Olvastam, olvasott.
Volt egy kérésem, tett egy felajánlást (amit azóta sem teljesített :P, de már okafogyottá vált a dolog)
Aztán kértem tőle valamit, pikk-pakk megcsinálta és még egy telefonszámot is kaptam tőle :) Itt is még egyszer köszi!
Zűrös, cseppet sem unalmas, néha depis napokról írt. Majd elszakadt nála a cérna. Úgy éreztem találkoznom kell vele, hogy kicsit kirángassam a gödörből. Felhívtam és a vonal túloldalán egy pityergő, a fájdalom által teljesen lenyomott hangjától kicsit megijedtem, mint aki mindent felad, olyan volt.
Mondtam neki, hogy hétvégén meglátogatnám, mivel hét közben dolgozik. De akkor mondja, hogy képtelen bemenni másnap melózni, annyira kivan, menjek be hozzá délelőtt. Hát, de Miksa... Vigyem őt is, nem gond. Hát, jó!
Többször is ellenőriztem, hogyan jutok a kapott címre, ami hozzám hűen, kalandosra sikeredett. Miután ismét elkövettem azt a hibát, hogy a budai alsó rakparton akartam eljutni a célállomásig, szépen benne ülhettem a dugóban és nézhettem, hogy a pesti oldalon vígan autóznak, mások. Lőjjetek le, ha még egyszer ott megyek! Egyszer kétségbe estem, hogy hű meg ha, de itt vége az útnak és csak jobbra meg balra tudok menni, de elvileg nem itt kéne lennem és kifordultam jobbra, nézelődtem hol mehetek balra, amikor megláttam egy támpontot és tudtam, hogy mégis csak jó helyen vagyok :)
A végén még pontos is voltam :) Ahhoz képest, hogy előtte nap nagyon össze volt törve, jól összeszedte magát Verdém. Végül is, nem bőgtünk, sőt, röhögtünk is, amellett, hogy tök komoly dolgokról is beszéltünk. Úgy láttam, jól esett neki.. Az vicces volt, hogy ez a találkozás is úgy kezdődött, mintha ezer éve ismernénk egymást, felesleges köröket nem futottunk. Beszélgettünk, úgy, mint régi barátok. És csinált nekem kapszulás kávét, majd felsorolta a fél szekrényt, hogy milyen édesítő szerrel kérem :D
Nagy találkozás volt még ugyanekkor, Dió és Miksa találkozása is, szerelem első látásra. Együtt ültek az asztal alatt, ropit rágcsálva (szerintem néha közösen ettek egy-egy szálat) vagy épp elszaladtak a szobába és örök homály marad, miről is beszélgettek, ők ketten!
Kétszer volt riadalom a látogatásunk alatt. Egyszer mikor tompa, sorozatos puffanásokat hallottunk a szobából, de sem sírás sem ugatás nem társult mellé. Egyszerre pattantunk fel a konyhában és rohantunk a szobába. Ahol is Miksa nagy buzgalommal pakolta és dobálta a könyveket a földre, Dió pedig végtelen nyugalommal ült és nézte a randalírozást. Szerencsére semmi törékeny nem került a földre. Ekkor még!
Visszapakoltunk, kimentünk mindannyian a konyhába, ahonnan persze a két kiskorú hamar meglépett. Nem is csodálom, amikor mi magasröptű dolgokat vitattunk meg... És akkor nagy csattanás, üvegcsörömpölés, majd bizonytalan (most sírjak vagy ne típusú) sírás hallatszott. Mondanom sem kell, két lépéssel a szobában voltunk. Miksa állt egy összetört lámpa mellett, Dió pedig olyan "nem én voltam" nézéssel ült, kicsit arrébb. Szerencsére sem Miksának, sem Diónak nem lett baja, sőt mi is sérülésmentesen takarítottuk el a romokat. Igen kellemetlenül éreztem magam, de Verde azt sem engedte meg, hogy kifizessem vagy másikat vegyek. Ez után a belépő után, nem csodálkoztam volna, ha többet nem akar velem találkozni, a lakása épsége miatt!
Miután megnyugodtunk és visszaállt a rend, még kicsit beszélgettünk, aztán Miksával hazafelé indultunk. Nem a budai alsó rakparton!!!
Örülök, hogy találkoztunk! De ez csak megerősítés, amúgy is tudod :P
