2013. április 5., péntek

Fogas kérdés

Miksa elkezdte növeszteni a 13.-16.fogait. Ezért éjjel elég gyatrán alszunk. Ő is, mert fel-fel sír, nyűglődik. Én is. Én több okból is. Miksa növeszti én hullatom a fogaim. Nah, nem csak úgy magától hullik...

A húsvétot Győrben töltöttük, több okból katasztrofális volt, de erről bővebben máskor. Már csütörtök este fájt a fogam, de azt gondoltam, hogy egyszeri alkalom, aztán elmúlik. De a fájás kitartó volt, annyira, hogy pénteken, amikor már Győrben voltunk, konkrétan a falat tudtam volna kaparni. Az algoflex  hatása két órán át tartott, a cataflamé ugyanennyi. Szombaton délelőtt, elmentünk a gyerekekkel, akkor épp csendesen fájdogált csak. Ebéd után, az Árkádban bementem a gyógyszertárba, mert 2 nap pihi következett, ugye. Mondtam a patikusnak, hogy a vény nélkül kapható legerősebb fájdalomcsillapítót adja, de ízibe. Megkaptam a Dolgit 800 mg-ost! Végre, 7-8 órán keresztül nem éreztem a fájdalmat és tudtam aludni is.

Tegnap bejutottam a fogorvoshoz, röntgen után, az lett, amit sejtettem is. Csak az nem stimmelt, melyik fogammal mit csinálnak. Amelyikről azt hittem, hogy kihúzzák, az marad és a bölcsességfogamat kikapják. Tegnap az egyiket ki idegelte az orvos, ma a másikat elvileg, kihúzzák. A finom benne az, hogy gyulladásban van... Klassz lesz! Alig várom...

1 megjegyzés:

  1. szia Szeri!
    húú nagyon sajnálom, pedig úgy vártad a Győrt...
    Ismerős nekem is a dolog, csak nekem abból jobb a helyzet, hogy mindig nyaralás, utazás előtt jött rám a fogfájás és még épp el tudtam menni vele...szerencsére mostanában nem annyira jellemző ez, de egy időben menetrend szerinti volt.
    írass fel a dokival cataflamot, szerintem az a legerősebb...

    VálaszTörlés