Város, falu, tanya??

Pécsen születtem, imádott szülővárosom, bár az utóbbi években eléggé leromlott a renoméja :(
Egy közepesen nagy, város. Annak minden jó és rossz tulajdonságával. Igaz, én nem panaszkodhatom, jobbára a szebbik arcát láttam, a rosszal inkább a médiából értesülök.
Több helyen laktam Pécsen is, panelban is, családi házban is. Különböző részein a városnak. Lehet, hogy csak szerencsém volt, de mindenhol nagyon rendes lakótársak voltak, úgy a lépcsőházban vagy a kertszomszédok.

Aztán laktunk Budapesten is, közelebbről Káposztásmegyeren, ami azért egy újabb típusú lakótelep. Itt is laktunk 2 helyen, soha sehol nem volt probléma.

Ami a legmeglepőbb számomra, hogy ezekben a városokban, sokkal több odafigyelést tapasztaltam a többi ember irányából, mint később, falun... Pesten lett bébiszitterünk a házból, egy fiatal lány személyében. Egyszer, nagyon nagy segítség volt nekünk, amikor karamboloztam és sem én, sem a Zuram nem ért volna el az óvodába a Barniért, akkor ők vigyáztak rá, egész estig. Vagy például,  figyelték a parkolót éjjelente, vigyáztak egymás autójára... Az egyik helyen a szomszéd beköltözésünk után (nyomdában dolgozott) mindig hozott Barninak könyveket.

Aztán, falura költöztünk, ide, Vác közelébe. Életünk legvacakabb döntése volt. Az egyetlen jó benne, az egyik szomszéd család, akikkel nagyon jóban vagyunk. Ennyiben ki is merülnek az emberi kapcsolataink. De rájuk, bármikor, bármiben számíthatok. De sajnos azt kellett tapasztalnom, hogy a falu, nem túl befogadó. Sokáig zárt kapukat döngettem. Most kezdenek nyílni, amikor elmegyünk...

Szóval, ezzel a háttérrel, ráadásul egy idegen országban, úgy láttuk jónak, hogy nem költözünk falura. Ott talán jobban kitűnik az ember, mint idegen. Jobban érezni a kirekesztést is... Aztán, falun nem mindig van óvoda, iskola, gyerekorvos (és nem mindig a szomszéd faluba kell menni érte). Sokszor csak posta és egy pékség van a faluban. Ráadásul ezeken a helyeken általában nehézkes az internet szolgáltatás is, persze van, csak nem olyan, ami a férjem munkájához szükséges. Falun lehet olcsóbb albérletet találni, viszont mondjuk messzebb helyezkedik el adott esetben a frankfurti reptértől. Szóval, amit nyersz a réven, elveszted a vámon. A kert méretéről ne is beszéljünk, vidéken is zsebkendőnyi kertek vannak, akinek már 500 nm-es van, azt parasztnak titulálják..Sorházba vagy ikerházba nem akartunk először menni, lévén a szánkba a szomszédok és ugye 3 gyerek nem mindig csendes. De aztán rájöttünk, hogy egy különálló családi házból is tuti, hogy belátsz a másik szájába.

Így hát, lassan kialakult, hogy milyen kaliberű házakat nézegetünk. Ami megmaradt állandóan, hogy minimum 4 szoba, plusz nappali legyen benne. Mivel a Zuramnak kell egy dolgozószoba, lévén otthonról dolgozik, ha épp nincs üzleti úton. Mindenképpen szerettünk volna, két mellékhelyiséget, ez mindig okoz némi problémát itthon :) És akkor, hogy kisvárosban legyen. Már mindegy volt, hogy sor, iker vagy külön ház :D Itt még nem vettük komolyan, hogy provisio mentes legyen..

Minden nap, reggel, délben, este a hirdető oldalakat böngésztem. Egyeztettem a kinti segítőnkkel. Nagyon leszívta az energiáim, az a pár hét! Fel voltunk készülve, olvasgatva oldalakat, hogy esetleg hónapokig fogunk keresgetni, mire megtaláljuk azt, ami tetszik nekünk is és még ki is adják nekünk. Ezért is kezdtünk el, január végén keresgetni, hogy július végéig legyen idő.

Sok házra jelentkeztünk. Néha emailban, de általában a segítőnk telefonon beszélt vagy a maklerral vagy magával a tulajdonossal. Azonnal elmondta nekik, hogy 3 gyerekünk van, milyen korúak, hogy magyarok vagyunk és nem igazán beszélünk németül, angolul viszont igen (már aki...).
Na, itt erős szórás volt a reakciókban. Volt, aki a 6 szobásnak hirdetett házra, kapásból azt mondta, de ennyi gyerekkel az kicsi, mert csak 3 szoba van és azok is kicsik (hiszi a piszi, akkor miért van 6 szobásnak hirdetve és miért olyan bazi nagy a ház, amit lefényképeztek). Később ez a makler ajánlott másik házat, majd amikor jeleztük, hogy érdekel minket, soha többet nem értük el. Akkor volt olyan, aki mindjárt elkezdett jajgatni, hogy magyarok, ő nem akarja, hogy szociális segélyből legyen fizetve a lakbér (még egy fia bérpapírt nem látott), itt a segítőnk lehordta (persze mézes-mázosan), később visszaszólt, hogy megnézhetnénk a házat, de mi meg már nem akartuk.. Volt olyan makler, aki azt mondta, hogy 3 gyerekkel mi nem nagyon fogunk házat találni, viszont venni azt tudnánk és mindjárt mutatni is nekünk megfelelő házakat (hát kösz, bérelni nem vagyunk jók, de hitelre, azonnal :P)

Ezek ellenére azért, akadtak olyanok, akiknek a mi paramétereink nem okoztak gondot. El is mentek a Zuram meg a segítőnk házakat nézni. Volt, amit ők ítéltek aztán kicsiknek, volt ami jó lett volna, de még egy nm kert se volt hozzá és volt ami végül messzinek bizonyult. Egybe aztán beleszerelmesedtünk. Minden tökéletes lett volna. Ha nem kellett volna a maklernak a szerződésért 3000 eurót,  (900 ezer forint, plusz kaució a tulajnak) fizetni. Egy hétig szenvedtem a dolgon, de aztán megmakacsoltam magam és azt mondtam, elengedem ezt a házat, biztos lesz ilyen kaliberű, provisio mentesen. Ha meg ne, így jártunk... Azt a pénzt meg inkább költöm a ház berendezésére!

Aztán a véletlen vagy a szerencse mellénk szegődött, mindössze egy hónappal a keresés elkezdése után. Jelentkeztünk egy házra, de a tulaj mindjárt mondta, hogy sajnos picik a szobák, nagyon sajnálja, pedig kifogása nem lett volna. Aztán, még mielőtt G. letette volna a telefont, mondta, hogy ugyan van neki egy másik háza, ami szép nagy, de az csak júliustól lesz kiadó. G szeme felcsillant, hogy de az tök jó lenne! Gyorsan el is ment a kapott címre és igaz csak kívülről, de lefényképezte a házat, ami egy sorházban van. Külsőre tetszett, mindegyikőnknek. Minő véletlen, ez két héttel a februári kiutazásom előtt volt. A tulajjal le lett egyeztetve, hogy megyek és akkor megnézzük belülről is, mert kívülről megfelelőnek tűnik.

A többit legközelebb :PPPPP

Eh.......

Egyszerűen nem jutok odáig, hogy végre írjak ide is...

Egész nap bújom a netet, konyhabútorokat nézek, hasonlítok, étkezőasztalt, ágyat, blabla
Írok a költöztetőknek, árajánlatért.
Beszélek a segítőnkkel, hogy intézzük a gyerekek jelentkezését a kinti intézményekbe.
Naponta többször gondolom meg magam, az "itthon vegyük meg és kivitessük és a kint vegyük meg (de ki a fene fogja kiválasztani és mikor) a bútorokat, stb..."
Adóbevallásokat intézek, új nevem, lejárt jogosítvány cserét, gyerekek személyijét, fogorvost, bankot (bleeeeeeeee) szanálok a cuccaink között.
Próbálom a napi teendőket sem elhanyagolni.
A héten két anyák napja.
Beteg az egyik kutya és egyelőre már hiába van két antibiotikum kúrán túl, sok javulás nincs, lehet, hogy komoly a baj? Többször randi az állatdokival, ilyen-olyan vizsgálat..
Banános dobozokat hajkurászok.
Elkezdtem "rendet" tenni a "raktárban".
Hegyekben áll a vasalatlan.
Idegesít, hogy a kinti dolgokat, nyelvtudás hiányában, nem tudom én koordinálni..
Hja, német órákat is veszek és nem ártana valahogy időt szakítani a gyakorlásra, mert ilyen ütemben, két év múlva sem fogok makogni sem..

Sokszor már reggel, amikor piszmognak a gyerekek, sikítva rohannék, valahova jó messzire...

Lehet nekem is dilidoki kellene????

Hétvégén "haza" megyünk (te jó ég, mennyi haza lesz nemsokára), lesz egy gyerekmentes napom :)

Pöppet szét vagyok hullva, bár elég jól álcázom a külvilágnak vagy legalábbis remélem...

Ahány fő, annyi szoba

Laktam albérletben itthon is, nem ismeretlen számomra. Azért itt általában nem határozzák meg, hogy max. hányan lakhatnak egy lakásban. Na, jó 10 embernek nem adnak ki egy két szobásat. De igazából az a mérvadó, hogy mennyire van pénzed. Ha öten vagytok és ki tudod fizetni az albérletet, akkor simán lakhattok egy két szobás lakásban.

Nos, kint ilyennel nem is kell próbálkozni... Bár elméletileg, csak és kizárólag a szociálisan kiutalt lakásoknál van meghatározva, hogy mennyi az a négyzetméter, ami minimum kell a családnak, de az is az előírások miatt,  a németek mégis előszeretettel hivatkoznak arra, hogy azért nem adnak ki neked valamit, mert nektek kicsi. Teszik ezt sokszor úgy, hogy mondjuk 100 nm-es lakásról beszélünk...

De hát, kicsi a kínálat és nagy a kereslet. Szinte olyan "felvételit"csinálnak  a tulajdonosok , amilyet akarnak. A legnehezebb dolguk azoknak van, akiknek gyerekük van. Tetszhet neked egy lakás, lehet is rá pénzed (1 havi lakbér+ 2 vagy 3 havi kaució és a legrosszabb esetben a már taglalt provisio), ha a tulaj félti a lakását a gyerekeidtől. Hiába a kaució, egy-egy javíttatás több ezer euróba is kerülhet és hiába van mondjuk biztosítás is, ha mondjuk olyan kárért nem fizet és rajtad a tulaj meg nem tudja behajtani, de ki sem tud rakni. Ugyanis kint, ha probléma van veletek, főleg ha gyerek is van, nagyon nehéz kirakni a bérlőt az ingatlanból. Próbálnak szűrni rendesen. Ezért bár nem kérhetnének tőled bankszámla kivonatot, de ez egy alap dokumentum, amit bizony oda kell adni egy lakáskeresésnél, ha jelentkezel egy lakásra. És csendben jegyzem meg, Németországban egy kutya vagy egy cica többre van becsülve, mint a gyerekek. Nem véletlen, hogy nem vagy max. egy gyermeket vállalnak. 3 gyerekesek már csodabogarak vagy az őrültek kategóriája :)

Vannak persze ott is normális tulajok, akik nem ragaszkodnak ahhoz mondjuk, hogy egy 3 fős család, nappali + két hálós lakást vegyenek ki, ha egyszer arra nincs pénzük, de amúgy is elférnek egy kétszobásban.. Nincs rá recept, hogy vidéken vagy nagyvárosban jobban találsz valamit. Nagyban befolyásoló tényező a szerencse!!! Itt jegyzem meg, hogy München-re kitehetnék a megtelt táblát...

Szóval, ennek a fényében mi úgy kerestünk házat, hogy nappali+4 háló,minimum mert kell ugye egy dolgozószoba is, mivel a Zuram otthonról dolgozik. (ez átok is, meg szerencse is) Arányaiban egy nagyobb ház, nem kétszer vagy háromszor kerül többe, mint egy kisebb lakás. A lakás árát nagyban befolyásolja persze, hogy városban vagy vidéken és mennyire vidéken van az ingatlan. Lehet kifogni olcsóbban is, de ehhez megint szerencse kell.

Aztán találsz egy ingatlant, ami megfelel szobaszámban és ki is tudod fizetni. Na, itt kezdődik a nagy futam, mert ezzel nem vagy egyedül...

Na, de ki az a Makler???

Németországban többféleképpen lehet lakást kivenni/eladni. Magától a tulajdonostól vagy közbeeső személyként az úgynevezett maklertől, aki az itthoni ingatlanközvetítő (vagy valami olyasmi...) megfelelője. Illetve ott is vannak szociális bérlakások (kedves török tömbben) és vannak bérbeadásra szakosodott cégek, ezeknél nincs provisio.

Mit csinál a makler? 

Majdnem ugyanazt, mint otthon az ingatlan közvetítő. De mégsem...

Kint, mindegy, hogy az ingatlan tulajdonosa vagy te mint bérlő vetted igénybe a makler szolgáltatását, mindig az ingatlant bérbevevő fizeti a makler jutalékát az un. provisio-t. 
 
Számomra a legfelháborítóbb ebben a jutalék mértéke! Ugyanis szemrebbenés nélkül a delikvensről leakasztják a havi bérleti díj 2,38 szorosát. Mondjuk 500 euró a havi bérleti díj és kell 3 havi kauciót fizetni (ami kiköltözéskor és, ha minden rendben van, visszajár)  valamint a maklernak jár ennek az 500 eurónak a 2,38-szorosa. Tehát 1190 euró (ami megy a levesbe, sose látod), azért, hogy megmutogatta az ingatlant, valamint ha érdekel, akkor ellát mindenféle kitöltendő papírral illetve bemutatandó dokumentumlistával. Van olyan is, hogy nem mehetsz egyedül te megnézni a lakást, hanem ő mond egy időpontot, amikor meg tudja mutatni a lakást , mondjuk egy héten egyszer és akkor odacsődít vagy 30 embert, akit érdekel az adott ingatlan. Ha tetszik az ingatlan, jelzed neki, ő elküldi a "kezdő" csomagot, amivel jelentkezni tudsz az ingatlan bérbevételére. Később a tulaj eldönti, ki lesz a szerencsés, aki megkapja az adott ingatlant. Persze, mivel ő nem találkozott veled személyesen, számít a makler benyomása is rólad!

Esetleges változás: most próbálnak egy olyan törvényt beiktatni, hogy az legyen mint itthon. Aki igényli a makler szolgáltatását, az fizesse a jutalékát. Tehát, ha én bízom meg, hogy hajtsa fel az igényemnek megfelelő lakást, akkor én. Ha én akarok bérbe adni és ezért maklert fogadok, akkor én, mint tulaj fizetnék. De félek, hogy ezzel azt fogják elérni (mert a kaució fixen max. 3 hónap lehet), hogy mégjobban emelkedni fognak a bérleti díjak, hogy a tulaj a pénzénél legyen...

Szóval, nekiálltunk a keresésnek. Minden szabad percemet ezzel töltöttem. A leírásokat nyelvtudás hiányában bedobtam a fordítóba és nagyjából kihámoztam az ott leírt dolgokat. Eleinte mindenre "lőttünk", ami érdekes volt, nem baj, ha makleres. Minden mindegy alapon :)

Ez akkor változott meg gyökeresen, amikor nem sokkal később, beleszerelmesedtünk egy sorházba és kiszámoltuk, hogy mennyit kellene fizetnünk a maklernak, csak úgy....

Na, onnantól kezdve, csak provisio nélküli házat néztük, bármennyivel is nehezebb így házat találni.

Indult a mandula

Amikor tavaly megkapta a Zuram a kinti állást, nem volt kérdés, hogy a kétlakiságot nem akarjuk (és nem is nagyon tudjuk) sokáig tartani. Most, majdnem egy év után, már látszik a fiúkon is, hogy hiányzik az életükből az apjuk! Hiába a napi kapcsolat interneten, ez nem egyenlő azzal, hogy ott ül veled a kanapén.

Szóval, akkor is tudtuk már, hogy ha már biztos a munkahely, akkor rövid időn belül, mi is követni fogjuk őt Németországba. Én, aki még Pécsről is olyan nehezen jött el... 

Németországban nem olyan egyszerű lakást bérelni, mint mondjuk szerintem itthon. Bár kint sok bevándorló él vagy pont ezért, a németek nem olyan könnyen fogadják el az embert. Leginkább egyedülállónak vagy párnak szeretik kiadni az ingatlanokat, úgy, hogy se gyerek se pedig állat ne nehezítse az életüket. Mondjuk háziállattal még talán előbb, mint gyerekkel... Olvasok olyan esetekről, hogy már hónapok vagy akár egy éve is keresnek másik lakást, mert kinőtték vagy kijött a család többi része is, mindegy ebből a szempontból. Tehát úgy készültünk, hogy a tervezett költözési időpont előtt (július), fél évvel el kell kezdenünk házat nézni, hogy aztán meglegyen, amikorra kell.

Mi minden negatív dologgal rendelkeztünk, úgy mint:
-mindjárt 3 gyerek, nem is egy..
-külföldiek vagyunk
-nem beszélünk túl jól németül
-na jó, háziállatot nem akartunk vinni

A fészbukon benne vagyok 3 német csoportban, ahonnan már egy éve csipegetem fel az információkat. Mit hol kell intézni, kihez kell fordulni, hogyan működik a gyerekorvos, felnőtt háziorvos, adózás, stb... Persze, mindent nem lehet megtudni, de nagyon jó tájékozódási alap, mások tapasztalata. Én úgy vagyok vele, ha tudom mit hol kell intézni, aztán már az illetékes hivatalt kérdezem, mert minden család és egyén ügye más. Azt hülyeségnek tartom, amikor kiírnak olyan kérdéseket, hogy "Szerintetek mennyibe fog kerülni az óvoda?", mert erre nincs egyértelmű válasz. Adott tartomány, adott városa/községe és adott intézménye válogatja.Viszont általánosságokról sokat lehet megtudni. Mind pl. a Rathausba (városháza) kell bejelentkezni, és a Finanzamt az adóhivatal. De ezekről majd később, ahogy intézzük ezeket az ügyeket.

Vissza a lakásbérléshez. Szóval, az egyik csoportban felfedeztem egy csajszit, aki itthon a szomszéd faluban lakik (meg egy másikat, aki a miénkbe és most egy időre haza is költöztek, azóta többször beszéltünk, egy csoportba járnak az óvodába a gyerekeink) és szimpatizáltunk egymással, beszélgettünk is. Ő felajánlotta a segítségét lakáskereséshez. Mi elfogadtuk a segítséget, de ő meg nem akart érte elfogadni semmit. Azt mondta, majd igénybe veszi kint a bébiszitter szolgáltatásomat :D

És akkor belevágtunk. Minden szabad időmben bújtam a netet, összesen két oldalt. Immobilienscout24 és a Null Provision oldalakat, az igényeinknek megfelelő beállításokkal. 
Az igényeink:
-aránylag gyorsan megközelíthető legyen a frankfurti reptér
-legyen óvoda, iskola, bevásárlási lehetőség
-5000 fő felett legyen a népesség
-egyedülálló családi ház, kerttel
-minimum 3 háló, plusz nappali és egy dolgozószoba legyen benne
-provisio mentes legyen (ne ingatlanoson keresztül lehessen kivenni a házat)

Na, ez utóbbi a legproblémásabb, nekem. Ezzel fogom kezdeni. Sajnos egyben mindent leírni nagyon hosszú lenne, muszáj szétszednem a történéseket! De igyekszem minden nap írni valamiről!

Mi jól vagyunk már, miután a hétvégén a három gyerek után és is rókát kergettem szombat hajnalban. Elég riasztó volt, hogy annyira rosszul voltam, hogy az ájulás kerülgetett és egy darabig a fürdő padlóján feküdtem, arra várva, hogy jobban legyek és be tudjak menni az ágyig...
Ezután csak hab a tortán, hogy Miksa összeszedett egy enyhe kruppot, úgyhogy ő majd csak húsvét után megy megint óvodába...

Offenbachi mindennapok

A reptérről haza metróztunk, ami kb. negyven perc, plusz egy kis bőrönd húzogatással megspékelt további húsz perc sétát jelent. De valahogy nem éreztem, hogy sokkal többért, taxiznunk kellene!

A lakásban (minő meglepő) október óta nem sok változás volt :D  Ja, de egy igen, most már normálisan működött a fűtés és nagyon kellemes idő fogadott minket.

És kezdetét vette a majd két hetes kaland. 

Volt benne minden, ami kell:
-ismerkedés
- költöztetés
-masszíroztatás (újabb ismeretség begyűjtése)
-autóbérlés
-kirándulások
-finom ételek
-veszekedések :D
-sok-sok együtt töltött idő!!

De hogyan is jutottunk el idáig, miért is mentem én ki?

Na, majd legközelebb :P

Szomorúság

Már egy ideje tervezzük a találkozást. De mindig valami közbejön. Hol itt, hol ott.

Holnap találkoztunk volna Almával. Viszont, Olivér nyomja az ágyat hányós-hasmenéses vírussal. Aztán ki tudja, hogy mi kimaradunk-e belőle... Bár nagyon remélem!!!

Lehet, hogy annyira nem kellene rákészülni??      

Pedig annyi, de annyi megbeszélnivalónk lenne !          

A remény hal meg utoljára :))))))

Update: Oli jól van, most Miksa fogja a róka kezét. Vagy fordítva...
Lavór a nagyhoz bekészítve, óvatosságból. Úgy látom, nekem csak hasmarsot okoz. Hurrá tavasz!!

Halihó

Élünk ám :))))))))

Szóval, az történt, hogy kidőltünk influenzával. Én elég rég voltam lázas, úgyhogy ez az újdonság erejével hatott, hogy nekem van olyanom is...
Egész jól voltak a gyerekek, meg én is. Egy nem hagyott nyugodni, hogy Miksának még mindig fel-fel szökött 38 fokig a láza. Illetve mindenki köhögött, elég rendesen. Így visszavittem a gyerekeket az orvoshoz. Aki mindhárom gyereknél !!! kezdődő tüdőgyulladást állapított meg. Mindegyik antibiotikumot kapott és még egy hét "szabadságot". Hősiesen beszedték az adagjukat. Szerencsére következő csütörtökön az orvos már gyógyultnak nyilvánította őket.

Aznap, amikor ez volt, mindjárt utaztam is le velük Pécsre, hogy egy gyenge 2 hétre a nagyszülőkre bízzam a kisebbeket. Sajnos a nagynak nem volt ilyen szerencséje, mert neki iskolába kellett mennie, őt a szomszédaink vették itthon pártfogásba. Én pedig leléptem. Németországba! :)

Hétfő hajnalba indultam, egy vakrandi után. (a szomszéd kifurikázott hajnalban az állomásra, mondván ő úgy sem tud aludni, majd bezötyögtem a Nyugatiba, onnan metróztam a Népligetbe, magammal cipelve 4 liter bodzaszörpöt meg magamnak a többi cumót:D) Történt ugye, hogy a Facebook-on benne vagyok pár (3) csoportban, ahonnan információk ömlenek rám a kinti léttel, ügyintézéssel, apró-cseprő dolgokkal kapcsolatosan. Itt néha posztolnak olyat is, hogy valaki jön haza/ki és útitársat keres vagy menne és ő keres valakit, aki haza/ki jön. Aztán egy hölgy kitartóan (aki amúgy szimpatikus volt és beszéltünk már privátban is) hirdette, hogy hazafelé már nem tud vinni senkit, de visszafelé még megvan a két hely. Na, vele mentem ki :))) A Népligetben vett fel, jól megölelgettük egymást, aztán beültünk a kocsiba és elindultunk. Egészen addig, amíg ki nem szálltam Erlensee-nél, végig beszélgettünk! Nagyon jó hangulatban telt el az út, szinte észre sem vettük, hogy 10 órát utaztunk. Egyszer álltunk meg az út alatt, Passau-ban. Amikor elindultunk, Pesten borongós, esős idő volt, az osztrákoknál szintén. Passau -nál verőfényes napsütés és olyan jó idő fogadott minket, hogy kabát nélkül levegőztünk. Aztán innen olyan 30 kilométerre, elkezdett havazni és elég erős szél fújt. Na, ez tartotta magát "hazáig".

Este, Erlensee-nél egy újabb "vakrandi" várt rám. Egy másik hölgy, aki az elmúlt hetekben összenőtt velünk. Ő volt az, aki segített házat keresni. Folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, ha én találtam nekünk tetsző vagy megfelelő házat, küldtem neki a linket, ő felhívta őket vagy írt nekik, hogy kik vagyunk, mit akarunk, stb... Ő volt az "első kapu", nem akartunk felesleges köröket futni, mivel kár lett volna megnézni egy házat, ha 3 gyerekesnek nem adják ki... A Zurammal voltak együtt házakat megnézni is. A csajszival elég sokszor egy rugóra járt az agyunk :D Néha a Zuramra rá is tört a féltékenység, hogy vele nem beszélek annyit, mint a csajszival :))))  És azért várt rám a Gabi, mert a Zuramnak két napra még leszerveztek egy madridi utat a cégnél, én meg nem akartam az ő lakásában egyedül két napot eltölteni. A Gabi meg, úgy, hogy csak skypeon "találkoztunk" meghívott magukhoz, egy éjszakára. Megismertem a kislányát és a párját, aki amúgy olasz. Nem unatkoztam, na :)

Kedden estére kimentem a Zuram elé a reptérre, hogy együtt mehessünk haza a fészkébe.Hm,hm..:)))

Folyt.köv!

Úgy szép az élet, ha zajlik

Nincs is annál jobb dolog, mint ha mindhárom gyerek lebetegszik egy-egy nap különbséggel, influenzában. Ezt lehet fokozni azzal, ha a legnagyobbal együtt az anya is ágynak dől.

Mondanom sem kell, hogy addigra az ifjak nagyjából jobban vannak, ezért előszeretettel ugrálnak rajtad. Talán mindent elmond az állapotról az, hogy mikor tegnap Olika megkérdezte, mi lesz az ebéd, én félig kibírtam nyitni a szemem és annyit mondtam, hogy semmi.... De aztán szendvicset kaptak!

Ma már jobban vagyok, bár egy molylepkének több ereje van, mint nekem..

Fekete karácsony

Tőmondatokban, mert most másként nem megy...

Nagyon jól sikerült frankfurti látogatás után, november 12-én kezemben tartottam egy két csíkos tesztet. Nem akartam elhinni, mert erre az esély szinte nulla volt, de mégis csak volt.

Örültem és azonnal aggódni kezdtem. Nem mondtam senkinek. Akkor akartam e Zuramnak elmondani, amikor már jártam az orvosnál.

Betegség betegség hátán, a gyerekek is, én is. Folyamatosan köhögtem, orrom dugult, de lázas senki nem volt. Állandóan aludni tudtam volna, rosszullét kínozott, előfordult, hogy hánytam is, pedig ezt eddig soha... Szerencsére mindig úgy és akkor, hogy a gyerekeknek semmi nem tűnt fel. Csak azt, hogy anya fáradt.

Ez végül feltűnt a Zuramnak is, hogy nem vagyok túl aktív a beszélgetésekkor és mindig korán megyek aludni, pedig én éjjeli bagoly vagyok. Rákérdezett én meg így nem akartam hazudni.

Azonnal felhívott, örömködtünk, milyen jó, hogy sikerült. Kicsit átírja, hogy miként lesz a költözés nyáron,lévén elvileg júliusban érkezik. De mindent megoldunk, csak legyen rendben minden.

Pár nap múlva a neveink is megvoltak, fiú-lány eshetőségre. Valamiért mind a ketten lányra tippeltünk.

December 13-án akartam dokihoz menni, eleinte hiába hívtam a dokimat, később kiderült, hogy külföldön volt, még ha akartam volna sem tudtam volna előbb hozzá menni. Végül 13-án sem tudtam hozzá menni, mert sokan mentek hozzá, de a doki megnyugtatott, mivel megtartjuk, nem is olyan sürgős a dolog, egy hét ide vagy oda, mindegy.

December 20, már a Zuram is itthon, együtt megyünk, ő a gyerekekkel elmegy autózni.

Ultrahang, 9. terhességi hétnek megfelelő kisember, szépen ábrázolódik. Egy valami nincs, pedig az élethez az kell. Nem pulzál a szívcső.

Nem akarok meghalni, sírni sem megy. Dühös és csalódott vagyok, miért megint én, mi??

Persze egy terhesség során, soha semmi nem biztos.

Doki behív hétfőre, vérvétel és megnézi másik gépen is, hátha... De mindketten kimondjuk és egyetértünk, hogy az csoda lenne.

Hétfőn, 22-én ezren vérvételen. Ultrahang, persze változás nincs. Doki kiakad és ezerszer elnézést kér. De hát nincs miért, nem tehet róla. De annyira szeretett volna jó hírt mondani, mondta ő.

Bár szabadságon lesz, felajánlja, hogy 30-án bejön és megműt. Persze, hogy 27-én a családdal wellness telelésre mentünk volna (csakúgy, mint tavaly is meghiúsult a kettőnk pihenése), lemondjuk, ismét.

Család nem tud semmit, csak akkor mondtuk volna el, ha már túl vagyok a 12. héten. Szerencsére meg tudunk mindent oldani, nem kell magyarázkodni, senkinek.

Végig rosszul vagyok, karácsonyozni, hogy senkinek ne tűnjön fel semmi... Aggódni, nehogy meginduljon magától, hogy rohanni kelljen. Nevetni és vidámnak lenni, miközben...

December 30-át a kórházban töltöttem, túl vagyok rajta, testileg. A többi majd idővel.....

Egyelőre elnapoltuk a családbővítést (lehet végleg, de nem mondjuk, hogy soha...), most teljes erővel a kinti házbérlésre koncentrálunk és a nyári költözésre.

Hát, így ért véget 2014.