2014. június 25., szerda

Heti hírmondó

Zajlik az élet nálunk is! A szünidő második hetében járunk, de izgalmak vannak bőven. 

Barninak megolt a bizonyítványosztás, ami nem tiszta ötös, de így is örülünk neki :) (megjegyzem, szerintem olyan gyerek nincs is aki mindenből ötös....) Megérdemelten tölti majd a nyarat a megígért helyeken. Egy hónapot a keresztanyjánál lesz, aztán bandázik az unokaöcsémékkel Szombathelyen és persze együtt is megyünk erre-arra. Meg kell, hogy dicsérjem is, mert sokat segít itthon nekem, mióta a Zuram elment. Pl. nem gondoltam volna, hogy dalolva takarítja ki a kutyakennelt..:)

Olikám a héten napközis úszótáborban van, ahogy tavaly is, csak, most nincs ott vele a bátyus. Ennek ellenére nagyon élvezi. Napi kétszer egy órát úsznak, a többi időt játékkal, kreatívkodással, no meg evéssel töltik. A héten már készítettek só-liszt gyurmából mécsestartót (amit kitettük száradni a verandára, erre a lökött macska félig megette), aztán dióhéjból kishajót, ma meg palackpostát készítettek és elengedték a Dunán. Holnap kagylókat fognak gyűjteni:) Ahogy látom, elég sokat fejlődött úszás ügyileg és már nem esik kétségbe, ha elfogy a levegő, de nincs még ott a medence vége. Tavaly a Balatonon is még a neki derékig érő vízben rá kellett adnom a karúszót, mert másképp nem volt hajlandó bemenni. Azt hiszem, most végig sértődne, ha ilyet ajánlanék neki! Estére persze hulla fáradt, mivel délután nem alszik Ezen a héten nem kell este altatni:D Mondjuk a fáradtságával arányosan emelkedik a hisztisségi mutató is, de oda se neki, majd kinövi. (remélem)

Miksának a múlt héten vettem egy csomag pelenkát. Most bontatlanul várja, hogy majd valakinek odaadjam. Ugyanis őkelme egyik napról a másikra elhagyta a pelenkát. Se nappal, se éjjel nincs pelusa. Ahogy ezzel indultunk, azt hittem hosszabb folyamat lesz. De ma már nem is engedi, hogy rátegyem a pelust. Voltunk így bevásárolni is, 3-4 órát simán kibírt, úgy is, hogy ivott közben. Nagy kérdés lesz számomra a jövő heti pécsi út, de majd ügyesek leszünk:) A beszélőkéje is nagyon megindult, olyanokat mond, hogy csak lesek! Jó lenne egy kamerát venni, mert hihetetlen miket művelnek ezek a csibészek! Sokszor olyan jókat nevetek a dumájukon, de mire leírnám, már nem emlékszem pontosan :( Az egyik nagyon édes dumája Miksának, hogy nem azt mondja, hogy pisilnie kel, hanem azt, hogy jön a pisi :D Meg, anya képzed ej. Vagy, anya dobom jabdát kezedbe, higyelj! Édes szavai: epejet, kakaóstiga, jokut, tújódudi, uboka, keesztanyu, pukka, pitoly, és még annyi, de annyi volna..

Ma reggel meg, egy veréb beleesett a kéményünkbe, én nem tudom hogy csinálta. Biztos nem tudott megkapaszkodni a bélésbe (gázkonvektor miatt bélelve van) és belecsúszott, mindez hat órakor. Úgy csörömpölt szegény, de ugye kijönni nem tudott. Mikor már felkeltek a gyerekek, megpróbáltam kiszabadítani, de hiába nyúltam be a tisztító nyíláson, a cső vége zárt, így csak a kéményből a tél folyamán lehullt iszonyú sok port szedtem ki, majdnem szilikózist kaptam... Aztán levettem a gázkonvektor csövét, hogy hátha addig valahogy fel tud kapaszkodni, de nem történt semmi. El is hallgatott, meg is nyugodott. Néha nekidurálta magát és zajongott. Sajnáltuk. Barnikám mondja egyszer csak, hogy nagyon ott verdes, legalábbis úgy hallja, ahol leszedtük a csövet. Összeeszkábált valami madzagos-botos szerkenytyűt, hogy azzal megpróbálja kiszedni, hátha belekapaszkodik. Én nem sok reményt fűztem hozzá. Aztán el keleltt mennem Oliért. Hazaérünk, jön Barni nagy vigyorogva, hogy kimentette a madara és azt ott ül a szobában a virágomon. Én meg mondta, hogy na persze. Bementem és a veréb tényleg ott ült a virágomon :D Szegény menekült volna kifele, repkedni kezdett, úgy nekiment az ablaknak, hogy megszédült. Végül is leszállt és hagyta magát megfogni, gondoltam innen már sima liba. Kivittem és útjára engedtem. Pechjére! Ugyanis a macskánk (én nem tudom, hogyan bír ilyen magasra ugrani) elkapta. Hiába próbáltuk elvenni tőle, nem engedte el, sőt még úgy morgott is, mint egy kutya! Úgyhogy, hiába volt a mentés, a vége így is az lett, hogy elpusztult :( van az a film, nem tudom mi a címe és nem is láttam, csak mesélték, hogy van egy csapat fiatal, akik lekésnek egy gépet, ami lezuhan, de utána mégis mindegyikük meghal. Az üzenet ugye, hogy a sorsot nem lehet elkerülni... Barnikám nagyon kiakadt a macskára és büntetésből nem adott neki vacsorát. Még az is eszembe jutott, hogy sok hűhó semmiért.

A Zuram közben körbe repkedi a fél világot. Múlt héten az USA-ba repült, először Everett-be, aztán át San José-ba. Voltak kirándulni San Francisco-ban, járt a Golden Gate hídnál is. Nem is kicsit vagyok ezért irigy, én sosem fogok oda eljutni :D Persze mellette kőkeményen tolják neki az információkat, van amiből helyben vizsga is van. A héten társul hozzájuk a főnöke is, szombaton pedig jön vissza Európába.
 Azért ő sem semmi, néha annyira lefárad, hogy agyilag zokni lesz. Történt a héten, hogy délután fél 5-kor kapok sms-t tőle, hogy lépjek be skype-ra (az náluk reggel fél 8 volt). Belépek, látom írt, hogy tiszte ideg, mert eltűnt a szemüvege és nemsokára indulnia kell és nem találja sehol. Pedig tegnap még rajta volt, stb... És hisztizik. Mondja nekem, hogy körbeviszi a laptopot, hátha én meglátom valahol!!!??? Itt tudtam, hogy már annyira stresszes, hogy gondolkodni sem tud. Mondta, hogy már járt a recepción is, mert előtte való nap átköltöztették egy másik szobába, hátha ott maradt. De közben mondja, hogy de este még biztos megvolt, mert észrevette volna, hogy nem látja a monitort. Meg mindig odateszi az ágy mellé az éjjeliszekrényre, de ott nincs. Mutatja, hogy széttúrta az egész szobát, bemegy a fürdőbe is. Kérdem tőle, nincs a kistáskájában? Nincs már megnézte, de megnézi még egyszer, persze nincs. Leül a gép elé, tiszta ideg. Mondom neki ha egyszer este lefekvés előtt megvolt, akkor nem szívódhat fel egy szobából. Kérem, hogy nézze meg, hogy nem csúszott-e be az ágynemű huzatában, mert abban konkrétan nem nézte, csak felforgatta az egészet. Pár pillanat múlva hallom a  "na bmeg" kiáltást. Na, ki találja ki, hol volt a szemüveg??? Én olyan jót röhögtem :)

A  végére tartogatom a számunkra legjobb hírt, kedden jön haza a Zuram egy hétre és már nagyon várjuk!


2014. június 18., szerda

Hogy jót is mondjak

Amikor beteg lett, akkor tájt kezdtük el, hogy elhagyjuk a pelust. Nem fűztem hozzá sok reményt, mert eddig a dolog nem nagyon érdekelte illetve beteg is volt. Mégis, elkezdett pelus nélkül üzemelni, néhány balesetet leszámítva egész ügyes volt. Jött, szólt, hogy "anya jön a pisi" és tartotta amíg bili vagy a wc közelébe nem kerültünk. A nagydolog többször csúszott be, mint a pisi :)

Aztán észrevettem, hogy a délutáni alvás után, száraz pelussal ébred. Persze rögtön mentünk bilizni. Majd reggelente is száraz volt a pelenka!

Most már csak éjjelre kap pelust (meg ha valahova megyünk kocsival), csak a biztonság kedvéért. Ügyesen megy egyedül is, elvégzi a dolgát és szól, ha készen van :)

Szeptemberben szobatisztán mehet óvodába :) Ügyes kisfiam!

Mondhatom, hogy túl vagyunk rajta

Ha baj van, akkor az jön csőstül. Vagy a baj nem jár egyedül?

Miksa kifogta az összes vírust szerintem, ami mostanában keringett a levegőben. Gyomorvírus, afták, láz, minden.

Szerencsére ez már a múlté!

Van más...

Fogas kérdés

Soha nem fogom magamnak megbocsátani, hogy tönkretettem a Miksa fogait. Hagytam, hogy kikövetlje magának hosszú ideig az éjszakai kakaózást....

Most volt ugye aftás a szája és akkor tüzetesebben belenéztem. Nem mintha nem én mosnám neki a fogait, de azért nem szoktam benne turkálni. Télen jött ki 4 rágófoga, akkor is nézegettem.

Ezért teljesen ledöbbentem, hogy ebből az egyik lyukas, nem is kicsit. Aztán megnéztem az egész fogsorát és igen, most már tudom, hogy az a fehér lemoshatatlan csík a fogon, az bizony a szuvasodás jele. Az első fogacskáin is látszik. Beszéltem a fogorvossal, a rágófogat megpróbálja betömni. Azért csak próbálja, mert ugye kérdés, Miksa mennyire működik együtt... Aztán az első fogakat nem lehet tömni, ott majd lecsiszolják a szuvas részt, hogy megelőzzék a további romlást. Rendeltem neki (és a többieknek is) egy bizonyos Tooth Mosusse nevű gélt, amivel ezek után kenni fogom a fogait illetve elkezdjük használni a Schüssler sókból a kettes számút. Remélem, hogy szinten tudjuk tartani a dolgokat fogváltásig.

Persze a szomszéd kontráz, hogy de az ő gyerekei is teáztak sokat, mégse... De ez engem nem boldogít.

Annyira, de annyira hülye vagyok....

2014. június 11., szerda

Most komolyan!!???

Mi ez a nyavalya, amitől minden nap egyszer jól belázasodik és elég nehezen megy le a láza??

A köztes időkben vígan van, igaz, ma estig nem volt hajlandó mást enni mint ropit, pufit, popcornt, almát. Ma estefelé, a nagyok medencéztek a szomszédban, sóváran nézte, ahogy a többi gyerek hancúrozik. Mondta is, hogy ő is szeretne a nagy vízben fürdeni, de hát nem lehet :( Angyalom minden hiszti nélkül tudomásul vette!

Viszont este evett főtt krumplit, amit egész nap hiába kínálgattam neki, sőt egy fél virslit is megevett.

Remélem nem lesz böjtje!

2014. június 10., kedd

Nehogy unatkozzunk...

A négy napos hétvégén hazamentem a gyerekekkel Pécsre. 

Vasárnap délutánra Miksa belázasodott, hányt. Mindezt persze már akkor, amikor érte mentem, anyós akkor mondta, hogy olyan fura a gyerek, én rögtön láttam, hogy lázas lehet, csak feküdt anyós kezében, megfogtam a fejét, tüzelt. Bementünk, adtam neki lázcsillapítót és át akartam venni anyóstól, alig ért a kezembe, amikor szegénykém lehányt, bele a pólómba, melltartómba. Tragikomikus helyzet volt .. 

Visszamentünk a barátnőmékhez, lefürdettem, evett egy kis krumplit és ivott, aztán elmentünk aludni. Szerencsére inni ivott végig, az nem jött ki belőle. Éjfélkor még egyszer rókát fogtunk, azóta szerencsére nem volt! Hétfőn jöttünk haza, pár szem sós pufit és kekszet volt hajlandó enni, estére 39 fokos láza lett. Hűtőfürdőbe tettem, amiből nem nagyon akart kiszállni. Szerencsére levitte 38 fok alá, aztán még rásegített a lázcsillapító. Az éjjel elég nyugalmasan telt, felébredt ugyan, de csak ivott én meg 4 óránként lázcsillapítót öntöttem bele. Reggel kicserélve ébredt, azt hittem túl vagyunk a nehezén. Az orvos délután rendelt, de nem érdemes az elején menni, mert mindig sokan vannak. Gondoltam 5 felé átmegyünk. Egész délelőtt jobban volt, játszott, nem volt levert, rágcsált pufit, zsemlét. És ivott! Se hányás nem volt, hasmenés meg egyáltalán nem. Délben jön, hogy ő aludna, már ez gyanús volt, fogom a fejét, megint melegebbnek éreztem. Levetkőztettem, ágyba bújunk, de csak fetreng, néha pityereg. Kérdem tőle mi fáj, mi a baj, de szegényem mindig csak azt hajtogatta, hogy nem tudom... Azért kisakkoztam, hogy a feje és a hasa fáj, ha felmegy a láza. Lázcsillapító, végre elalszik.

Délután a doki megállapítja, hogy vírus, kap a gyomrára gyógyszert, szerencsére innivalóba kell feloldani és normafloret. Most este lefekvés előtt panaszkodott, hogy megint fáj a hasa, de nem volt vészes és láza sem lett. Kapott nurofent és alszik.

Most már mondjon le a betegség!

2014. június 5., csütörtök

Kultúrsokk

Ebben szenved a Zuram. Tudtam, hogy lesz, na de, hogy ennyire durva???

3 hete van kint és teljesen el van anyátlanodva. Olyan, mintha panaszkodna állandóan, de szerinte csak tényeket közöl... Minden nap öntöm a lelket belé, ami persze nem ugyanaz, tudom én, de más megoldás nincs. Fárasztó, mindkettőnknek ez a különlét, de pénzügyileg nem lehetett másképp megoldani.

Össze kell kapnia magát és túlélni az első pár hónapot! Tanulni a szabályzatokat, hogy milyen rendszereket használnak, mi hogy működik, mivel-kihez lehet fordulni, stb... Kemény, kemény!

Én hiszem, hogy lesz ez jobb is :)

Szobatisztaság

Valahogy ezzel mindig úgy voltam, hogy nem erőltettem a gyerekeimnél a dolgot. Annak idején a Barni is, miután decemberben betöltötte a második évét, utána tavasszal kezdtük. Lekerült a pelus, amikor már nem 3 réteg ruha kellett rá, hanem csak egy kisnadrág vagy bugyi. Ment is minden a maga útján. Igaz, hogy a nagydolgot sokáig a pelusba intézte, de egyébként pelenka nélkül volt, csak akkor rá kellett adni, utána meg persze gyorsan levenni, mert zavarta :) A bilibe vagy vécébe nagydolgot azok után, hogy többszöri próbálkozásommal azt értem el, hogy inkább napokig nem kakilt, nem erőltettem. És lőn, egy nap arra mentem a bölcsibe, hogy a fiatalember önként és dalolva a vécébe végezte a nagydolgát is. Aztán ez egy darabig így ment, hogy a bölcsiben igen, otthon nem. Egy nap az is eljött, amikor reggel ő szólt, hogy akkor most ráülne a vécére...

Olivér kicsit idősebb volt, lévén ő nyári gyerek. Azon a tavaszon álltunk neki, amikor betöltötte a 3-at. Mire szeptemberbe kezdte az óvodát, teljesen szobatiszta lett. Persze eleinte voltak balesetek, de hamar belejött :) Nála nem volt különösebb trükközés a nagydologgal, eleinte bili, aztán vécé.

Most Miksám van soron. Ébredés után már automatikusan jön, hogy bili és teszi a dolgát. Napközben vagy szól vagy nem, többször én mondom neki, hogy menjünk, üljön rá és alkosson. Van, hogy szinte egész nap száraz a pelusa van, hogy nem. Van, hogy jön szólni, hogy pisilnie kell, van hogy nem. A kakilás szigorúan pelusba... Messzemenő következtetéseket nem vonok le a dologból, de nem is stresszelem magam rajta. Amint lehet rövidgatyóban lenni, akkortól nem kap pelust, aztán majd alakul. De azt mondta a vezető óvónő, hogy az sem gond, ha pelusos, az óvoda bővítésével zuhanyzó és pelenkázó is került a kicsik csoport szobájához. Megoldják.

Én bízom a fiamban, hogy addigra elfelejtjük a pelust :)