy lakásra. És csendben jegyzem meg, Németországban egy kutya vagy egy cica többre van becsülve, mint a gyerekek. Nem véletlen, hogy nem vagy max. egy gyermeket vállalnak. 3 gyerekesek már csodabogarak vagy az őrültek kategóriája :)

Vannak persze ott is normális tulajok, akik nem ragaszkodnak ahhoz mondjuk, hogy egy 3 fős család, nappali + két hálós lakást vegyenek ki, ha egyszer arra nincs pénzük, de amúgy is elférnek egy kétszobásban.. Nincs rá recept, hogy vidéken vagy nagyvárosban jobban találsz valamit. Nagyban befolyásoló tényező a szerencse!!! Itt jegyzem meg, hogy München-re kitehetnék a megtelt táblát...

Szóval, ennek a fényében mi úgy kerestünk házat, hogy nappali+4 háló,minimum mert kell ugye egy dolgozószoba is, mivel a Zuram otthonról dolgozik. (ez átok is, meg szerencse is) Arányaiban egy nagyobb ház, nem kétszer vagy háromszor kerül többe, mint egy kisebb lakás. A lakás árát nagyban befolyásolja persze, hogy városban vagy vidéken és mennyire vidéken van az ingatlan. Lehet kifogni olcsóbban is, de ehhez megint szerencse kell.

Aztán találsz egy ingatlant, ami megfelel szobaszámban és ki is tudod fizetni. Na, itt kezdődik a nagy futam, mert ezzel nem vagy egyedül...

2015. március 27., péntek

Na, de ki az a Makler???

Németországban többféleképpen lehet lakást kivenni/eladni. Magától a tulajdonostól vagy közbeeső személyként az úgynevezett maklertől, aki az itthoni ingatlanközvetítő (vagy valami olyasmi...) megfelelője. Illetve ott is vannak szociális bérlakások (kedves török tömbben) és vannak bérbeadásra szakosodott cégek, ezeknél nincs provisio.

Mit csinál a makler? 

Majdnem ugyanazt, mint otthon az ingatlan közvetítő. De mégsem...

Kint, mindegy, hogy az ingatlan tulajdonosa vagy te mint bérlő vetted igénybe a makler szolgáltatását, mindig az ingatlant bérbevevő fizeti a makler jutalékát az un. provisio-t. 
 
Számomra a legfelháborítóbb ebben a jutalék mértéke! Ugyanis szemrebbenés nélkül a delikvensről leakasztják a havi bérleti díj 2,38 szorosát. Mondjuk 500 euró a havi bérleti díj és kell 3 havi kauciót fizetni (ami kiköltözéskor és, ha minden rendben van, visszajár)  valamint a maklernak jár ennek az 500 eurónak a 2,38-szorosa. Tehát 1190 euró (ami megy a levesbe, sose látod), azért, hogy megmutogatta az ingatlant, valamint ha érdekel, akkor ellát mindenféle kitöltendő papírral illetve bemutatandó dokumentumlistával. Van olyan is, hogy nem mehetsz egyedül te megnézni a lakást, hanem ő mond egy időpontot, amikor meg tudja mutatni a lakást , mondjuk egy héten egyszer és akkor odacsődít vagy 30 embert, akit érdekel az adott ingatlan. Ha tetszik az ingatlan, jelzed neki, ő elküldi a "kezdő" csomagot, amivel jelentkezni tudsz az ingatlan bérbevételére. Később a tulaj eldönti, ki lesz a szerencsés, aki megkapja az adott ingatlant. Persze, mivel ő nem találkozott veled személyesen, számít a makler benyomása is rólad!

Esetleges változás: most próbálnak egy olyan törvényt beiktatni, hogy az legyen mint itthon. Aki igényli a makler szolgáltatását, az fizesse a jutalékát. Tehát, ha én bízom meg, hogy hajtsa fel az igényemnek megfelelő lakást, akkor én. Ha én akarok bérbe adni és ezért maklert fogadok, akkor én, mint tulaj fizetnék. De félek, hogy ezzel azt fogják elérni (mert a kaució fixen max. 3 hónap lehet), hogy mégjobban emelkedni fognak a bérleti díjak, hogy a tulaj a pénzénél legyen...

Szóval, nekiálltunk a keresésnek. Minden szabad percemet ezzel töltöttem. A leírásokat nyelvtudás hiányában bedobtam a fordítóba és nagyjából kihámoztam az ott leírt dolgokat. Eleinte mindenre "lőttünk", ami érdekes volt, nem baj, ha makleres. Minden mindegy alapon :)

Ez akkor változott meg gyökeresen, amikor nem sokkal később, beleszerelmesedtünk egy sorházba és kiszámoltuk, hogy mennyit kellene fizetnünk a maklernak, csak úgy....

Na, onnantól kezdve, csak provisio nélküli házat néztük, bármennyivel is nehezebb így házat találni.

2015. március 26., csütörtök

Indult a mandula

Amikor tavaly megkapta a Zuram a kinti állást, nem volt kérdés, hogy a kétlakiságot nem akarjuk (és nem is nagyon tudjuk) sokáig tartani. Most, majdnem egy év után, már látszik a fiúkon is, hogy hiányzik az életükből az apjuk! Hiába a napi kapcsolat interneten, ez nem egyenlő azzal, hogy ott ül veled a kanapén.

Szóval, akkor is tudtuk már, hogy ha már biztos a munkahely, akkor rövid időn belül, mi is követni fogjuk őt Németországba. Én, aki még Pécsről is olyan nehezen jött el... 

Németországban nem olyan egyszerű lakást bérelni, mint mondjuk szerintem itthon. Bár kint sok bevándorló él vagy pont ezért, a németek nem olyan könnyen fogadják el az embert. Leginkább egyedülállónak vagy párnak szeretik kiadni az ingatlanokat, úgy, hogy se gyerek se pedig állat ne nehezítse az életüket. Mondjuk háziállattal még talán előbb, mint gyerekkel... Olvasok olyan esetekről, hogy már hónapok vagy akár egy éve is keresnek másik lakást, mert kinőtték vagy kijött a család többi része is, mindegy ebből a szempontból. Tehát úgy készültünk, hogy a tervezett költözési időpont előtt (július), fél évvel el kell kezdenünk házat nézni, hogy aztán meglegyen, amikorra kell.

Mi minden negatív dologgal rendelkeztünk, úgy mint:
-mindjárt 3 gyerek, nem is egy..
-külföldiek vagyunk
-nem beszélünk túl jól németül
-na jó, háziállatot nem akartunk vinni

A fészbukon benne vagyok 3 német csoportban, ahonnan már egy éve csipegetem fel az információkat. Mit hol kell intézni, kihez kell fordulni, hogyan működik a gyerekorvos, felnőtt háziorvos, adózás, stb... Persze, mindent nem lehet megtudni, de nagyon jó tájékozódási alap, mások tapasztalata. Én úgy vagyok vele, ha tudom mit hol kell intézni, aztán már az illetékes hivatalt kérdezem, mert minden család és egyén ügye más. Azt hülyeségnek tartom, amikor kiírnak olyan kérdéseket, hogy "Szerintetek mennyibe fog kerülni az óvoda?", mert erre nincs egyértelmű válasz. Adott tartomány, adott városa/községe és adott intézménye válogatja.Viszont általánosságokról sokat lehet megtudni. Mind pl. a Rathausba (városháza) kell bejelentkezni, és a Finanzamt az adóhivatal. De ezekről majd később, ahogy intézzük ezeket az ügyeket.

Vissza a lakásbérléshez. Szóval, az egyik csoportban felfedeztem egy csajszit, aki itthon a szomszéd faluban lakik (meg egy másikat, aki a miénkbe és most egy időre haza is költöztek, azóta többször beszéltünk, egy csoportba járnak az óvodába a gyerekeink) és szimpatizáltunk egymással, beszélgettünk is. Ő felajánlotta a segítségét lakáskereséshez. Mi elfogadtuk a segítséget, de ő meg nem akart érte elfogadni semmit. Azt mondta, majd igénybe veszi kint a bébiszitter szolgáltatásomat :D

És akkor belevágtunk. Minden szabad időmben bújtam a netet, összesen két oldalt. Immobilienscout24 és a Null Provision oldalakat, az igényeinknek megfelelő beállításokkal. 
Az igényeink:
-aránylag gyorsan megközelíthető legyen a frankfurti reptér
-legyen óvoda, iskola, bevásárlási lehetőség
-5000 fő felett legyen a népesség
-egyedülálló családi ház, kerttel
-minimum 3 háló, plusz nappali és egy dolgozószoba legyen benne
-provisio mentes legyen (ne ingatlanoson keresztül lehessen kivenni a házat)

Na, ez utóbbi a legproblémásabb, nekem. Ezzel fogom kezdeni. Sajnos egyben mindent leírni nagyon hosszú lenne, muszáj szétszednem a történéseket! De igyekszem minden nap írni valamiről!

Mi jól vagyunk már, miután a hétvégén a három gyerek után és is rókát kergettem szombat hajnalban. Elég riasztó volt, hogy annyira rosszul voltam, hogy az ájulás kerülgetett és egy darabig a fürdő padlóján feküdtem, arra várva, hogy jobban legyek és be tudjak menni az ágyig...
Ezután csak hab a tortán, hogy Miksa összeszedett egy enyhe kruppot, úgyhogy ő majd csak húsvét után megy megint óvodába...


2015. március 24., kedd

Offenbachi mindennapok

A reptérről haza metróztunk, ami kb. negyven perc, plusz egy kis bőrönd húzogatással megspékelt további húsz perc sétát jelent. De valahogy nem éreztem, hogy sokkal többért, taxiznunk kellene!

A lakásban (minő meglepő) október óta nem sok változás volt :D  Ja, de egy igen, most már normálisan működött a fűtés és nagyon kellemes idő fogadott minket.

És kezdetét vette a majd két hetes kaland. 

Volt benne minden, ami kell:
-ismerkedés
- költöztetés
-masszíroztatás (újabb ismeretség begyűjtése)
-autóbérlés
-kirándulások
-finom ételek
-veszekedések :D
-sok-sok együtt töltött idő!!

De hogyan is jutottunk el idáig, miért is mentem én ki?

Na, majd legközelebb :P

2015. március 20., péntek

Szomorúság

Már egy ideje tervezzük a találkozást. De mindig valami közbejön. Hol itt, hol ott.

Holnap találkoztunk volna Almával. Viszont, Olivér nyomja az ágyat hányós-hasmenéses vírussal. Aztán ki tudja, hogy mi kimaradunk-e belőle... Bár nagyon remélem!!!

Lehet, hogy annyira nem kellene rákészülni??      

Pedig annyi, de annyi megbeszélnivalónk lenne !          

A remény hal meg utoljára :))))))

Update: Oli jól van, most Miksa fogja a róka kezét. Vagy fordítva...
Lavór a nagyhoz bekészítve, óvatosságból. Úgy látom, nekem csak hasmarsot okoz. Hurrá tavasz!!

2015. március 14., szombat

Halihó

Élünk ám :))))))))

Szóval, az történt, hogy kidőltünk influenzával. Én elég rég voltam lázas, úgyhogy ez az újdonság erejével hatott, hogy nekem van olyanom is...
Egész jól voltak a gyerekek, meg én is. Egy nem hagyott nyugodni, hogy Miksának még mindig fel-fel szökött 38 fokig a láza. Illetve mindenki köhögött, elég rendesen. Így visszavittem a gyerekeket az orvoshoz. Aki mindhárom gyereknél !!! kezdődő tüdőgyulladást állapított meg. Mindegyik antibiotikumot kapott és még egy hét "szabadságot". Hősiesen beszedték az adagjukat. Szerencsére következő csütörtökön az orvos már gyógyultnak nyilvánította őket.

Aznap, amikor ez volt, mindjárt utaztam is le velük Pécsre, hogy egy gyenge 2 hétre a nagyszülőkre bízzam a kisebbeket. Sajnos a nagynak nem volt ilyen szerencséje, mert neki iskolába kellett mennie, őt a szomszédaink vették itthon pártfogásba. Én pedig leléptem. Németországba! :)

Hétfő hajnalba indultam, egy vakrandi után. (a szomszéd kifurikázott hajnalban az állomásra, mondván ő úgy sem tud aludni, majd bezötyögtem a Nyugatiba, onnan metróztam a Népligetbe, magammal cipelve 4 liter bodzaszörpöt meg magamnak a többi cumót:D) Történt ugye, hogy a Facebook-on benne vagyok pár (3) csoportban, ahonnan információk ömlenek rám a kinti léttel, ügyintézéssel, apró-cseprő dolgokkal kapcsolatosan. Itt néha posztolnak olyat is, hogy valaki jön haza/ki és útitársat keres vagy menne és ő keres valakit, aki haza/ki jön. Aztán egy hölgy kitartóan (aki amúgy szimpatikus volt és beszéltünk már privátban is) hirdette, hogy hazafelé már nem tud vinni senkit, de visszafelé még megvan a két hely. Na, vele mentem ki :))) A Népligetben vett fel, jól megölelgettük egymást, aztán beültünk a kocsiba és elindultunk. Egészen addig, amíg ki nem szálltam Erlensee-nél, végig beszélgettünk! Nagyon jó hangulatban telt el az út, szinte észre sem vettük, hogy 10 órát utaztunk. Egyszer álltunk meg az út alatt, Passau-ban. Amikor elindultunk, Pesten borongós, esős idő volt, az osztrákoknál szintén. Passau -nál verőfényes napsütés és olyan jó idő fogadott minket, hogy kabát nélkül levegőztünk. Aztán innen olyan 30 kilométerre, elkezdett havazni és elég erős szél fújt. Na, ez tartotta magát "hazáig".

Este, Erlensee-nél egy újabb "vakrandi" várt rám. Egy másik hölgy, aki az elmúlt hetekben összenőtt velünk. Ő volt az, aki segített házat keresni. Folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, ha én találtam nekünk tetsző vagy megfelelő házat, küldtem neki a linket, ő felhívta őket vagy írt nekik, hogy kik vagyunk, mit akarunk, stb... Ő volt az "első kapu", nem akartunk felesleges köröket futni, mivel kár lett volna megnézni egy házat, ha 3 gyerekesnek nem adják ki... A Zurammal voltak együtt házakat megnézni is. A csajszival elég sokszor egy rugóra járt az agyunk :D Néha a Zuramra rá is tört a féltékenység, hogy vele nem beszélek annyit, mint a csajszival :))))  És azért várt rám a Gabi, mert a Zuramnak két napra még leszerveztek egy madridi utat a cégnél, én meg nem akartam az ő lakásában egyedül két napot eltölteni. A Gabi meg, úgy, hogy csak skypeon "találkoztunk" meghívott magukhoz, egy éjszakára. Megismertem a kislányát és a párját, aki amúgy olasz. Nem unatkoztam, na :)

Kedden estére kimentem a Zuram elé a reptérre, hogy együtt mehessünk haza a fészkébe.Hm,hm..:)))

Folyt.köv!