2013. május 21., kedd

Szünidei tili-toli

VerdeLuna írta, hogy nem is érti, hogy aki "normál" szülő, az hogyan oldja meg a gyerekek felügyeletét a nyári szünidő alatt. Végül is nem lehetetlen, elsőre hallásra én is beparáztam, de aztán nem is olyan vészes.

A,. verzió
Dolgozó, egyedülálló anya voltam, apu még aktív dolgozó volt, anyám otthon volt, rokkantnyugdíjasként, viszont baromira nem óhajtott segíteni.
Akkor még csak egy gyerek, Barni volt. Az óvodában igazából egy hónap szünet van. A városokban mindig van másik kijelölt óvoda a környéken, ahova be lehet adni a gyereket, ha nincs ennyi szabadsága az embernek vagy más oka van rá. Így Barni két hetet ment, egy számára teljesen idegen óvodába. Az ég világon semmi gond nem volt vele, Barni szívesen ment, ott szeretettel fogadták és nagyon élvezte azt a két hetet is. Két hetet itthon voltam vele én.

B,. verzió
Még mindig dolgozó anya voltam, már a Zuram is velünk, apu végre nyugdíjba ment, anyám meg akkor már nem vett rólunk tudomást, ergo 7. éve nem beszélünk egymással.
Az apukám és a párja eljöttek Barniért és két hetet velük volt, majd én is csatlakoztam hozzájuk egy hétre:) Egy hetet pedig itthon voltunk, csavarogtunk.

C,. verzió
Megérkezik az első tesó, így azóta a nyarak kipipálva. Most úgy zajlanak, hogy én a gyerekekkel hosszabb-rövidebb időre "haza" megyek, beköltözünk pár hétre a barátnőmékhez. Aztán a gyerekek, mint a vetésforgó cserélődnek a nagyszülők és a közben lett, keresztszülők között :) Idén az óvoda végeztével, anyósom is nyugdíjas lesz, úgyhogy habzsidőzsi van nagyszülőkből :) Persze, hála a SZÉP kártyának, kiscsalád együtt is nyaral, idén ismét a Balatonnál!

D,. verzió
Falusi óvoda. Itt nincs helyettes óvoda, ahova be lehetne adni a gyereket. Sajnos, egy hónap a szünet. Azt hiszem, ebben az esetben, ha nem lennék itthon és nagyszülői segítség sem lenne, más szülőkkel kellene összefognom vagy bébiszitter fizetni, ami egyenlő az anyagi csőddel...

3 megjegyzés:

  1. hát igen, igen. Akkor van gond, ha a nagyszülők már öregek hozzá, hogy vállalják a gyereket pl. amúgy tényleg nem könnyű.

    VálaszTörlés
  2. Alma, igen, azt tényleg nem vettem számításba.. De, remélem, nem minden család olyan buggyant, mint a miénk a Zurammal és akad testvér a családban, akikkel lehet egyezkedni gyerek ügyben!

    VerdeLuna, nincs mit :)

    VálaszTörlés