2014. június 18., szerda

Fogas kérdés

Soha nem fogom magamnak megbocsátani, hogy tönkretettem a Miksa fogait. Hagytam, hogy kikövetlje magának hosszú ideig az éjszakai kakaózást....

Most volt ugye aftás a szája és akkor tüzetesebben belenéztem. Nem mintha nem én mosnám neki a fogait, de azért nem szoktam benne turkálni. Télen jött ki 4 rágófoga, akkor is nézegettem.

Ezért teljesen ledöbbentem, hogy ebből az egyik lyukas, nem is kicsit. Aztán megnéztem az egész fogsorát és igen, most már tudom, hogy az a fehér lemoshatatlan csík a fogon, az bizony a szuvasodás jele. Az első fogacskáin is látszik. Beszéltem a fogorvossal, a rágófogat megpróbálja betömni. Azért csak próbálja, mert ugye kérdés, Miksa mennyire működik együtt... Aztán az első fogakat nem lehet tömni, ott majd lecsiszolják a szuvas részt, hogy megelőzzék a további romlást. Rendeltem neki (és a többieknek is) egy bizonyos Tooth Mosusse nevű gélt, amivel ezek után kenni fogom a fogait illetve elkezdjük használni a Schüssler sókból a kettes számút. Remélem, hogy szinten tudjuk tartani a dolgokat fogváltásig.

Persze a szomszéd kontráz, hogy de az ő gyerekei is teáztak sokat, mégse... De ez engem nem boldogít.

Annyira, de annyira hülye vagyok....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése