2014. június 10., kedd

Nehogy unatkozzunk...

A négy napos hétvégén hazamentem a gyerekekkel Pécsre. 

Vasárnap délutánra Miksa belázasodott, hányt. Mindezt persze már akkor, amikor érte mentem, anyós akkor mondta, hogy olyan fura a gyerek, én rögtön láttam, hogy lázas lehet, csak feküdt anyós kezében, megfogtam a fejét, tüzelt. Bementünk, adtam neki lázcsillapítót és át akartam venni anyóstól, alig ért a kezembe, amikor szegénykém lehányt, bele a pólómba, melltartómba. Tragikomikus helyzet volt .. 

Visszamentünk a barátnőmékhez, lefürdettem, evett egy kis krumplit és ivott, aztán elmentünk aludni. Szerencsére inni ivott végig, az nem jött ki belőle. Éjfélkor még egyszer rókát fogtunk, azóta szerencsére nem volt! Hétfőn jöttünk haza, pár szem sós pufit és kekszet volt hajlandó enni, estére 39 fokos láza lett. Hűtőfürdőbe tettem, amiből nem nagyon akart kiszállni. Szerencsére levitte 38 fok alá, aztán még rásegített a lázcsillapító. Az éjjel elég nyugalmasan telt, felébredt ugyan, de csak ivott én meg 4 óránként lázcsillapítót öntöttem bele. Reggel kicserélve ébredt, azt hittem túl vagyunk a nehezén. Az orvos délután rendelt, de nem érdemes az elején menni, mert mindig sokan vannak. Gondoltam 5 felé átmegyünk. Egész délelőtt jobban volt, játszott, nem volt levert, rágcsált pufit, zsemlét. És ivott! Se hányás nem volt, hasmenés meg egyáltalán nem. Délben jön, hogy ő aludna, már ez gyanús volt, fogom a fejét, megint melegebbnek éreztem. Levetkőztettem, ágyba bújunk, de csak fetreng, néha pityereg. Kérdem tőle mi fáj, mi a baj, de szegényem mindig csak azt hajtogatta, hogy nem tudom... Azért kisakkoztam, hogy a feje és a hasa fáj, ha felmegy a láza. Lázcsillapító, végre elalszik.

Délután a doki megállapítja, hogy vírus, kap a gyomrára gyógyszert, szerencsére innivalóba kell feloldani és normafloret. Most este lefekvés előtt panaszkodott, hogy megint fáj a hasa, de nem volt vészes és láza sem lett. Kapott nurofent és alszik.

Most már mondjon le a betegség!

1 megjegyzés:

  1. Szó szerint ez van nálunk. Kicsit jobb aztán sokkal rosszabb...
    Jobbulást!

    VálaszTörlés