Város, falu, tanya??

Pécsen születtem, imádott szülővárosom, bár az utóbbi években eléggé leromlott a renoméja :(
Egy közepesen nagy, város. Annak minden jó és rossz tulajdonságával. Igaz, én nem panaszkodhatom, jobbára a szebbik arcát láttam, a rosszal inkább a médiából értesülök.
Több helyen laktam Pécsen is, panelban is, családi házban is. Különböző részein a városnak. Lehet, hogy csak szerencsém volt, de mindenhol nagyon rendes lakótársak voltak, úgy a lépcsőházban vagy a kertszomszédok.

Aztán laktunk Budapesten is, közelebbről Káposztásmegyeren, ami azért egy újabb típusú lakótelep. Itt is laktunk 2 helyen, soha sehol nem volt probléma.

Ami a legmeglepőbb számomra, hogy ezekben a városokban, sokkal több odafigyelést tapasztaltam a többi ember irányából, mint később, falun... Pesten lett bébiszitterünk a házból, egy fiatal lány személyében. Egyszer, nagyon nagy segítség volt nekünk, amikor karamboloztam és sem én, sem a Zuram nem ért volna el az óvodába a Barniért, akkor ők vigyáztak rá, egész estig. Vagy például,  figyelték a parkolót éjjelente, vigyáztak egymás autójára... Az egyik helyen a szomszéd beköltözésünk után (nyomdában dolgozott) mindig hozott Barninak könyveket.

Aztán, falura költöztünk, ide, Vác közelébe. Életünk legvacakabb döntése volt. Az egyetlen jó benne, az egyik szomszéd család, akikkel nagyon jóban vagyunk. Ennyiben ki is merülnek az emberi kapcsolataink. De rájuk, bármikor, bármiben számíthatok. De sajnos azt kellett tapasztalnom, hogy a falu, nem túl befogadó. Sokáig zárt kapukat döngettem. Most kezdenek nyílni, amikor elmegyünk...

Szóval, ezzel a háttérrel, ráadásul egy idegen országban, úgy láttuk jónak, hogy nem költözünk falura. Ott talán jobban kitűnik az ember, mint idegen. Jobban érezni a kirekesztést is... Aztán, falun nem mindig van óvoda, iskola, gyerekorvos (és nem mindig a szomszéd faluba kell menni érte). Sokszor csak posta és egy pékség van a faluban. Ráadásul ezeken a helyeken általában nehézkes az internet szolgáltatás is, persze van, csak nem olyan, ami a férjem munkájához szükséges. Falun lehet olcsóbb albérletet találni, viszont mondjuk messzebb helyezkedik el adott esetben a frankfurti reptértől. Szóval, amit nyersz a réven, elveszted a vámon. A kert méretéről ne is beszéljünk, vidéken is zsebkendőnyi kertek vannak, akinek már 500 nm-es van, azt parasztnak titulálják..Sorházba vagy ikerházba nem akartunk először menni, lévén a szánkba a szomszédok és ugye 3 gyerek nem mindig csendes. De aztán rájöttünk, hogy egy különálló családi házból is tuti, hogy belátsz a másik szájába.

Így hát, lassan kialakult, hogy milyen kaliberű házakat nézegetünk. Ami megmaradt állandóan, hogy minimum 4 szoba, plusz nappali legyen benne. Mivel a Zuramnak kell egy dolgozószoba, lévén otthonról dolgozik, ha épp nincs üzleti úton. Mindenképpen szerettünk volna, két mellékhelyiséget, ez mindig okoz némi problémát itthon :) És akkor, hogy kisvárosban legyen. Már mindegy volt, hogy sor, iker vagy külön ház :D Itt még nem vettük komolyan, hogy provisio mentes legyen..

Minden nap, reggel, délben, este a hirdető oldalakat böngésztem. Egyeztettem a kinti segítőnkkel. Nagyon leszívta az energiáim, az a pár hét! Fel voltunk készülve, olvasgatva oldalakat, hogy esetleg hónapokig fogunk keresgetni, mire megtaláljuk azt, ami tetszik nekünk is és még ki is adják nekünk. Ezért is kezdtünk el, január végén keresgetni, hogy július végéig legyen idő.

Sok házra jelentkeztünk. Néha emailban, de általában a segítőnk telefonon beszélt vagy a maklerral vagy magával a tulajdonossal. Azonnal elmondta nekik, hogy 3 gyerekünk van, milyen korúak, hogy magyarok vagyunk és nem igazán beszélünk németül, angolul viszont igen (már aki...).
Na, itt erős szórás volt a reakciókban. Volt, aki a 6 szobásnak hirdetett házra, kapásból azt mondta, de ennyi gyerekkel az kicsi, mert csak 3 szoba van és azok is kicsik (hiszi a piszi, akkor miért van 6 szobásnak hirdetve és miért olyan bazi nagy a ház, amit lefényképeztek). Később ez a makler ajánlott másik házat, majd amikor jeleztük, hogy érdekel minket, soha többet nem értük el. Akkor volt olyan, aki mindjárt elkezdett jajgatni, hogy magyarok, ő nem akarja, hogy szociális segélyből legyen fizetve a lakbér (még egy fia bérpapírt nem látott), itt a segítőnk lehordta (persze mézes-mázosan), később visszaszólt, hogy megnézhetnénk a házat, de mi meg már nem akartuk.. Volt olyan makler, aki azt mondta, hogy 3 gyerekkel mi nem nagyon fogunk házat találni, viszont venni azt tudnánk és mindjárt mutatni is nekünk megfelelő házakat (hát kösz, bérelni nem vagyunk jók, de hitelre, azonnal :P)

Ezek ellenére azért, akadtak olyanok, akiknek a mi paramétereink nem okoztak gondot. El is mentek a Zuram meg a segítőnk házakat nézni. Volt, amit ők ítéltek aztán kicsiknek, volt ami jó lett volna, de még egy nm kert se volt hozzá és volt ami végül messzinek bizonyult. Egybe aztán beleszerelmesedtünk. Minden tökéletes lett volna. Ha nem kellett volna a maklernak a szerződésért 3000 eurót,  (900 ezer forint, plusz kaució a tulajnak) fizetni. Egy hétig szenvedtem a dolgon, de aztán megmakacsoltam magam és azt mondtam, elengedem ezt a házat, biztos lesz ilyen kaliberű, provisio mentesen. Ha meg ne, így jártunk... Azt a pénzt meg inkább költöm a ház berendezésére!

Aztán a véletlen vagy a szerencse mellénk szegődött, mindössze egy hónappal a keresés elkezdése után. Jelentkeztünk egy házra, de a tulaj mindjárt mondta, hogy sajnos picik a szobák, nagyon sajnálja, pedig kifogása nem lett volna. Aztán, még mielőtt G. letette volna a telefont, mondta, hogy ugyan van neki egy másik háza, ami szép nagy, de az csak júliustól lesz kiadó. G szeme felcsillant, hogy de az tök jó lenne! Gyorsan el is ment a kapott címre és igaz csak kívülről, de lefényképezte a házat, ami egy sorházban van. Külsőre tetszett, mindegyikőnknek. Minő véletlen, ez két héttel a februári kiutazásom előtt volt. A tulajjal le lett egyeztetve, hogy megyek és akkor megnézzük belülről is, mert kívülről megfelelőnek tűnik.

A többit legközelebb :PPPPP