2012. december 29., szombat

Miért?

Miért kell, kérdezik sokan, olvasom blogokon is, ennyi tehetségkutató verseny ebben a kis országban? Mindenféle negatív jelzőkkel illetve azokat, akik jelentkeznek rá, akik nézik. Nem tudom, lehet, hogy savanyú a szőlő?

Nem érdekelnek összeesküvés elméletek a szavazásról (soha nem szavaztunk), egyszerűen érdekel, hogy milyen kincsek vannak még mindig elrejtve előlünk. Nem utolsó sorban engem kikapcsol, szórakoztat egy ilyen műsor, azzal együtt, hogy van amikor bosszant egy-egy előadó. De ez nem mindig csak az ő hibája.

Úgyhogy utáljanak érte vagy ítéljenek el, de én igenis szeretem ezeket a műsorokat.

Mostani kedvencem a már meglévők mellé:



Dalolj Dénes, szálljon a hangod és érjen el a szívekhez!

3 megjegyzés:

  1. Egyformán gondolkodunk! Mindig van kedvenc és mindig van akit kevésbé szeretünk, de azért várjuk, hogy na majd most, most biztos jó lesz. Az összeesküvés elméletek minket sem érdekelnek. Én mindig azt mondom, hogy vannak akik ekkorra érnek meg arra, hogy a nyilvánosség elé lépjenek. Talán egy ilyen müsor elég lenne évente, de ha kettő van, akkor kettő van! Amikor meg vége akkor hiányzik, hiszen másért már nem is nagyon ülünk a TV elé, unjuk már a sok ismétlést és a gagyi filmeket (tisztelet a kivételnek, nagy néha).

    VálaszTörlés
  2. Ja és nekünk is Dénes a kedvencünk, biztos nem véletlenül! :)

    VálaszTörlés
  3. Én még azt is megértem, hogy sokat ismételnek, hiszen mindig van egy új nemzedék, aki még nem látta:)) Vannak olyan filmjeim, amiket rogyásig tudok nézni, pedig nem mai csirkék:DD

    Nekem is mindig hiányzik, ha vége, mert valahogy a részeim lesznek hetek alatt ezek az előadópalánták, a fejlődésük, az örömük, a sokszor gyermeki rácsodálkozásaik:)

    Én pl. a Csillag születik műsornál nem indítanék énekeseket, az legyen más karakterű.

    VálaszTörlés