2013. február 21., csütörtök

Fotó tanfolyam

Kedden elkezdődött a fotós tanfolyam, amire jelentkeztem, még novemberben. Már nagyon vártam :) Igaz, hogy most csak tömény elmélet zúdult ránk, de végre huzamosabb ideig emberek között voltam és elkezdhetek azzal foglalkozni, ami érdekel.

Csak röviden pár dolgot, mert igazából készül egy másik blog, ahova ezentúl a fotózással kapcsolatos dolgok bekerülnek.

55 volt a létszám, amikor én utoljára láttam a jelenléti ívet, de még mielőtt eljöttünk volna, volt aki akkor írta alá. Szóval, nem kevesen vagyunk... Gyors fejszámolást végeztem a hallgatók számával és a befizetett összeggel! Hm.. De végül is, nagyban éri meg játszani :) Persze csak az elméleti előadáson vagyunk ennyien, gyakorlat 7-8 fős csoportokban lesz. Ezen kívül lesznek még kiscsoportos konzultációk is, ahol jobban át lehet beszélni a dolgokat.

Jövő hét kedden még egy elmélet és szombaton lesz az első gyakorlati lehetőség.

Megkaptuk az anyagot emailban, így én nem is jegyzeteltem, felesleges. Az első előadó nem az volt, akinek lennie kellett, mert ő éppen Szíriában menekülteket fényképez. Úgyhogy majd később találkozunk vele. Aki most volt, első ránézésre kb. mint a baltás gyilkos, meg is "ijedtünk" tőle. De kiderült, hogy egy jó fej, humoros pali, aki nem a "száraz" anyagot nyomta le a tokunkon, arra itt az írásos anyag, hanem sok apró történetet mesélt. Személy szerint én ezt pont szeretem, mert ha más nem, ezek megmaradnak az emberben :D 

Viccet félretéve, tanulni is kell rendesen. És milyen jó, hogy "a fotózásban az a nehéz, hogy sok a szabály és ezen szabályok ellentétei is rendre igazak is lesznek". Hát, szép kilátások :)

Készítem a másik blogot, gyertek oda is!

1 megjegyzés:

  1. Engem nagyon édekel, megyek! És egy kicsit ilyenkor irigy is vagyok!

    VálaszTörlés