Frankfurtban jártam (hosszú lesz!!)

Már nyár óta izgatottan készültem az október végére, mert az őszi szünetben kiutaztam a Zuramhoz. Jó előre megvettünk a repülőjegyeket, így aránylag normális áron utazhattam a Luthansa-val. Németországba nagyon ritka a fapados, Frankfurtban nem is engedik leszállni őket, csak egy 120 kilométerre lévő reptéren és akkor megette a fene a kicsit olcsóbb repjegyet...

Tulajdonképpen abszolút nem féltem magától a repüléstől, annál jobban, hogy majd a német reptéren mi lesz velem, ha valaki mond valamit és nem értem, hogy mit kellene csinálnom...

Mindent jó előre leszerveztem. Megvolt az egyik parkolóba a helyem, ahova elvihettem az autót, a barátnőmmel és nagyszülőkkel le volt beszélve, mikor hol lesznek a gyerekek. A gyerekeknek 23-tól nem kellett iskolába, óvodába menni. Leautóztam velük Pécsre, egy éjszakát lent töltöttem. Ebbe az egy délután+egy délelőttbe belefért, hogy elvigyem a keresztlányom kozmetikába, beugorjak anyósékhoz, felpakoljak apáméknál (befőttek,szörp, mert hazafelé nem fért nekik az autóba), majd haza kellett érjek délután 5-re, mert jött a fodrász, hogy belőjje a séróm, végül is apjukhoz megyek 5 napra, szinte nászútra és végre kettesben lehetünk :) Ahhoz, hogy hazaérjek időre, 1 órakor el kellett volna indulnom és akkor kényelmesen megvagyok. Na, vajon mikor sikerült elstartolnom??? Kettőkor.... Apám sopánkodott, hogy hát így nem fogok én hazaérni, meg szakad az eső ( miért is ne akkor...), ne menjek gyorsan. Én az autópályán sem szoktam száguldozni, 110-120 körül megyek. Hát, most kipróbáltam a 130-135 kilométeres sebességet is. Nem volt semmi gond, csak mire befordultam volna a faluba, maradt 30 kilométerre benzin a kocsiba, amikor "normál" sebességen még egy negyed tanknyi szokott maradni. Na, erről ennyit, a továbbiakban is 110-120 kilométeres sebességgel fogok közlekedni. Még gyorsan tankoltam és a fodrász előtt 5 perccel haza is értem.

Miután a lehetőségekhez képest megszépültem, még elvágtáztam ennivalóért, meg mikor ment volna szét a zuhanycső, mint akkor, szóval azt venni. Korán aludni mentem, hogy másnap kipihent legyek. Másnap időben indultam, számítva arra, hogy ki tudja mekkora forgalom lesz (persze, mivel hagytam rá időt, nulla forgalom volt...), meg hogyan találok oda a parkoló plázába, meg mikor visznek fel a reptérre. Nagyon klassz dolog ez a parkolósdi. Mivel nem volt aki kivigyen, meg hazahozzon (vagyis nem akartam ezzel fárasztani a szomszédaim), a taxit túl drágának ítéltem (oda-vissza 20 ezer!), kerestem más megoldást. Így találtam rájuk. 5 napra fizettem a tárolásért 5 ezer forintot. Reggel odamentem, elintéztük a papírt, beálltam ahova kellett, majd ők kisbusszal kivittek a reptérre. A kapott papíron rajta volt a számuk, amit visszafelé leszálláskor fel kellett hívjak és akkor jöttek értem/tünk. Miután kiértem a reptérre, feladtam a csomagom, Itthon ezzel még nem volt gond :) Aztán szépen átsétáltam az ellenőrzéshez. Magyarországon, ha magas szárú cipőt vagy csizmát viselsz, ilyenkor le kell venni (majd megütött a guta, mert ez egy fűzős magas szárú cipő volt:D). Minden rendben volt, bent voltam a várónál, de volt több, mint egy órám. Ittam egy kapucsínót és a Zurammal cseteltem :) 

Aztán eljött a beszállás ideje is, véletlenül az én üléssoromba, pont 2 magyar fiatalemberke került, úgyhogy a repülés hamar eltelt, mert végig dumáltuk az utat a mellettem ülővel. Csak azt vettem észre, hogy huppantunk egyet, majd kapaszkodnom kellett, hogy ne fejeljem le az előttem lévő ülést :D

Utána pár nagymamával, akik jöttek németbe a gyerekeikhez és unokáikhoz, felkutattuk a csomagkiadást és utána már csak ki kellett mennem, ahol a Zuram és a volt osztálytársam várt, aki taxis :)

Bár én hozzá vagyok szokva a napi szintű vezetéshez, meg országon belüli autózáshoz, autópályához, de azért a német nem kutya! Sokan vannak, sok sáv, stb... Szóval, lesz mibe belerázódnom. (és ez csak egy dolog:D)

Hazaérve nem sokat pihentünk, azonnal elindultunk bevásárolni, hogy ha már itt vagyok, valami főtt (és nem félkész) kaját együnk. Végül kaja csak estére lett, délután megelégedtünk szendviccsel. Bementünk Offenbach belvárosába (gyalog.. nem szokta a cigány a szántást...), sétáltunk egyet, aztán haza. Ettünk, aztán készülődtünk az esti magyar buliba. Gyalog (a fene) elmentünk a Sbahn-hoz, majd mentünk vele egy jó darabig. Aztán mikor leszálltunk, tanácstalanok voltunk, hogy jobbra vagy balra induljunk el. Persze nem jó fele mentünk, ezért kicsit kerültünk, majd a Majnán egy hídon átsétálva elértünk a célhoz. A buli jó lett volna ( ez volt az első próba buli a csoportban), ha nem csak mi ketten megyünk, hanem legalább ismerünk pár embert még a társaságból. Mindenki kisebb nagyobb társasággal érkezett vagy már ismerték egymást másik buliból. Kicsit magányosan üldögéltünk kettecskén, mivel a Zuram nem szeret táncolni én meg másokhoz csak úgy nem mennék oda. Pár emberrel, akit tudtam, hogy ki, pl. a dj, meg a pultos csaj és a szervező srác, azokkal beszéltem pár szót, de ugye ők ott dolgoztak, nem értek rá minket istápolni.
Ha még egyszer mennénk így, tuti előtte már ismerkednénk másokkal, hogy együtt mehessünk.

Hazafelé vettük az irányt, persze jó sok gyaloglás várt ránk, mert ez a helyecske még véletlenül sem esik tömegközlekedés közelébe... Úton hazafelé két magyar csoporttal is találkoztunk, akik nagyon örültek, hogy hallották, magyarok vagyunk, mert pont azt a bulit keresték, ahonnan mi eljöttünk, csak nem találtak oda. Az egyik csoport, két párocska volt és az egyik hölgy nagyon kedves volt, mert mondta, hogy most már őket ismerjük, menjünk vissza velük bulizni, de akkor nekem minden vágyam már csak az volt, hogy vízszintesben legyek az ágyamban :) Remélem odataláltak :))))

Mikor leszálltunk az Sbahn-ról és még 5 percet kellett gyalog menni, akkor már úgy fájtak a térdeim, hogy legszívesebben leültem volna és nem mozdultam volna egy tapodtat sem... Mondtam a Zuramnak, hogy most nem kéne becsöngetni sehova heccből, mert nem tudnék elrohanni. De aztán mondtam neki, hogy végül is meg lehet csinálni, csak én lefekszem ott a földre és ha kijön valaki, kiabálok, hogy ott szalad az a szemét engem is fellökött.... A Zuram azt mondta, bolond vagyok :)

Másnap későn keltünk, megmozdulni sem volt kedvem. De 11-kor már jött értünk Péter, mentünk hozzájuk ebédre meg traccspartizni. Megbeszéltük a további napokat, amiben nekik a számomra nagy szerepük jutott.

Hétfőn délelőtt a Zurammal elmentünk pár apróságot vásárolni, délután pedig Péterékkel kimentünk az IKEA-ba, hogy cipős szekrényt, fotelt meg ilyesmiket vegyünk. Már késő este volt amit nekiálltunk összerakni, de már olyan fáradtak voltunk, hogy hamar abba is hagytuk.

Kedden nem sok időnk volt már együtt, mert a Zuramnak még dél előtt ki kellett mennie a reptérre és elrepült Svájcba, tárgyalni illetve másnap előadni. Én meg ott maradtam nagy Németországban egyedül. :)  Szerencsére ott is ősz szünet volt, így Péter kisebbik lányával elmentünk csavarogni és beszereztem a gyerekeknek édességet, próbálva olyat venni, ami itthon nincs. Na, vettem olyan karácsonyi kenyeret, amit a németek imádnak. Hát, többet nem kell vennem, ugyanis az édesszájú gyerekeimnek sem ízlik.. :) Beültünk egy kávézóba, ott viszont finom süteményt is ettünk. Este hazadobtak a Zuram lakásába, ahol még nekiálltam kidekorálni a falat, mindenfélével, amiket vettünk. Felkerült a függöny is az ablakra, pár kép és dísz a falra, ajtóra. Úgyhogy most már otthonosabban érzi magát a drágám. Vettem neki két virágot, amik nem igényelnek nagy ellátást :)))

Szerda délelőtt még lustiztam egy kicsit, aztán Péter jött értem, mert csak fél napot dolgozott, pizzát csinált náluk, játszottunk a lányával Wii-n (másnap a jobb kezem alig bírtam emelni az izomláztól), aztán estefelé elindultunk a reptérre. Jött velünk a két lánya is (akik nagyon jól beszélnek németül), hogy ne legyen gond a csomagfeladásnál. A Zuram gépe 8-kor szállt le elvileg, írtam neki, hol vagyunk és ha tud jöjjön oda, hogy még mielőtt nekem be kell szállni, (20.40-kor) még egy gyors ölelésre odaérjen. 20.10-kor írta, hogy most vette fel a csomagját és rohan át a reptéren (bazi nagy!!), hogy a beszállókapuhoz érjen. Szegény jól leizzadt azért, hogy egy búcsúcsókot válthassunk. De így ő is megnyugodott, hogy a csomagot rendben feladtam, megvan a beszállókártyám. Elbúcsúztunk és ők elmentek és meg elindultam beszállni.

Szerencsére köszönésen kívül, senki nem akart velem beszélgetni :) Hazafelé NEM kellett levennem a magas szárú cipőmet. Most nem volt szerencsém, két angol került mellém a gépen, így olvasgattam hazafelé és lassabban is ment az idő. Kicsit dobálta a gépet hazafelé a szél, meg nem volt túl jó idő, mire hazaértem. Rendben leszálltunk, kivadásztam a csomagom, aztán hívtam a parkolósokat, mert ugye, hogy fizetni kell 5 perc után bent, így kint várakoznak. Pár perc múlva ott is voltak értünk, mert rajtam kívül még két pasi jött ezzel a járattal. Itthon olyan hideg volt éjjel 11-kor, hogy az autó ablakai le voltak fagyva. Lekapargattam, aztán útnak indultam hazafelé. Persze a Zuram nem bírta, ki, már hívott 3/4 12-kor, hogy mi van már, nem értem még haza?? :) Éjfélre otthon voltam, farkaséhesen :D

Nagyon jó, csak rövid volt. Tulajdonképpen Frankfurtból vagy a városból nem sokat láttam, de most nem is ez volt a lényeg. Lesz arra időm, bőven!