2013. május 8., szerda

Gyorsjelentés

Tulajdonképpen mindenki jól van. A vírus óta nem beteg senki :) Olivér és Barni még járnak úszni. Barni már nem túl lelkes, neki már kicsi a víz, majd meglátjuk, hogy mi lesz ősszel, talán Vácra járunk majd. De túl sok a "ha". Olivér sokat fejlődött, de azért ugye ő még messze van attól, hogy azt mondjuk rá, tud úszni. Viszont ő nagyon élvezi és szereti csinálni! Júliusban egy hetet mennek úszótáborba, azt nagyon várják.

Miksa egy kis gengszter, már nem az a csendes kis fiúcska, ő is ki tudja ereszteni a hangját. A legjobb, amikor Oli visít valamiért és ő szolidaritásból becsatlakozik. Beszéde még sehol, csak pár szót mond vagy utánoz hangot. De nem izgulok különösebben, meglesz az. Csak a Zuram stresszel vele, hogy tanítsam meg már a gyereket beszélni, mert nem éri mit akar... A múltkor ráültettem a bilire, hát nem arattam vele sikert, mert bőgött rajta, úgyhogy nem erőltetem.

A Zuram végre valahára, nem kevés veszekedés, sértődés,bőgés után, belátta, hogy el kell hagynia a hétvégi melót, különben "sanyi". Mindjárt jobb is lett a hangulat! Aztán lehetett menni szombaton is pl. a szomszédékhoz, 5 felnőtt és 7 gyerek tobzódott ott, volt játék, röhögés, borozás, no meg sörözés és késői pizzázás, fürdés nélküli gyerek fektetés. De mit érdekelte ez őket, ha egyszer buli volt:D 

Aztán, esik eső - süt a nap - nő a fű - füvet kell nyírni. Ez a heti program, amellett, hogy szinte minden nap mos a mosógép, megszáradnak szépen a ruhák, csak nem akarnak maguktól kivasalódni... 

Hiába, mióta szép az idő, azóta szinte kint éljük a napjaink a kertben!

2 megjegyzés:

  1. Uh, hát látom nálatok is telnek a napok rendesen! Nem unatkozol! Örülök, hogy kihevertétek azt a fránya virust, és talán a hangulatod is jobb lesz igy tavasz, napsütés tájékán, főleg ha még a Zurad is otthon lesz hétvégenként. Legalább belekóstolt mi is történik akkor, ha otthon van. Jaj annyira ismerős az amit leirtál, nálunk is ez ment évekig! :( Ilyenkor rendkivül hálás vagyok, hogy legalább e miatt nyugiba lehetek!

    Most már fel megy a te pom-pom-od is? Vagy legalább is emelkedik már?

    VálaszTörlés
  2. Csilla, az a baj, hogy hosszú volt az út lefelé és ebből fakadóan, visszafelé is az. De elindultunk :)
    És nem véletlen, hogy mis is szeretnénk ebből a bűvös körből kiszakadni, bármennyire is nehéz lesz....

    VálaszTörlés